Hirdetés
Képminőség
A legtöbb mai projektorhoz hasonlóan ez a modell is a Texas Instruments által fejlesztett DLP technológiát használja, egészen pontosan egy 0,47"-es, 1920x1080 képpont megjelenítésére képes DMD chipre épül. Az egyre inkább elterjedtnek számító pixeleltolás eljárást nem kapta meg, így a 4K (hatású) tartalmak megjelenítésére nem képes. Nincs mit szépíteni a dolgon, az alacsonyabb felbontás azért látható különbséget jelent, és már ez önmagában kevésbé jó képvilágot eredményez.
A Xiaomi Mi Smart Projector 2 Pro LED fényforrást használ, amelynek üzemideje eléri a 30 000 órát. Ez remek érték, azonban mindezt nem mondhatjuk el a fényerejéről. Maximális fényárama ugyanis csak 1300 ANSI lumen, ez pedig a mai mezőnyben már kevésnek számít. Ez azt jelenti, hogy egy olyan szobában, ahova akadálytalanul jut be a fény, alig látni valamit a képből. Ha mondjuk be vannak húzva a függönyök, azaz félhomály van, akkor már értékelhető a látvány, azonban a színek ilyenkor is fakók, élettelenek, a képvilág egyszerűen nem szép. Mindenesetre irodában vagy iskolai előadóban egy prezentáció megtartásához ez is elég lehet. Amennyiben sikerül teljesen besötétíteni, akkor viszont teljesen jó a végeredmény, ilyenkor megfelelő a kontrasztosság, de ez egyrészt nem mindig valósítható meg, másrészt azt is jelenti, hogy a vetítés alatt nem lehet felkapcsolni a lámpát, mert akkor a nézők nem látnak semmit a képből.
Ideális körülmények között a színek egyébként egészen szépek, természetesek, teltek és még a jellemzően problémás tartalmak (pl. emberi bőr, árnyékos mező, hullámzó víz stb.) hiteles visszaadásával sincs probléma. A modell támogatja a nagy dinamikatartományú filmek, videók és játékok kezelését, de mivel a maximális fényerő viszonylag alacsony, ezért a HDR-effektus nem túl látványos. A maximális képfrissítési ráta 60 Hz, a mozgásmegjelenítés során bele lehet futni olykor akadozásba és szaggatásba, és mivel az interpolációs technológiát kihagyták a készülékből, az ilyen jellegű hibák nem orvosolhatóak. A zajszűrés viszont nem maradt ki, ami jól is jöhet, hiszen médiaboxból érkező, gyenge minősgégű tévéadások, illetve alacsony bitrátájú online streaming esetén tapasztalható enyhe zajosodás.
Az előzetesen programozott képprofilok nem hiányoznak, és szokás szerint nevükkel is jelzik (Standard, Movie, Vivid, Sport, Child), hogy milyen tartalmakhoz szánja őket a gyártó, amihez persze nem kell feltétlenül ragaszkodni. A DLP projektoroknál mind a mai napig megfigyelhető szivárvány jelenséggel (egy pillanatra felvillan a három alapszín) szerencsére nem találkoztunk. A szúnyogháló effektus, tehát a pixeleket határoló rács átlagos hétköznapi használat mellett nem tűnik fel, így ezek a vonalak csak akkor vehetőek észre, ha nagyon közel megyünk a vászonhoz.
A projektor a közepes vetítési távolságú eszközök közé tartozik. 32 hüvelykes képhez 83 centiméterre van szüksége, 48 hüvelykhez 120 centiméterre, 80 hüvelykhez két méterre, 100 hüvelykhez pedig 2,5 méterre. A készülék rendelkezik beépített autofókusszal, ami tapasztalataink szerint nagyon jól működik, valamint az automata trapézkorrekció sem hiányzik, ami szintén remek, hiszen a szoftver gyakorlatilag mindig teljesen téglalap alapú képet vetít, még akkor is, ha a projektor nincs tökéletesen szemben a vászonnal vagy fallal.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!