Vízálló Geniusok

Hirdetés

KB 120

Tesztünk utolsó résztvevője a KB 120 volt. A fekete billentyűzet az egyszerűség jegyében született, túl sok extrát nem találunk rajta. Kapunk hozzá egy csuklótámaszt, és társaihoz hasonlóan ez is vízálló.

A kiosztása a megszokott, minden gomb a helyén található. A felső sorban a funkcióbillentyűk keskenyítettek, annak ellenére, hogy elfértek volna a normál méretűek is. A gombok megszokott magasságúak.

A KB 120 alján találjuk a vízkivezető nyílásokat, összesen hat van belőlük. A betűgombok alól három, a numerikus rész alól egy lefolyón át távozhat a folyadék. A kurzormozgató négyes, és a felette lévő hatos gombcsoport is kapott egy-egy ilyet, tehát egyedül a legfelső sor maradhat nedvesen.

A csuklótámasz elég keskeny, minket kicsit zavart a jelenléte, szerencsére – ha nincs szükség rá – egy mozdulattal leszedhető. Visszarakásnál a billentyűzet alsó részén látható bevágásokba pattinthatjuk rögzítőit.

Kitámasztója egy lépésben állítható. Ezt behajtva a billentyűzet felső része nagyjából vízszintes, nem sokat emelkedik a hátsó rész a lábak kinyitásakor sem.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények