Tíz különböző notebook tesztje az alsóházból

Értékelés – Lenovo, Packard Bell

Lenovo G570

Ha a Lenovo G570 billentyűzete került volna a HP 630-ba, akkor nem lenne kétséges, melyik gép nyerné mai tesztünket, de sajnos nem ez a párosítás született. A G570 nagyszerű klaviatúrája egy fényes külső burkolatú házba került, ami a csuklótámasz fémbetétjével egészen mutatóssá teszi a belsőt, de kívül hamar maszatos lesz a gép. Kár, hogy a kijelző is fényes, de ezen felül nem igazán találtunk fogást a Lenovo inteles versenyzőjén. Mivel a kis Celeron B800 került bele, árát sikerült kellemesen alacsonyan, 110 000 forinton tartani, miközben a központi egység lassulását alig lehet kiszúrni. További jó pontot érdemel a négy USB csatlakozó, melyek közül az egyik eSATA-s. Ma már jobb lenne USB 3.0, de ennek is örültünk. Van viszont egy elég szomorú hírünk: a G570-es Lenovo eltűnőben van, helyette a nagyon hasonló B570-et érdemes megnézni.


Pró: kiváló billentyűzet, kedvező ár, négy USB, az egyik eSATA-val, fémbetét a csuklótámaszon
Kontra: fényes fedél és kijelző, nagyon alap hardveres felszerelés, már nehezen elérhető

Lenovo G575

Annak ellenére, hogy nevében csak egy ötössel tér el társától, a Lenovo G575 jelentősen különböző masina. Szerencsére a legjobb Lenovo alkatrészt, a nagyszerű billentyűzetet átültették bele, sőt ebben a gépben még egy lehelettel jobbnak is tűnt a stabilabb talapzat miatt. A házat fényes helyett mattra cserélték és a csuklótámasz fémbetétjét beáldozták, de szerintünk ez jó csere volt. Kár, hogy a monitor maradt fényes, de még nagyobb kár, hogy a multimédiában remek AMD Brazos platform mellől kivették a HDMI csatlakozót, így kilőve HTPC-ként való felhasználását. A kis CPU sebességben érezhetően lemaradt a konkurensek mögött, így nem igazán éreztük indokoltnak a 119 000 forintos árat, még a 4 GB memória és a négy USB csatlakozó (egyik eSATA-s) ellenére sem. Ki kell még emelni a nagyszerű akkumulátoros üzemidőt, de az is tény, hogy a mellékelt picike töltővel a konkurenseknél jóval tovább tartott az energia visszatáplálása.


Pró: matt burkolat, kiváló billentyűzet, négy USB, az egyik eSATA-val
Kontra: gyenge hardver, nincs HDMI, tudásához képest drága

Packard Bell EasyNote NM85

Sok tekintetben kilóg mai mezőnyünkből a Packard Bell versenyzője. Alapvetően a leglényegesebb kritériumnak sem felel meg már, ugyanis közel 140 000 forintra drágult. Mégis betettük a versenybe, pont azért, mert más tekintetben is különbözik a többi géptől. Csupán 14,1 hüvelykes, így kisebb és könnyebb a többinél, miközben ugyanolyan funkcionalitással bír, csak numerikus padja nincs. Útra tehát jó alternatíva lenne; előző generációs Intel Core i3 processzora erős – a mezőny legjobbja volt –, de fogyasztásban lemarad a modern konkurensek mögött, ezáltal akkumulátoros üzemideje gyengébb. Szerintünk megjelenésben is a társak fölé magasodik az EasyNote NM85. Fedele fényes, ennek ellenére mutatós, csuklótámasza pedig egyaránt nagyon kellemes a szemnek és a kéznek, a krómhatású kiegészítőket is jól eltalálták. Szintén dicséretes a 4 GB memória és a mezőny legnagyobb, 640 GB-os merevlemeze. Igaz, hogy a magas árba csak egy év garancia fért, de végre egy olyan Linux operációs rendszert (Linpus) kapott a gép, ami egészen tisztességesen használható.


Pró: kellemes megjelenés a fényes fedél ellenére is, a legerősebb CPU és a legkisebb gép a mezőnyben, 4 GB memória, 640 GB-os merevlemez, használható Linux
kontra: fényes kijelző, csak egy év garancia az árban, kilóg a 130 000 forintos árkategóriából

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés