Hirdetés

Thrustmaster T300 kormány feltuningolva

A Ferrari Integral Alcantara Edition szettet teszteltük, mely különleges kormánnyal és hármas pedálsorral hódít.

Hirdetés

T300 bázis és T3PA pedálsor

A T300-as bázis, vagyis erő-visszacsatolási rendszer a Thrustmaster hagyományai szerint kefe nélküli (brushless) ipari motorral és szíjas hajtással dolgozik. Alapját a 2011-ben megjelent T500RS csúcsmodellből vették át, kettős szíjas rendszere kialakításban és működésben is nagyon közel áll hozzá. Koppanástól koppanásig három teljes fordulatot (1080 fok) csinál meg, de természetesen kevesebbre is be lehet állítani. A tengely elfordulását mágneses Hall szenzor figyeli 16 bites pontossággal, ami 65 536 különböző elfordulási szintet jelent. Az erős motor munka közben felmelegszik, ezért egy ventilátort is tettek a burkolat alá.

A PC-k mellett kompatibilis a Playstation 3 és Playstation 4 játékkonzolokkal, ennek megfelelően van még két (L3 és R3) gomb a jobb oldalán, a balon pedig a két Playstation mód között kapcsolhatunk. Sajnos a Sony és a Microsoft nem hajlandó a konzolokhoz kapható perifériákat kompatibilissé tenni, így az Xboxokhoz külön központi egységet kellett készítenie a Thrustmasternek. Ez a TX névre hallgat, és egyébként szinte teljes egészében azonos a T300-zal, ugyanazokkal a kormánykerekekkel és pedálsorokkal működik, csak az elektronikájuk – és persze a licencelés – különbözik egy kicsit. Ha már megvan az alapunk, akkor már azonos kiegészítőket, tehát kormánykereket, pedálsort és kézi váltót használhatunk a Thrustmaster széles kínálatából.

A kormánykerék egy műanyagból készült, de elég masszív, csavaros mechanikával tehető fel a központi egységre, amit végül még egy kis csavarral lehet biztosítani. A motort rejtő burkolat alatt van a táp is, az elektromos hálózathoz köthető „zsinórja” egyedi csatlakozót kapott. Az adatot viszont szabványos USB-n küldi a számítógép (vagy konzol) felé, míg a váltó kerek (S-Videora hasonlító), a pedálsor szögletes (RJ11-es telefoncsatlakozóra hasonlító) aljzatot kapott, amelyek természetesen nem kompatibilisek más gyártók kiegészítőivel, bár léteznek hozzájuk átalakítók.

Korábban külön kiegészítőként lehetett megvenni a T3PA pedálkonzolt, ami az Alcantara Edition része. A termetes alapon három pedál sorakozik egymás mellett, fémből készült taposófelületeik magasságban és oldalra is állíthatóak, illetve a taposófelületeiket tartó modulok megfordításával dőlésszögük is módosítható kis mértékben. Ahogy illik, mind a három pedálnak más a nyomásereje, a fék elé pedig egy gumibetétet tehetünk fel, ezzel imitálva a valódi fékpedál fokozatos keményedését. Alján hat csúszásgátló gumitalp és három csavarmenet van, előbbiekkel padlón, utóbbiakkal szimulátorvázon rögzíthető, szőnyegen esélyes, hogy csúszkálni fog.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények