Hirdetés
Lelke van
Vannak persze olyan távolságok, amelyek megtételét talán még így trükközve is túl soknak ítélnénk – szerencsére a Tchia azonban rendelkezik még egy adu ásszal. A Soul Jump képességet még a játék első órájában megkapjuk, és innentől kezdve bármikor használhatjuk arra, hogy „beleugorjunk” bármelyik állat vagy apróbb tereptárgy testébe. Még az élettelen tárgyak – például egy kődarab vagy egy autógumi – is mozgathatók ezt követően, az élőlények pedig természetüknek megfelelően viselkednek. Ez azt is jelenti, hogy a hegymászás leggyorsabb útja az, ha beugrunk egy kósza sirály vagy papagáj tollas bőrébe – úszásra pedig nyilván nincs jobb test, mint egy szirticápáé. A szarvas eszelős tempóban sprintel, delfinbőrben óriásiakat ugorhatunk, a rákok nagyot csípnek, a macska pedig éjszakai látásával segítheti kommandós felderítőseinket – bőven van tehát kölcsöntestből válogatni.
[+]
A lélekugrás képesség egy másik hasznát az adja, hogy a felvett tárgyat ki is lőhetjük: ekkor az adott dolog messzire repül, Tchia pedig azonnal valódi testében landol. Ezt sokféleképpen lehet kihasználni, például egy messzire hajított kőbe villámgyorsan ismét belebújva megintcsak egy bizarr, ámde igen nagy lendülettel közlekedő „járművet” kapunk. Vagy ott vannak a szigeteken is megtalálható groteszk ellenfelek, a Maano nevű textillények. Hogy pontosan kik ezek, az majd a történetben kiderül, az viszont nyilvános információ, hogy ezeket – no meg rongy-fészküket – kizárólag a tűz sebzi. Szerencsére egy-két benzineskanna, pilács, vagy éppen a tűzből kilógó deszka mindig akad ezek környékén, így egész jó tempóban lehet közvetlen sebzési lehetőség nélkül is leszámolni ezekkel.
[+]
Sajnos a játék – vagy hát inkább a történet – második felében a szükségesnél a kelleténél több ilyen „harc” is kötelező lesz, nem egyszer egész üzemeket kell megtisztítani. Mivel az ellenfelek intelligenciája nem erős, és igazából működőképes taktikából sincs sok, ez talán a legkevésbé élvezhető része a Tchiának. Szerencsére a rengeteg hangulatos minijáték ezt valamennyire egyensúlyozni tudja – a leggyakoribb például a gitározás, vagy valami más, helyi hangszer használata. Az olykor két-három perces jelenetekben szépen animálva táncol vagy zenél körülöttünk mindenki, de ha nem bírnánk a tempót, a gépre is bízhatjuk a zenélést. (Meglepő húzásként amúgy bármelyik küldetés vagy minijáték át is ugorható.) A zene amúgy is mágikus erejű a Tchiában: az elbendzsózott dalokkal változtathatunk a napszakon, vagy idézhetünk hasznos dolgokat – a szoborrobbantás nélkülözhetetlen kelléke például a robbanó mag.
[+]
A Tchia legmeglepőbb húzása talán az, hogy térképén nem jelenik meg a főhős. Ha találunk valami új érdekességet, annak ikonjából ugyan abban a pillanatban látni fogjuk pontos koordinátáinkat, de amúgy csak egy ménkű nagy kört rajzol a játék a térképre azzal, hogy „valahol itt lehetünk”. Olvastam beszámolót olyantól, aki pusztán emiatt abbahagyta a játékot – bennem ez azért nagyságrendekkel kisebb törést okozott. A fő sztorihoz tartozó küldetések irányát mindig kijelzi iránytűnk, a térkép pedig van olyan részletesen megrajzolva, hogy igazán csúnyán eltévedni nem lehet. Ettől függetlenül, aki hajlamos könnyen elveszni minden játékban, annak a Tchia nehezen ajánlható. Engem sokkal inkább zavart az, hogy a nagyszerű közlekedési és lélekugrós lehetőségeket nem nagyon használták ki a designerek. Alig akad olyan feladat, amit más alak felvétele nélkül nem lehet megoldani, pedig igen sokat nyomott volna a latban, ha a 38 állatfaj mindegyikére kitalálnak valami speciális feladatot.
És ha már a számoknál vagyunk: ha jól számoltam egy online útmutató listáját, ha valaki mindent meg akar találni és össze akar gyűjteni, 600-nál is több célpontra kell számítania. Nem hiszem, hogy ez a grindelés élvezetes lehetne – a Tchia sokkal erősebb azokban a pillanatokban és órákban, amikor szinte cél nélkül derítjük fel világát. Számtalan nagyszerű pillanatot élhetünk meg a Tchiában: egy nemrég megismert barátunk énekét ukulelénkkel festjük alá egy egyszerűségében is megható jelenetben, kilátón üldögélve veszhetünk el a valószerűtlen színeket is megidéző naplementében, érdekes hajóroncsot kutathatunk át a víz alatt, vagy éppen köveket pakolhatunk egymásra afféle zen-gyakorlatként. Így a Tchia egyedi, igényesen megvalósított és szerethető világa tökéleten működik – ha viszont hagyományos akciójátékként kezeljük, akkor nem tud megfelelni az elvárásoknak. Hogy is tehetné – másra készült. Biztos vagyok benne, hogy egy esetleges második rész a már most jól működő, de még nem teljesen kihasznált komponensekre koncentrálva sokkal jobb játék lehetne, de én így is sokáig emlékezni fogok erre a világra.
A Tchia PC-re, valamint PlayStation 4-re és 5-re jelent meg. A játék része a PlayStation Plus Extra és PlayStation Plus Premium előfizetéseknek.
Összefoglalás
A képek és videók pöttyet megtévesztők: az aranyos, vidám bolondozásnak tűnő Tchia története ugyanis meglehetősen drámai az elejétől a végéig. A játék ezen része nem mindig működik perfektül – a Tchia igazi erejét érdekes világa, nagyszerű irányítása, valamint a lélekugrás képességben rejlő lehetőségek jelentik.
A Tchia legfőbb pozitívumai:
- Fantasztikus, korábban sosem látott világ;
- élmény közlekedni földön, vízben és levegőben is;
- a Soul Jump képesség kiváló ötlet;
- nagyszerű zenék és helyi érdekességek.
A Tchia legnagyobb hiányosságai:
- A térkép nem mindenkinek fog tetszeni;
- a Soul Jump nincs teljesen kihasználva;
- a „harc” nem valami érdekes.
Bényi László
