Sony KDL-42W705B
Az utóbbi időben nálunk járt Sony tévék a felső kategóriát képviselték, tehát olyan nagy tudású, zászlóshajónak is beillő modellekről volt szó, amelyek ennek megfelelően meglehetősen sokba kerülnek. Szerettünk volna viszont egy olyan készüléket is kipróbálni, amely egy-két fokkal közelebb áll az átlagember pénztárcájához, és ebben a Sony partnernek is bizonyult, hiszen készségesen kölcsönadták a KDL-42W705B típusjelzésű modellt.
Arról mondjuk szó nincs, hogy ez a modell egy teljesen alap, belépőszintű televízió lenne, de ez nem is baj. Úgy is kíváncsiak voltunk, hogy milyen az idei átalakított okostévérendszer amellett, hogy milyen a képminőség, az integrált médialejátszó vagy épp a megszólalás.
Hirdetés
Visszafogott külső
Középkategóriás modellhez átlagos megjelenés dukál, gondolhatták a Sony háza táján, így a termék teljesen hétköznapi külsőt kapott. Ezzel mondjuk nincs semmi baj, mert a készülék nem csicsás, nem bazári, teljesen jól belesimul bármilyen típusú enteriőrbe, legyen az egy polgári nappali, egy modern vagy egy eklektikus (értsd: mindenféle bútorok különösebb koncepció nélkül egymás mellé tologatva) szoba.
A másfél centi vastag kávák sötét matt színezést kaptak, ami jó döntés volt, hiszen ez jobban ellenáll az esetleges szennyeződéseknek, mint a fényes, lakkos fekete. A díszítőelemeket nem vitték túlzásba, mindössze az alsó panel közepén helyeztek el egy átlátszó műanyagdarabot, amely a kontroll-lámpa fényének elosztására hivatott. Ez egyébként alaphelyzetben mindig be van kapcsolva, de szerencsére viszonylag egyszerűen kilőhető. Megemlítendő még a tetőn elhelyezett ezüstös műanyagszalag, ez viszont értelemszerűen tévézés közben, szemben ülve a kijelzővel nem látható. A hagyományos talpat és nyakat száműzték, ami sajnálatos, mert a vékony krómozott ágacska egyrészt sehogy sem passzol a készülékhez, másrészt emiatt a kijelző forgatását el lehet felejteni.
Érdekes módon két darab USB 2.0, egy HDMI 1.4 és a fülhallgató-kimenet kivételével az interfészek nagy részét a hátlap közepére pakolták, ami kényelmetlen lehet, ha falra akasztva használnánk az állvánnyal együtt is csak 11,7 kilogramm tömegű tévét. Így ide került további három HDMI 1.4 (az egyik ARC-támogatású), illetve egy-egy optikai digitális audió, komponens, kompozit, SCART és Ethernet csatlakozó.
Sony Bravia KDL-42W705B televízió | |
Panel | X-Reality PRO |
---|---|
Háttérvilágítás | Edge-LED |
Képernyőméret | 42 hüvelyk (106 cm) |
Maximális felbontás | Full HD |
Maximális kontrasztarány | 1 000 000 fölött |
Válaszidő | n. a. |
Maximális fényerő | n. a. |
Betekintési szög | Függőlegesen és vízszintesen 178 fok |
24p lejátszás | Támogatott |
Képbeállítások | Automatikus, Auto (24p), Általános, Animáció, Fotó, Grafika, Játék, Mozi, Sport, Zenei |
Hangbeállítások | Normál, Mozi, Sport, Zene, Játék, Tömörített hang |
Hangszórók | 2 x 8 watt |
Beépített digitális tunerek | DVB-T, DVB-C, DVB-S2 |
Interfész | 4 db 1.4-es HDMI, 2 db USB 2.0, komponens, kompozit, SCART, digitális audió, mini jack, CI slot, Ethernet |
Extrák | Digitális zajcsökkentés, Smart TV rendszer, rögzítés külső USB adattárolóra, EPG, médialejátszó, i-manual kislexikon, opcionális második távirányító, Miracast-támogatás, Bluetooth-támogatás (de csak PS kontrollerrel) |
Teljesítményfelvétel | 51 watt, készenléti üzemmódban: 0,21 watt |
Méret | 95,8 x 56,3 x 6,4 cm |
Tömeg | 11,7 kg |
Gyártó honlapja | www.sony.hu |
Termék honlapja | Sony KDL-42W705B |
Fogyasztói ár | kb. 185 000 forint |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!