Hirdetés

Soltek Qbic EQ3401 mini PC

Újabb mini PC a kínpadon: ezúttal a Soltek Qbic EQ3401 barebone rendszerével kötöttünk barátságot.

Hirdetés

Belvilág és szerelhetőség

A fedőlap, mint oly sok más gyártótól származó készüléknél, itt is egyben jön le három, kézzel kitekerhető csavar oldásával.

Szétszerelés közben feltűnt egy aranyos kis matrica, amelyet a gyártó jól látható helyre ragasztott ki. Ezen következő felirat volt olvasható: "Figyelem! Nyomatékosan ajánljuk a gyári Intel CPU-hűtő használatát a megfelelő hűtés és alacsony zajszint megőrzése végett!" - nos, igen, mosolyogtunk egyet, hiszen nekünk egészen más terveink voltak:


Zalman CNPS7000-AlCu in da box!

Befért! A Zalman egyik legjobb hatásfokú CPU-hűtője gond nélkül befért a kis házba úgy, hogy más egységek beszerelését sem akadályozza. Ezzel máris jobb hűtést és alacsonyabb zajszintet tudtunk elérni, mint amit a gyártó javasolt. Oldalról is egy kép:

Ha már sikerrel jártunk egy nagyobb hűtő beszerelésével, akkor már arra is fényt óhajtottunk deríteni, vajon befér-e egy szabványos méretű, ám attól kissé nagyobb teljesítményű AGP-felületű kártya. Ha már ott van az AGP-sín, akkor tömjük is meg!


Voilá!

Egy kis ügyeskedés árán optimális LAN-masina jött létre egy ATi 9800 VGA-val! Ezt megspékeltük még egy 2,8 GHz-es Intel Pentium 4 processzorral (amit később 3,2 GHz-en járattunk) és 512 MB DDR400-as RAM-mal.

Érdemes kétcsatornás módban használni a gépet, azaz mindkét foglalatba tenni egy-egy memóriamodult. Mi csak az egyiket használtuk, hiszen a 865G lapkakészlet és a köré épült alaplapok teljesítményével már korábban megismerkedtünk, így ez az irrelevancia süllyesztőjébe került ezúttal.


Csendélet

A szűk hely fölötti győzelmi mámorunkban majdnem elfeledkeztünk az egyéb említésre méltó belsőségekről. Ott vannak például a vezetékek és a kábelek. Ezek elvezetése és "rendben tartása" jól sikerült. A kis házikó belseje telis-tele van kábelkötegelőkkel. Itt egy példa erre:


Csak szépen, rendezetten!

Akadt azonban olyan is, aminek annyira nem örültünk, hiszen nem ez az első mini PC, amelyet szétszedünk, hogy kedves olvasóinknak bemutassuk a szerelhetőségét és a benne rejlő lehetőségeket. A Soltek Qbic EQ3401 esetében a meghajtókat tartó keret csak egyben szerelhető ki és be (két kis csavar tartja a helyén); az ötnegyedes és a háromfeles meghajtókat jobb így egyszerre beszerelni, s aztán elfelejteni.


Egyben jön ki

Örvendetes volt látni a 250 W feliratot viselő tápot, amely akár az ATi 9800 VGA-t és egy izmos processzort, merevlemezt, CD/DVD-olvasót, vagy írót is elbír – már ha nem csak papíron 250 wattos teljesítményű.

A CPU beszereléséhez ki kell venni előbb a tápot, amit összesen öt csavar tart a helyén: négy hátul, s egy oldalt. Az oldalsó csavar azonban félig fedve van a korábban már megmutatott oldalsó hűtő által, így azt is ki kell csavarozni a siker érdekében. Uff. Ennyi belső kutakodás után kapcsoljuk végre be a gépet!

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények