Külvilág, ergonómia I.

Az elmúlt hónapokban a Panasonic egy sor olyan fényképezőgéppel lepte meg rajongótáborát, melyekre a márkától idegenkedők is felfigyeltek. A DMC-GH4 például egy olyan fényképezőgép-videokamera hibrid, amely videós tudásával a több millió forintos kamerákat is szégyenbe hozza; a másik oldalon a DMC-FZ1000 a bridge gépek új szintjét reprezentálja, hiszen fényerős optikája és széleskörű szolgáltatáscsomagja mellett elérhető áron kínál (beépített) 4K felbontású mozgóképkészítést.

A DMC-LX7 bejelentése óta immár két év telt el. Igaz, ez még ebben az iparágban sem vészesen sok idő - főleg annak tekintetében, hogy az LX7-tel is olyan csomagot tett le az asztalra a gyártó, amit a konkurencia a mai napig nehezen ér be -, de már elég ahhoz, hogy a rajongók elkezdjenek mozgolódni, kérdezősködni, hogy vajon végre mikor érkezik az utód. Az idei Photokina szakkiállításon a Panasonic aztán le is rántotta a leplet (többek közt) az LX100-ról - mi azonban nem vagyunk benne biztosak, hogy ez a masina lesz-e az LX7 utódja. Hogy miért? Nos, időközben a Sony a DSC-RX100-zal egy új, felsőbb kategóriát teremtett a csúcskompaktok halmazában. Az LX7 pedig bármennyire is jó, más, eggyel alacsonyabb kategóriában versenyez, mint a Sony készüléke.

A Panasonic valószínűleg a Sony DSC-RX100-zal indított őrületre válaszul mutatta be az LX100-at. Hiszen már a két masina számozása is ugyanaz.. Nézzük, mi is az alapja ennek az új, „úri hóbortnak”.

A szemfülesek és a(z esetleg több éve, többféle) csúcskompaktot használók már rájöhettek: a nagyobb szenzorból azonos technológia mellett jobb képminőséget lehet kihozni, és pontosan ezt a tényt lovagolta meg a Sony a DSC-RX100-zal, amibe a szokásos 1/1,6” és 1/1,7” lapkák helyére egy 1”-os került. Ez az új jószág pedig jóval nagyobb (42,5 mm2 versus 122,9 mm2 szenzorfelület) fénygyűjtő felülettel, és (a megfelelő optikával, persze) érezhetően kisebb mélységélességgel csalogat. Igaz, a Sony első RX100-a még nem volt tökéletes, de a japán gyártó manapság csak úgy ontja magából a fényképezőgépeket, így hát nem csoda, hogy az RX100-nak már a harmadik generációja van versenyben. S mivel a Panasonic is oly’ szépen belelendült (lásd a fent említett két kategória-elsőt), nem hagyhatták válaszlépés nélkül a Sony sikertörténetét.

No, de térjünk végre a lényegre, a Panasonic DMC-LX100-ra! A fényképezőgépben egy 4/3”-os képérzékelő található (erről részletesebben kicsit később), s ennek megfelelően valamivel meg kellett növelni a váztest méretét, de szerencsére csak milliméterekről beszélhetünk: az LX7 111 x 68 x 46 mm-es terjedelme áll szemben az LX100 115 x 66 x 55 millimétereivel. A két készülék tömegében már jelentősebb a különbség, itt az LX100 majdnem 100 grammal nehezebb a régebbi masinánál (298 gramm versus 393 gramm).

Az LX100-on nem található módválasztó tárcsa. Az expozíciós értékeknek külön-külön vezérlő jutott: a rekeszértéket az objektívre helyezett gyűrűvel, a záridőt pedig a váztest tetején található tárcsával állíthatjuk a kívánt értékre. Ennek megfelelően, ha a két tárcsa az „A” (azaz automata) pozícióban áll, akkor programautomatika („P”) módban vagyunk; ha az optika körüli gyűrű „A” pozícióban, a záridő előválasztója pedig tetszőleges értéken van, akkor záridő prioritásos módban („S”) működik a gép. Amennyiben a záridő tárcsája „A”-ban, a rekeszválasztó pedig tetszőleges értéken, akkor „A”, azaz rekeszprioritásos módba kapcsoltuk a masinát.

Az optika tubusán egy másik gyűrű is látható, aminek segítségével (beállításoktól függően) léptetve tudunk zoomolni (24, 28, 35, 50, 70 és 75 mm), vagy a kézi élességállítást tudjuk elvégezni. A képarány-kapcsolóval 1:1, 4:3, 3:2 és 16:9 közül választhatunk; s mivel az LX100 képérzékelője egy igazi „multi aspect”, azaz több képarányt nyújtó lapka, ezért a látószög változása, és nagyobb felbontás-veszteség nélkül válthatunk az egyes képarányok közt. Az LX100 lencserendszere ugyanis nem rajzolja ki a teljes 16 MP-es (vélhetően a DMC-GX7-ból eredő) 4/3”-os szenzort, hanem abból csupán 12,7 MP-t használ (kb. a 0,8-szorosát a felületnek).

Az LX100 objektívje külön megér egy pár sort, hiszen a legújabb tervezési és gyártási technológiáknak köszönhetően vált megvalósíthatóvá. Ha figyelembe vesszük azt a szenzorméretet, amire rajzol, akkor igazi kis csodával állunk szemben: szélességében csupán 1,3-szor, átmérőjében pedig csak 1,1-szer nagyobb az LX7 lencserendszerénél. A kompakt méreteket úgy sikerült megvalósítania a mérnököknek, hogy az optikának mind az öt lencsecsoportja képes együtt, vagy egymástól külön mozogni zoomolás és élességállítás közben; ennek egy másik jótékony velejárója, hogy makró állásban akár 3 cm-re is lecsökkenthető a tárgytávolság.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!