Képminőség I.
A cikk írásakor az Adobe Camera RAW még nem támogatta a Panasonic DMC-LX100 RAW fájljait, ezért a fényképezőgép képminőségét csak a saját JPEG fájlok alapján tudjuk megítélni. Ehhez a gépen belül a legnagyobb képméretet és a legjobb képminőséget választottuk, a fotóstílusnál a standardot állítottuk be, ahol a zajszűrést minimumra, azaz -5-re állítottuk. Minden egyéb paramétert a gyári értékeken hagytunk. Mivel egy fixen szerelt objektívvel rendelkező fotómasinával állunk szemben, ezért a szokásos zaj-vizsgálatokon túlmenően az optika tulajdonságait is megvizsgáltuk. Azonban első körben a laborban készült zajos ábrákat mutatjuk be:
Túl nagy meglepetés nem ért minket, hiszen az LX100 képérzékelője és képalkotó algoritmusa már a GX7-ből és a GH4-ből ismerős volt - a beépített JPEG motor a legalacsonyabbra állított zajszűréssel (mint a többi Panasonic fényképezőgépnél, úgy itt sem kapcsolható ki teljesen) egészen ISO 1600-ig szinte makulátlan képeket ad, hogy majd efölött elkezdődjön az egyre erősödő „maszatolás”, azaz a finom részletek elvesztése. Az LX100 kiterjesztett érzékenységgel képes az ISO 100-as értékre, azonban itt már a dinamika némileg lecsökken, a világos képi részek kiégésre hajlanak (JPEG esetén - RAW-ból valószínűleg még lehetne menteni némi információt):
Következő lépésben az objektív tulajdonságaira voltunk kíváncsiak, ezért megnéztük, mekkora a korrigált és mekkora a nyers geometriai torzítás. Utóbbi lépéshez a RawTherapee 4.2.11 64-bites változatát használtuk. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a modern digitális fényképezőgépek mint teljes rendszer vannak kitalálva, tehát a lencserendszer, a szenzor és a képalkotó algoritmusok egységes munkáját szabad csak figyelembe venni. A geometriai torzítások valós mértékét csupán érdekességként tüntetjük fel!
Balra a fényképezőgép szoftvere által korrigált kép látható a különböző gyújtótávolsági értékeken, míg jobb oldalt a RawThereapee által, az LX100 RW2 fájljaiból létrehozott JPEG-ek vannak feltüntetve. Érdekes, hogy mindkét esetben az optika teljes tartományában hordótorzítás látható, párnázás még a telés végén sem jelentkezik a lencserendszernek.
Mivel zoomobjektívvel van dolgunk, ezért arra is fényt szerettünk volna deríteni, elmozdul-e zoomoláskor a kép középpontja. Ehhez egy stabil háromlábra szereltük a készüléket, majd minden egyes gyútáv értéken készítettünk az önkioldó segítségével egy-egy fotót a tesztábránkról. A tárgytávolság körülbelül 38-40 cm volt (a frontlencse és az ábra közt). A fenti kép 100%-os képkivágás, azaz a középpont elmozdulása csupán milliméterekben mérhető. Eddig még egyetlen egy olyan zoomobjektívvel sem találkoztunk, aminek ne lenne kisebb-nagyobb elmozdulása; az LX100-é nagyon csekély, ami dicséretes.
A szép késő-őszi időjárás lehetővé tette számunkra, hogy a gépet természetjárás közben is próbára tegyük. Itt feltűnt, hogy az objektív nagyon érzékeny arra, hogy hogyan helyezkedünk a fényforrásokhoz képest - amint a Nap belekerült a képbe, hatalmas becsillanás keletkezett. Ez egyrészt zavaró, másrészt művészileg szépen kihasználható tulajdonság - egy napellenző bizonyára sokat segíthetne, ám ilyet nem kapunk a gép mellé. Színi hibákat viszont keresve sem találtunk, pedig nem egy erősen kontrasztos témát kaptunk lencsevégre. A peremsötétedés teljesen nyitott rekesznél sem volt látható; bizonyára pixel-kukkoláskor észlelhető, de a fotózás nem feltétlenül arról szól, ráadásul az efféle hibákat bármilyen feldolgozó szoftverben egy csúszka arrébb pöccintésével korrigálhatjuk. Következő oldalon a képmintáink láthatóak. Az expozíciós adatokat a képek EXIF-jéből olvashatjuk ki.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
