Olympus XZ-10 – a nagy tudású „kicsi én”

Hirdetés

Működés

Egyre több fényképezőgépnél találkozunk érintőkijelzővel – az Olympus nem csak PEN sorozatának legújabb gépeit, de az XZ családot is felszerelte érintésérzékeny egérmozival. Bár egyik masina sem rendelkezik többérintéses egységgel (nem lehet például képnézegetés közben „ujjtárogatással” belenagyítani a felvételekbe), azért több olyan funkció van, ahol hasznát vehetjük az egyébként teljesen le is tiltható vezérlőfelületnek. Ilyen például az AF mező kiválasztása, áthelyezése és az exponálás, vagy elkészült fotóink lapozgatása oldalirányú söprő mozdulattal.

Természetesen az XZ-10-ből sem maradtak ki a mágikus szűrők, melyek javarésze valóban hasznos, és ösztönzi a fotós kreativitását. Ezekkel a szűrőkkel az Olympus rajongói már évek óta folyamatosan találkoznak – először csak a tükör nélküli rendszerkompaktokban, majd a zsebgépekben is egyre több vált elérhetővé közülük. Az XZ-10 azonban ezeken túlmutatva teljesen új hatásokat is bevezet, amelyeket szintén a módválasztó tárcsáról érhetünk el. A képkeretek, avagy „Photo Story” módban négyféle, külön konfigurálható keret áll rendelkezésünkre, hogy segítségükkel „történetet meséljünk” képeinkkel:

Akit ezek a kreatív szűrők és hatások még mindig nem ösztönöztek kellően, az még a 14 séma közül is válogathat. Természetesen itt is régi ismerősökkel állunk szemben, mint például a portré, az e-portré, a tájkép, a sport, az éjszakai fények stb. Kiemelést érdemelnek – szerintünk – az e-portré, a panoráma, a „multiexpozíció” (sic!) és a HDR. Az e-portré portréalanyunk retusálását végzi el automatikusan, így kisimítja a bőrt (de jól is jönne ilyen reggelente...), eltünteti az apró bőrhibákat anélkül, hogy elcsúfítaná, túlzottan mesterkéltté tenné a felvételt (persze, a kakaós csiga nyomait ez a séma sem volt képes eltakarni):

A panoráma sémát, sajnos nem jó értelemben említjük. Ezt kiválasztva igazából semmiféle segítséget vagy automatizálást nem kap a fotós, csupán pár nyíl és vezérvonal jelenik meg a kijelzőn, mindent saját magunknak kell elvégeznünk – csakúgy, mint a panorámakép összeillesztését az utómunka során.

Az úgynevezett multiexpozícióval két képet exponálhatunk egymásra – ezt a funkciót valószínűleg nem kell tovább részleteznünk (hatását lásd kicsit fentebb is). A „Backlight HDR” igazából nem is „igazi” nagy dinamikaátfogású felvételt készítő séma, hanem csak az árnyékokat hozza fel némileg, hogy az eredetileg – majdnem – bebukott képrészletek is láthatóvá váljanak.

Mivel az Olympus XZ-10 fényerős optikát kapott, de a legrövidebb záridő csupán 1/2000 mp, így adódhatnak olyan helyzetek, amikor így is kiégne a kép (mondjuk nyáron, verőfényes napsütésben szeretnénk nyílt rekesszel lefotózni egy szép virágot). Ilyenkor jöhet jól a beépített 3 FÉ-s ND szűrő.

Igaz, az ekvivalens 130 milliméteres gyújtótávolság nem egy óriási érték, nem egy szupertelefotó gyútáv, mégis hasznos lehet a beépített képstabilizáló rendszer, ami próbáink során szépen teljesített. Általában akár az 1/10 mp-es záridők is megfoghatóak voltak – aki kipihenten és frissen vág bele a fényképezésbe, az akár az 1/5 mp-et is megfoghatja a stabival bemozdulások nélkül.

Cikkünk első oldalán említést tettünk az objektív körül található nagy vezérlőtárcsáról és a funkció („Fn”) gombról. Nos, ezeket a gép menüjében egyes funkciókhoz lehet rendelni, de akár az összes szolgáltatást, mint például a művészi szűrőket, a képstabilizátort (be/ki), a képüzemmódot, a fehéregyensúlyt stb. is rábízhatjuk. Ilyenkor a gomb nyomkodásával lehet köztük lépkedni, majd a tárcsával az adott paraméteren módosítani. A tárcsák +/- iránya is módosítható, így nem kell az átszokáson bosszankodni, ha másodgépként szeretnénk használni az XZ-10 készüléket.

Egyéb hasznos dolgok:

  • Nagysebességű sorozatfelvétel: 60 kép erejéig gyorstüzel az XZ-10. Ebben a módban a képek felbontása 1920x1440 pixel, és kizárólag JPEG-ben készülnek.
  • JPEG szerkesztés a már elkészült fotóknál: képnézegetéskor a menüben lehetőségünk van arra, hogy a kiválasztott fotót átméretezzük, megvágjuk, más méretarányt adjunk neki, kijavítsuk a vörösszemeket, felhúzzuk az árnyékokat, vagy személyek esetén az e-portrét utólagosan alkalmazzuk.
  • RAW szerkesztés: az elnevezés csalóka, ugyanis a gép semmiféle képparaméterezési lehetőséget nem enged, csupán a RAW-JPEG konverziót végzi el.

Az Olympus XZ-10 nagyobb testvéreihez hasonlóan nagyon gyors működésű, némi csuklás csak közvetlenül exponálás után tapasztalható, amikor az elkészült képet tárja elénk a masina. Ilyenkor a gombok nyomkodására nem azonnali a reakció, de ne másodperces késlekedésekre gondoljunk, csupán egy apró megtorpanásról van szó. Az XZ-10 szereti a gyors kártyákat, érdemes legalább 30 MB/s feliratúval használni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények