Használat közben
A kamerát bekapcsolva ismerős UI fogad minket, az élőkép és a menü is megegyezik a korábbi Nikon vázakon látottakkal. Az élőképre minden fontosabb információt kipakolhatunk (a nézetmódokat a Disp. feliratú érintőgomb segítségével váltogathatjuk), ide tartozik az alapértelmezett expozíciós beállítások mellett például a hisztogram, a vízszintjelző és az akkumulátor töltöttségét jelző 5 rubrikás piktogram, a virtuális vagy fizikai „i” gombot megnyomva pedig egy 12 elemes, testre szabható gyorsmenüt hívhatunk elő.
[+]
Érdekes menüpontra bukkanhatunk a Retusálásra bökve, ez ugyanis valóban azt takarja, amit a neve is sejtet. Itt lehetőségünk van nem csak a képek levágására, átméretezésére és egyéb geometriai szerkesztésére, de még a nyers fájlok alapszintű kidolgozására is, így ha út közben nincs nálunk notebook, de ha azonnali szerkesztést és megosztást igényel néhány fotónk, akkor a telefonunkra való küldés előtt korrigálhatunk például az expozíción, a képméreten, a csúcsfényeken vagy a fehéregyensúlyon.
Hirdetés
[+]
A vázon a két tárcsa mellett összesen öt, szabadon konfigurálható kapcsolót találunk, ebből az egyik a már említett, exponálógomb mögötti REC gomb, kettőt a hátlapon találunk az OK és az AE-L/AF-L gombok személyében, a maradék kettő pedig a Z 7 esetében is látott módon a bajonett bal oldalára került. Utóbbiak ismét elég kényelmetlen helyre lettek száműzve, ugyanis egy nagyobb ujjbegy és egy, a kitobjektívnél szélesebb optika kombinációja azt eredményezi, hogy nem férünk hozzá annyira, hogy rendesen meg tudjuk nyomni, kénytelenek leszünk körömmel eltalálni a kis műanyag felületeket. A beprogramozható lehetőségek száma egyébként igen nagy, összesen ötoldalnyi funkcióból válogathatunk a gyorsmenü és a fizikai gombok esetében is, a két tárcsa feladata (záridő és rekesz) azonban legfeljebb felcserélhető egymással, mást nem rendelhetünk hozzájuk.
[+]
Maga a kijelző egyébként nagyon szép, színek és felbontás szempontjából sem lehet rá panaszunk. Az egyedüli negatívum a megjelenítővel kapcsolatban a befordíthatóság hiánya, de ez is csak akkor lehet rossz, ha nem egy fotós holmiknak dedikált, hanem hétköznapi dolgokkal telerakott táskába tennék szállítás közben, ilyenkor ugyanis fennáll az a veszély, hogy valami esetleg megkarcolja az üveget. A kizárólag lefelé és felfelé hajthatóság egyébként nem rossz megoldás, mi fotózás közben jobban szeretjük ezt a fajta mechanikát, mint például a Panasonicét, ahol mindenképp ki kell hajtani oldalra a monitort, ha magasabb vagy alacsonyabb szögekből kívánjuk nézni az élőképet. Az érintések regisztrálása szintén hibátlan, a kijelző gyorsan és pontosan reagál ujjaink utasításaira.
[+]
A bajonett felett ülő OLED elektronikus kereső ugyan alacsonyabb felbontású, mint a Z 7-ben található társa, ez azonban egyáltalán nem észrevehető, hacsak nem rögtön egymás után próbáljuk ki a két modellt. Joystick hiányában a Z 50 esetében érzékenyebben érintett minket, hogy a hátsó kijelző nem használható touchpadként az aktív fókuszmező kiválasztásához, a D-pad nyomogatása jelentősen lassabb, mintha csak az ujjbegyünket kellene húzogatni az érintőkijelzőn.
[+]
Szerencsére erre a gombokkal való pötyörészésre csak akkor van szükségünk, ha nem mozgó célpontot szemeltünk ki magunknak, hiszen emberek esetében adott a szem- és arckövetés, ami remekül működik. Több szereplő esetében persze összezavarodik, ilyenkor a legegyszerűbb, ha a kijelölt fókuszmező elé komponáljuk az illetőt és félig lenyomjuk az exponálógombot, ekkor a fázis- és kontrasztkülönbség érzékelésen alapuló, 209 AF pontot felvonultató rendszer rájön, hogy kit is szándékozunk fotózni és a továbbiakban szépen követi is az illető arcát vagy szemét. Gyenge fényviszonyok között azért előfordult, hogy a motor ide-oda keresgélt, de amíg elég kontrasztos területre próbálunk fókuszálni, nem lesz gond.
[+]
Utolsó említésre méltó pontunk a csatlakozókat érinti. Persze nem várhatjuk el, hogy ilyen szempontból mindent megkapjunk, ami a nagytesókon megvan, logikus lépés például a mini HDMI micro HDMI-re való zsugorítása, emellett egy fényképezőgép esetében még a fejhallgató-kimenet hiánya is megbocsátható, az viszont már jobban szíven ütött minket, hogy adatátvitelre (és töltésre) csak egy micro USB 2.0 portot kapunk, egy gyorsabb micro vagy Type-C USB talán még elférhetett volna. Mivel nem érünk rá egész nap, így a 11-13 MB-os JPEG és a 28-30 MB-os, NEF kiterjesztésű RAW képeket inkább egy kártyaolvasó segítségével másoltuk fel a számítógépre – a 2.0-s micro USB sebessége így 2019 végén már inkább megmosolyogtató, mint használható.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
