2019. július 18., csütörtök

Útvonal

Tesztek » Digicam rovat

Fujifilm X-T3: kiemelkedik kategóriájából

A még nem túl hosszú történelemmel bíró X-T rendszer egyik legújabb tagját volt szerencsénk kipróbálni.

Bevezető

A Fujifilm 2012 elején indította útjára az X bajonettet használó, APS-C szenzorral szerelt MILC termékcsaládját az X-Pro1 fényképezőgéppel, amit 2014-ben az egy kategóriával szerényebb X-T1 követett. Két évvel később aztán megérkezett az utód X-T2, tavaly ősszel pedig lerántották a leplet az X-T3-ról, amit a szakma szinte egyöntetűen a legjobb APS-C szenzoros tükör nélküli rendszerkompakttá kiáltott ki, a benne található X-Trans IV érzékelő 26,1 millió pixelével pedig jelenleg a legmagasabb felbontással rendelkezik a piac hasonló méretű szenzoraihoz képest.


[+]

Kíváncsiak voltunk, hogy az X-T3 mit nyújt elődjéhez képest, ugyanis a CES alkalmából Las Vegasban eltöltött nagyjából 10 nap alatt végig egy X-T2 volt hűséges társunk, így megismerkedhettünk az X-T széria regnáló csúcsmodelljével, hogy aztán március elején ismerősként köszönthessük a frissített verziót. A külsőt tekintve nem is volt nehéz dolgunk az átállással, hiszen a színt leszámítva nagyjából ugyanazzal a formavilággal és kezelőszervekkel találtuk szembe magunkat – a lényegi különbségek a motorháztető alatt lakoznak.

Terméknév X-T3 X-T2 X-H1
Érzékelő felbontása 26,1 MP X-Trans IV 24,3 MP X-Trans III
Jelfeldolgozó X-Processor 4 X-Processor Pro
Képstabilizátor Nincs Van, 5 tengelyes
Elektronikus zár Van
Képsorozat - 30 kép/mp elektronikus zárral
- 11 kép/mp mechanikus zárral
- 14 kép/mp elektronikus zárral
- 11 kép/mp mechanikus zárral
Kijelző 3" dönthető, kihajtható, érintésérzékeny, LCD, 1,04 MP
Kereső 100%-os lefedettség, 3,69 millió pont, 0,75x-ös nagyítás, OLED 100%-os lefedettség, 2,36 millió pont, 0,77x-es nagyítás, OLED 100%-os lefedettség, 3,69 millió pont, 0,75x-ös nagyítás, OLED
AF targeting pad funkció Van
Beépített vaku Nincs
Videó max. felbontása 4K / 60p / 400 Mbit/s
4K / 30p / 100 Mbit/s
4K / 30 p / 200 Mbit/s
Külső mikrofoncsatlakozás Van
Méret 132,5 x 92,8 x 58,8 mm 132,5 x 91,8 x 49,2 mm 139,8 x 97,3 x 85,5 mm
Tömeg 539 g 507 g 673 g

Külön érdekesség, hogy a Fujifilm 2018 elején piacra dobott egy X-T sorozat fölé pozicionált vázat az X-H1 személyében, mellyel kapcsolatban a gyártó külön kiemelte a fejlett videós képességeket, ám ezek mindegyikére rálicitált az X-T3, leszámítva az öttengelyes szenzorstabilizációt. Ezt figyelembe véve elég átgondolatlannak tűnik a Fujifilm jelenlegi termékpalettája, ezért a későbbiekben ki fogunk térni arra is, hogy vásárláskor melyik vázat érdemes választani.


[+]

Fontos megjegyezni, hogy fényképezőgépekről szóló tesztjeinkben nem az elkészült fotók képminőségét vizsgáljuk több száz százalékos nagyításban, ezt a feladatot meghagyjuk a napi szinten ezzel foglalatoskodó médiumoknak, ugyanis véleményünk szerint azonos felbontás és szenzorméret mellett csupán nüansznyi különbségek vannak a különböző gyártók kamerái között. Mi leginkább a használat közbeni általános tapasztalatokra, a kezelhetőségre és a fotózás élményére vagyunk kíváncsiak.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.