ROG Xbox Ally X: Összefogás

Az ASUS és a Microsoft koprodukciójának eredménye ez a Xbox kontrollerbe oltott kézikonzol az AMD Z2 Extreme platformjával.

Bevezető, külső

Tavaly, sőt, már igazából 2023 is az az év volt, amikor a hardvergyártók a kézikonzolokban látták a NAGY ÚJDONSÁGOT, ami majd felpezsdíti a piacot. Az ASUS, a Lenovo, az MSI, az Acer, a Zotac és persze rajtuk kívül még sokan mások is igyekeztek valamilyen termékkel megjelenni a kategóriában, de kevés kivételtől eltekintve egyiket sem nevezhettük korszakalkotónak. Így aztán a forradalom végül elmaradt, de az új termékkategória nem tűnt el, máig velünk van, és újabb modellek is születnek, néha egész érdekes megoldásokkal. Tesztalanyunk például az aktuális kézikonzol-őrületet 2023-ban tulajdonképpen elindító ASUS és a számítógépes, konzolos játékok piacán komoly tudással bíró Microsoft együttműködésében született, és mint ilyen, az Xbox ökoszisztémához kapcsolódik. Ez szerencsére neme jelenti azt, hogy az Xboxon elérhető játékokra lennénk korlátozva, a gépen ugyanis Windows 11 fut, tehát telepíthetünk rá Steamet, PowerPointot és Wordöt, szóval úgy használhatjuk, mint a korábbi Allykat, de erősebb hardvernek és átdolgozott külsőnek örülhetünk.

Hirdetés

Dizájn

A kézikonzolok világában a formatervezőknek viszonylag kevés babér terem, hiszen alapvetően egy központi, általában 7-8 hüvelykes kijelzővel rendelkező eszközt kell tervezzenek, melynek két oldalára ki kell vinni a konzoloknál megszokott markolatot és gombokat. Ezek a markolatok az korábbi Ally változatoknál ugyan megvoltak, de nem hangsúlyozták őket túl – most viszont önálló életre keltek, és vizuálisan is elkülönülnek a központi egységtől, amitől az kicsit úgy néz ki, mintha szomorú kutyafüleket növesztett volna. Ez persze nem véletlenül van így, hanem azért, hogy a konzol fogása hasonló legyen egy Xbox-kontrolleréhez. A teljes hasonlóság persze nem lehetséges, a méretek és tömeg ezt megakadályozza, de tény: a ROG Xbox Ally X nemcsak nagyon kézreálló, de sokkal jobban meg is tartható, mint elődei.


[+]

A két markolatnak azért vannak hátrányai is: míg játék közben jobban passzolnak kezünkbe, az asztalra már nem olyan könnyű letenni a gépet, ha például valaminek nekitámasztva szeretnénk rajta filmet nézni vagy elolvasni egy dokumentumot, már nem lesz egyszerű dolgunk, az Ally X bizony elég billegős, csak bizonyos szögben marad meg stabilan. Ezen csak a dobozban található, kartonból készült kis talp segít, de ez bármennyire is könnyű, nem igazán hordozható, hiszen elég sérülékeny.

A méretek és tömeg területén egy kicsivel rosszabbul állunk, mint az előző generáció, pár mm-rel szélesebb, és a tesztelt, erősebb változatban pár grammal nehezebb konzolt kell kezünkben tartanunk, de azért a 290 x 121 x 51 mm és 715 gramm így sem hangoznak rosszul. A kezelőszervek alapvetően ismerősek lehetnek a korábbi Ally X-ről, de nem maradt minden változatlan. A két Hall-effektes joy, a D-Pad és a klasszikus ABXY gombok persze velünk vannak, és nem változott a négy ravasz (vagyis Xbox One terminológia szerint ravaszok és ütközőgombok), illetve a két hátsó programozható M1/M2 billentyűk megléte sem.


[+]

Kicsit variáltak viszont a joyok mellett található kiegészítő gombokkal, a bal oldalra került ugyanis egy viszonylag feltűnő Xbox gomb, amivel alapvetően a Game Bart érhetjük el. Jobbra felette a Command Centerhez vezető billentyű van, itt tudunk alapvető rendszerbeállításokat változtatni, működési profilt váltani. A másik oldalon felül a Library gomb lehet még fontos, ezzel kapásból a telepített játékokat (is) bemutató felületre ugorhatunk. Fontos, hogy itt nem csak az xboxos játékok jelennek meg, hanem minden, amit a rendszer játékként határoz meg, tehát ha Steamet is használunk, akkor az ott telepítettek is bekerülnek a listába.


[+]

A ROG Xbox Ally X csatlakozóit a felső élen találjuk az ujjlenyomat-olvasóval kombinált bekapcsológomb, a hangerőállító, 3,5 mm-es kombójack és a microSD kártyafoglalat társaságában. Egész pontosan két darab Type-C portot kapunk, melyek közül az egyik USB 3.2 Gen 2, a másik USB4 szabványú, és minden lehetséges extrát is kínálnak, ilyen formán tehát töltési célokat is szolgálnak (USB-PD 3.0), illetve videókimenetként is bevethetők (DisplayPort 2.1). Találunk itt szellőzőnyílásokat is, mögöttük a hűtőbordákkal.


[+]

Konzolunk hátoldalán egy irizáló csíkot, az említett M1/M2 gombokat, valamint a szellőzőrácsokat találjuk – ez utóbbi a jobb oldalon a ROG logót formázza. Gépünk egyébként viszonylag könnyen nyitható is, a felső, középső csavar egy „popup screw”, tehát kitekerve kicsit meg is emeli a burkolatot, innen indulva aztán egy bankkártya szélével, gitárpengetővel már lehet tovább haladni óvatosan. A szétszedésre egyébként a háttértár bővítése vagy a két ventilátorral dolgozó hűtés tisztítása okán lehet szükség elsősorban.


[+]

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Gamer stílus a csuklón: sportóra vagy okoseszköz?

PR Az új chiparchitektúra berobbanása a csuklós eszközök világába nemcsak technológiai frissítést jelent, hanem egy teljes paradigmaváltást is.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények