Hirdetés

VA paneles LG monitor brutál jó színpontossággal

Kipróbáltuk a G-Sync támogatású, LG 32GK850G típusjelzésű megjelenítőt.

LG 32GK850G

LG monitor? Akkor IPS panel! Vágnák rá sokan, velünk együtt, hiszen a gyártó évek óta ezt a paneltechnológiát részesíti előnyben monitorainál. Azonban elő-előfordul, hogy mégis más eljárásokhoz nyúlnak, hogy minél szélesebb vásárlói igényeket fedhessen le a szortiment, így az idei évben akad TN és VA paneles megjelenítő is a kínálatukban.

LG 32GK850G
LG 32GK850G [+]

A VA paneles csoportba tartozik a 32GK850G típusjelzésű modell, amelynek kifejlesztése során kiemelt figyelmet fordítottak a gamerek elvárásaira. Alapvetően a képminőségre voltunk kíváncsiak, de persze azért megnéztük, hogy milyen a kezelés, és milyen extrákat kínál a masina.

Külső

Az eszköz az úgynevezett keret nélküli dizájnvonalba tartozik, azaz a káva egy síkban van kijelzővel, és így kikapcsolt állapotban láthatatlan. Persze azért ott van, egészen pontosan 5 milliméter széles, tehát jó vékony, és ehhez jön még egy körülbelül 1 mm "vastag" műanyag él, amely körülöleli a kijelzőt. A képernyő -5 és +15 fok közötti tartományban dönthető, valamint jobbra és balra 20-20 fokban elforgatható, a magassága pedig 11 centiméteres tartományban állítható, viszont pivot módban nem használható.


[+]

Más LG modellekhez hasonlóan a dobozában megtalálható egy kiegészítő, ami a kábelek elvezetésére szolgál, viszont a tesztpéldány mellől ez épp hiányzott, ahogy az a kis mütyür is, amit a készülékház aljára kell rögzíteni, és amelyen keresztül elvezethető az egér kábele és így a vezeték nem az asztalon tekergőzik. Ezeket a kiegészítőket más LG monitoroknál már kipróbáltuk, és azt tapasztaltuk, hogy remekül működnek, tehát valószínűleg itt sincs velük gond.


[+]

A hátlapon található egy-egy HDMI 1.4, DisplayPort 1.2, valamint egy 3,5 milliméteres jack csatlakozó. Ezenfelül kapunk egy USB 3.0-s hubot két porttal, valamint egy külső tápot, ami szintén ide, a hátoldali panelre helyezett aljzatra csatlakozik. Itt helyeztek el kör alakban egy RGB LED-sort, amely beállítható úgy, hogy használat közben egyszínűen világítson, de úgy is, hogy váltogasson a tónusok között, végigjárva szivárvány teljes palettáját.


[+]

Főbb paraméterek
Monitor típusa LG 32GK850G
Technológia VA LED LCD panel, NVIDIA G-Sync (30-165 Hz)
Háttérvilágítás típusa WLED, nem PWM-es
Kijelző mérete 32 hüvelyk, 16:9 képarányú, sík
Felbontás 2560x1440 (91,7 ppi)
Válaszidő 5 ms (g2g)
Kontrasztarány 3000:1
Fényerő Hivatalos adat: 350 cd/m²; általunk mért maximum: 322 cd/m²
Betekintési szögek 178°/178°
Megjelenített színek száma 16,7 millió
Színtérlefedettség 106,1% sRGB
Extrák Célkereszt, HDR támogatás, Black Stabilizer, OnScreen Control támogatás, kábelvezető, 165 Hz képfrissítési ráta, G-Sync
Csatlakozók HDMI 1.4, DisplayPort 1.2, 3,5 milliméteres analóg audio, USB 3.0 hub két porttal
Teljesítményfelvétel 55 watt, készenléti módban: 0,5 watt, külső tápegység
Gyártó honlapja www.lg.hu
Termék honlapja LG 32GK850G
Fogyasztói ár 230 000 forint
Garancia 3 év

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés