LG 25UM65-P: a legkisebb 21:9-es

Bevezető, külső

Legfrissebb tesztalanyunk az LG újabb ultraszélesvásznú monitora, amely 21:9-es képaránya ellenére mindössze 25"-es, ezzel pedig a legkisebb a gyártó igen népes "ultrawide" sorozatában. A mostanra egyre kevésbé szokatlan arányú, 21:9-es LG monitorok közül járt már nálunk a kezdetek kezdetén az induló 29"-es modell, majd később ennek egy olcsóbb verziója, illetve a legnagyobb 34"-es variáns is. Ezek után kézenfekvő volt, hogy a legkisebb, 60 centiméter képátlójú modellel is tegyünk néhány kört, ami legfőképp árával tarolhat – hiszen majdnem 50%-kal olcsóbb, mint az utána következő 29"-es testvér –, noha képméretben (is) kisebb szakadék tátong a két szóban forgó típus között, miközben felbontásuk egyforma – 2560x1080 képpont.


[+]

Külsőre a jól megszokott formát kapjuk, különösebb extrák nélkül. Szemből a szokatlanul széles matt panel dominál, természetesen virtuálisan káva nélküli Cinema Screen dizájnnal, a maradékot pedig a csepp formájú, fényes műanyagból álló talp teszi ki a meredeken előrebukó vékony állvánnyal.


[+]

Ez a felépítés már szemből is sugallja, hogy itt bizony nem lesz sokféle állítási lehetőség, és ezt könnyedén konstatálhatjuk, amint hátulra is vetünk egy pillantást, ahol már a csillogós fekete felület dominál. A talp és az állvány stabil, mindent csavarok rögzítenek, tehát az összeszereléshez szükségünk lesz egy keresztfejű (gy.k. "csillag") csavarhúzóra, ami nem része a csomagnak.


[+]

Az állíthatóság tehát kimerül a dönthetőségben, ennek tartománya -5-től nagyjából +20 fokig terjed. Forgathatóság, magasságállítás és pivot mód tehát nincs, van viszont falra szerelési és kábelrendezési lehetőség.


[+]

Mindezt egy huszárvágással oldották meg: az állványban kialakított vájatban lehet a kábeleket elvezetni és egy öntött műanyag kampóval stabilizálni, így a különféle kábelek teljesen észrevétlenek maradnak. Szerencsére a tápegység nem beépített, így ennek kábele is vékonyka, még egy vaskos DVI/DisplayPort kábel mellett is szépen elfér.


[+]

Ezzel nagyjából elárultuk, hogy milyen bemenetek találhatóak a hátoldalon, de az említett DVI-D (tehát emiatt a DVI-VGA átalakítók nem használhatóak) és DisplayPort mellett két HDMI is rendelkezésre áll, akárcsak a hangbemenet, illetve egy fülhallgató-kimenet.

Belső, specifikáció, gyári beállítások

Főbb paraméterek
Monitor típusa LG 25UM65-P
Technológia IPS
Háttérvilágítás típusa WLED
Kijelző mérete 25 hüvelyk (63,5 cm), ultraszélesvásznú
Felbontás 2560x1080 (~111 ppi)
Válaszidő 5 ms (g2g)
Kontrasztarány 1000:1
Fényerő 250 cd/m²
Betekintési szögek 178°/178°
Megjelenített színek száma 16,7 millió
Színtérlefedettség ~sRGB
Csatlakozók 1 db DVI-D, 1 db DisplayPort, 2 db HDMI, 3,5 mm jack audio ki- és bemenet
Teljesítményfelvétel 31 watt tipikus
Gyártó honlapja http://www.lg.com/hu/
Termék honlapja LG 25UM65-P
Fogyasztói ár 59 900 Ft
Garancia 3 év

Mi más is lehetne a tesztalanyban, mint az LG IPS panelje, ami 21:9 képaránya ellenére meglehetősen kicsi, mindössze 25"-es méretben készül. Természetesen a panel most is az úgynevezett Cinema Screen felépítést követi, azaz látszólag alig van káva, a kijelző matt felülete a teljesen vékonyka műanyag keretig fut, de a megjelenített kép és a kijelző széle között van 1-1,5 cm holttér (fekete keret).

Az LG egy ideje bevezette az úgynevezett "Flicker safe" háttérvilágítást, ami a PWM-mentességre utal, így nem kell tartani a háttérvilágítás vibrálásától és annak negatív hatásaitól. Természetesen a villódzásmentesség a teljes beállítási tartományra vonatkozik.

Gyári beállítások

Ez a típus rendelkezik gyári kalibrációval, és erről a gyártó tanúsítványt is mellékel a dobozban.


[+]

A kitűzött cél elérését – ami a delta E<5, a 2,2-es gamma érték és a 6500K színhőmérséklet – az alábbi mérések tanúsítják.

Profil/beállítás Gyári (Normal)
Fényerősség (fehérpont) 250,57 cd/m²
Fényerősség (feketepont) 0,3084 cd/m²
Kontrasztarány 812:1
Gamma 2,07
Színhőmérséklet 6817 K
Delta E (átlag) 1,97
Delta E (maximum) 6,99

Mérések, kalibrálás

Gyárilag előre beprogramozott beállítások

A gyárilag alkalmazott beállításon kívül fellelhető opciókat is végigmértük, ezek eredménye az alábbi táblázatból olvasható ki:

Profil/beállítás Photo Cinema Game
Fényerősség (fehérpont) 256,09 cd/m² 255,62 cd/m² 181,52 cd/m²
Fényerősség (feketepont) 0,3111 cd/m² 0,3270 cd/m² 0,3256 cd/m²
Kontrasztarány 823:1 782:1 567:1
Gamma 2,07 2,1 2,13
Színhőmérséklet 7199 K 7237 K 11 517 K
Delta E (átlag) 2,64 2,31 6,02
Delta E (maximum) 9,73 8,03 19,43

Kalibrálás

A tökéletes eredményhez kalibrálásra volt szükség, ahol a szokásos célértékeket alkalmaztuk: 120 cd/m² fényerősség, 6500 K színhőmérséklet, 2,2 gamma, és törekedtünk a legmagasabb kontrasztarány elérésére a legalacsonyabb színeltérés mellett.


[+]

Kalibrálással 0,31 átlagos delta E értékeket kaptunk, míg a legnagyobb eltérés értéke 2,87 – az előbbi kiváló, utóbbi elfogadható érték. A dispcalGUI naplója szerint 100%-os fehéren 120,5 cd/m², míg a feketén 0,1661 cd/m² volt a fényerősség, ami 725,4:1 kontrasztarányt eredményez. A gamma mérés pontos eredménye 2,19, a színhőmérsékleté pedig 6375 K lett. Sajnos utóbbit többszöri próbálkozással sem tudtunk pontosan belőni, folyamatosan 6400 és 6600K körüli eredményt kaptunk, ennél rosszabb színhűséggel.


[+]

A színtérlefedettség a következőképpen alakult: a képet felnagyítva a szürke szaggatott vonal jelzi a referencia színteret, míg a színes háromszög a mért színteret ábrázolja. Eszerint az LG 25UM65-P 99,3%-ban fedi az sRGB színteret (ami megfelel annak, amit papíron kínál a kijelző) de maga a lefedettség mértéke 105,7%.

Érdekességképpen – és akinek szüksége van további, mélyebb elemzésre – linkeljük az Argyll+DispcalGUI mérési jegyzőkönyvét is, mely további információval szolgál a kalibrálással és annak eredményével kapcsolatban (gamma és színhőmérséklet tracking, szürkeegyensúly stb.).

120 cd/m² – 6500K – 2,2 gamma fényerő kontraszt vörös zöld kék ICC profil
LG 25UM65-P 18 70 52 50 42 >katt<

A kézi színbeállítások mellett elvégzett kalibráció egyes paraméterekre vonatkozó beállításait és az ICM profilt a fenti táblázat részletezi. Fontos információ: ezek használata nem helyettesíti a műszeres kalibrálást (eltérő panelek, revíziók, környezet stb.)!

További mérések

Fényerő-stabilitás

A LG kijelző adatlapja 250 cd/m² értéket ígér, és bemelegítve maradéktalanul meg is van ez. Ez ugyan kicsit kevesebb, mint amire sok monitor képes manapság (300 cd/m²), de normál otthoni használathoz elegendő lesz.

A beállítást csökkentve megközelítőleg lineárisan csökken a fényerősség egészen 30%-ig, ahonnan valamivel meredekebben esik a görbe. Szerencsére e szint alatt is megmarad a "flicker safe", azaz villogásmentes háttérvilágítás, cserébe a minimum érték nem megy olyan mélyre, mint sok PWM-es társa. Mindenesetre a 70 alatti érték már a elegendő az éjszakai szemkímélő gépezéshez.

Háttérvilágítás beszűrődése, fekete

A háttérvilágítás beszűrődése és a homogén fekete szín vizsgálata során nem voltunk maximálisan elégedettek, noha a kijelző nem teljesített rosszul, de a látott kép kicsit foltosabb volt annál, mint amire számítottunk, illetve az >IPS Glow is rontotta ez élményt.


[+]

Háttérvilágítás-homogenitás

Az előre beállított 120 cd/m² fényerősséget a kijelző kizárólag középen volt képes hozni. Már a szomszédos zónákban is nagy eltérés mutatkozott, de a szélek és sarkok felé haladva nem ritkán -10, sőt -15% feletti eltérést is láthatunk. Pozitív irányú eltolódás nem volt.


[+]

Szerencsére a színhőmérséklet kisebb szórást mutatott, a legnagyobb deviancia sem érte el a -6%-ot.

Válaszidő, betekintési szög, menü

Válaszidő, input lag

A specifikáció 5 ezredmásodperces g2g értéket említ, gyorsítás nélkül pedig 14 ezredmásodpercre van kilátás. Ami ebből már sejthető, hogy a gyorsítás kikapcsolható (legalábbis elméletben), míg a bekapcsolt állapotnál három fokozat közül is választhatunk.


[+]

E tekintetben a monitor kellemes meglepetést okozott, bár meg kell jegyeznünk, hogy van egy kis "csalás", ugyanis kikapcsolt, azaz off állásnál is észrevehetőek a gyorsítás jelei, és az eredmény nagyon hasonló ahhoz, amit a leggyorsabb (Fast) állásban is láthatunk. Mindazonáltal még a lassabb beállításnál sincs jelentős elmosódás, a gyorsítás pedig jól működik, nem vészes az utánhúzás mértéke sem, így akár a leggyorsabb fokozatot is lehet használni.

Az input lag mértéke a fényképezőgépes tesztek szerint 10 ms körül alakul, ami roppant jó eredménynek számít.

Betekintési szög


[+]

IPS panelről lévén szó, a betekintési szögektől nem vártunk meglepetést, ennek ellenére sikerült minket negatívan meglepnie az LG kijelzőjének. Szerencsére a helyzet nem vészes, de tény, hogy egyre nagyobb betekintési szögekkel a fényerő és a kontraszt a vártnál nagyobb mértékben csökken. Szerencsére a monitor előtti mozgás közben ez nem vehető észre, csak nagyobb szögek esetében jelentkezik ez a fajta gyengeség. A jobb szélső képen szemléltetjük az IPS glow mértékét is képtartalom mellett.

Menü, OSD

Nehéz lenne rosszat mondani az LG újfajta OSD menüjéről és a mostanság divatos pöckös vezérlésről, ahol a joystick egyben a bekapcsológomb szerepét is ellátja.


[+]

A menü ránézésre szerény, de jól olvasható és könnyen kezelhető, illetve beállításokban sincs hiány – még a hattengelyes színbeállítás is megtalálható benne.


[+]

Összegzés, értékelés

A koreai gyártó monitora nagyjából 60 000 forintba kerül, ami a jellemzően 105 000 forint és annál drágább nagyobb testvérekhez képest egész jó árnak mondható, viszont nem hasonlítható a hagyományos szélesvásznú modellek árához, melyek közt jóval olcsóbban is akad olyan, ami az ultraszéles kialakításhoz párosuló felbontást leszámítva ugyanazt tudja, mint tesztalanyunk.


[+]

Mindeközben felmerül a kérdés, hogy mennyi értelme van ilyen kis méretben a 21:9-es felbontásnak, hiszen a képmagasság így eléggé lecsökken, noha ez a megjelenített kép tartalmán nem változtat, hiszen a felbontás a Full HD-nek megfelelő 1080. Emiatt viszont a pixelsűrűség megnő, de nem olyan mértékben, ami olvashatósággal kapcsolatos problémákat okozna. Összességében a 25"-es modell kisebb mérete révén kevésbé tűnik idegennek használat közben, nem kell sokkal messzebbről nézni, mint egy hagyományos szélesvásznú modellt, hogy átlássuk a kijelzőn történteket. Éppen ez az előnye tehát a 25"-es UltraWide modellnek: ahol nincs nagy hely és behatároltak a lehetőségek, ott jól megállja a helyét, és két ablak képét kényelmesen egymás mellé tehetjük, ami sokszor megkönnyíti a munkát.


[+]

Ami kevésbé tetszetős, az az állvány és talp által behatárolt szűk állítási lehetőség, ami pedig otthon és az irodában is sokszor hasznos lenne. A másik negatívumot a képminőséggel kapcsolatban tudjuk megfogalmazni. Az általános képminőséggel nincs probléma, de az összhatást beárnyékolja a pontatlan kalibrálhatóság, a kevésbé veretes betekintési szög, a homogenitás problémája, és a kicsit erősebb IPS glow effekt, noha ezekkel együtt lehet élni – pláne, ha a kijelzőt rendeltetésszerűen szemből és nem extrém szögekből használjuk.

Az igazságosság megköveteli, hogy a pozitívumok mellett se menjünk el szó nélkül, ilyen a valóban alacsony input lag és válaszidő, a remek kezelhetőség és a kiváló menü, illetve a csavaros összeszerelés. A megszokottnál kicsit több hátrány ellenére nem egy rossz választás ez a típus, ha korlátozott pénzmag áll rendelkezésünkre és mindenképpen szükségünk van vagy legalábbis szeretnénk egy 21:9-es kijelzőt – de tudásához képest még faragni kéne az árából, hogy tuti vétel legyen. Aki még ennél is kevesebbet akar rá áldozni, az választhatja a 25UM55 típust, ami pár ezer forinttal olcsóbb, cserébe le kell mondani a DVI bemenetről és a hangszórókról is.


LG 21:9 UltraWide 25UM65-P monitor

Daywalker

A 25 hüvelykes LG UltraWide monitort az LG Magyarország bocsátotta rendelkezésünkre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Hirdetés

Gamer laptop: már felveszi a versenyt az asztali pc-vel

PR Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a játékosoknak nagy teljesítményű asztali számítógépre van szüksége. Ez mára megváltozott: a gamer laptopok sem maradnak le mögöttük.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés