Nyolc bunyó egyben
A nagy kiadók közül talán a Capcom az, akik a legigényesebb módon ápolják múltjukat – legyen szó Mega Manről, a Street Fighterekről, vagy éppen az Ace Attorney-sorozatról, ma már minden klasszikus rész jólsikerült gyűjtemények formájában próbálható ki az összes releváns platformon. Rendkívül szimpatikus, hogy a cég nem állt meg a legnagyobb franchise-ok visszahozatalánál, hanem a kicsit szűkebb körben ismert, a világ jelentős részén anno nem is terjesztett játékaikra is sort kerítettek. Az első Capcom Fighting Collection például a Darkstalkers-gyűjteményen túl olyan ritkaságokat is tartalmazott, mint a Cyberbots, vagy a különleges RPG-közeli élményt nyújtó Red Earth. Ezt a kollekciót tavaly követte a Capcom által készített, de a Marvel karaktereit használó játékok szintén roppant igényes gyűjteménye, most pedig megérkezett a Capcom Fighting Collection 2 is. Ez a bejelentés előtti várakozásaimmal szemben nem a Street Fighter 3-játékokra épít, hanem az annál jóval kevésbé ismert, de nem egy esetben fanatikusan imádott játékokra épít – és ezeket furcsa, nem egyszer anno Európát teljesen elkerülő játéktermi verekedős játékok egészítik ki.
Mivel ezúttal nincs egy nagy franchise, ami a gyűjtemény lelkét adná, a válogatás meglehetősen eklektikus. Én kifejezetten élveztem ezt a tarkaságot, még akkor is, ha néhány játék messze volt attól, hogy lenyűgözzön. A kollekció tehát most is nyolc verekedős játékot tartalmaz, mégpedig a már megszokott minőségben: rendelkezésre állnak a japán és a nemzetközi verziók, van rollback-kódos online multiplayer, minden játék kapott egy teljeskörű gyakorló opciót (a 2D-s játékoknál látható hitboxokkal!) és a CRT-effektek erejétől az ellenfelek tudásáig mindent sok lépcsőben állíthatunk be. A menüben érdekes fejlesztési vázlatokkal és festményekkel vár a múzeum, válaszhatók remixelt zenék is, ráadásul van quick save, így tehát a megszokott igényességet kaptuk ezúttal is. Talán még fontosabb, hogy a fejlesztők sok időt töltöttek azzal is, hogy a játékok a lehető legfürgébben reagáljanak a gombnyomásokra – a Street Fighter Alpha 3 Upper ezért nagyságrenddel játszhatóbb, mint PSP-n, és a Capcom vs. SNK 2 is érezhetően pörgősebb, mint a szörnyű PS3-portban. Cseppet sem lennék meglepve, ha a közösség egy emberként lépne át e játékoknál is a Fighting Collection 2-verziókra, annyira sikerült azokban visszafogni az input-késleltetést.
Street Fighter Alpha 3 Upper és Capcom vs. SNK: Millennium Fight 2000
Egyéni ízléstől függ majd, hogy a 2D-s, pixelgrafikát használó Capcom vs. SNK-játékokra ugrik először rá valaki, avagy a már poligonokra építő, kaotikusan élvezetes Power Stone-kettős lelkesíti be igazán. Mindkét minisorozatból itt van mindkét játéktermi epizód, méghozzá kiváló formában, tökéletesen emulálva. A CvS-játékok annak idején már puszta létük miatt lelkes fogadtatást kaptak, hiszen az akkori idők két legfontosabb bunyógyár istállói találkoztak benne – de szerencsére a Capcom által fejlesztett crossover-játékok tényleg jól sikerültek. Nincs pofám azt állítani, hogy a CvS2 hat, gyökeresen eltérő Groove harci stílusát akár csak félig tudatos módon tudnám kihasználni, de legalább a próbálkozásban óriási örömömet leltem a 44 kifejezetten profin kiegyensúlyozott karakternek köszönhetően. Itt a második résznek adom az aranyérmet: nekem a négygombos SNK-gombkiosztás helyett a hatgombos SF-kezelés jobban kézreáll.
Capcom vs. SNK 2: Mark of the Millennium 2001 és Power Stone
Ha a CvS-ek taktikus, fokozatosan kitanulható, professzionális játékok, akkor a Power Stone-széria ennek totális ellentéte. Ezek négyfős arénaharcokról szólnak, már teljesen 3D-s környezetben, rengeteg felhasználható tárgy között – tele humorral, egyediséggel és szórakoztató karakterekkel. A címadó kristályok gyűjtésével karakterünk erősebb formát ölt, ami egyetlen gombnyomással aktiválható overdrive támadásokat biztosít – óriási móka ellenfelünkből kiszedni az általa összegyűjtött kristályokat, majd brutális kombókkal még inkább helyre tenni! Már ezek a megoldások is jelzik, hogy a Power Stone nem egy hagyományos verekedős játék, de ezt még inkább hangsúlyozza, hogy itt nem lehet blokkolni – az ellenfelek támadásait, felénk hajított foteljeit, ránk lőtt rakétáit, arcunkba rúgott hordóit manuális kitéréssel lehet csak elkerülni. Noha az eredetit is érdemes kipróbálni, a második rész jelentős előrelépést jelent, főleg dinamikusan változó pályáinak köszönhetően – az egyik helyszín például egy vadul manőverező katonai repülő belseje, majd miután azt lelövik, a karakterek még zuhanás közben is verekszenek, a bunyó pedig egy szintén föld felé száguldó roncson ér véget. Sajnos a Dreamcast-verziók extra játékmódjait itt sem kapjuk meg, pedig a Power Stone-ok esetében ez kiemelkedően sok bónusz játékmódot jelentett.
Power Stone 2 és Capcom Fighting Evolution
A fennmaradó négy helyből egyet foglal el a Street Fighter Alpha 3 Upper, az utolsó 2D-s játéktermi Street Fighter. Mivel ez a korábbi versenyek tapasztalatai alapján gyengített a túlzottan erős karaktereken, ráadásul kijavította azt a bugot, amivel végtelen kombókat lehetett indítani, az igazi japán profik annak idején berzenkedve reagáltak az Upper újrakiadásra – mivel én abszolút nem tartozom ebbe az elit körbe, élvezettel próbáltam ki a rengeteg karaktert és azok eltérő „ism” harci stílusait. Itt van aztán a Capcom Fighting Evolution, amelyben a cég eltérő verekedős játékait eresztették egymásnak: Ken és Chun-Li a Red Earth dinoszauruszával csaphat össze, a Darkstalkers legénysége pedig a Street Fighter Alpha újoncaival mérkőzhet meg. Sajnos ez sem háttereit, sem animációit tekintve nem a csúcsminőséget képviseli, és karakterválasztásába is bele lehetne kötni. A gyűjtemény számomra legkevésbé érdekes játéka a Plasma Sword volt, egy lomha és tapasztalataim alapján igencsak kiegyensúlyozatlan 3D-s verekedős játék – a három hónappal később megjelent Soulcalibur mellett sajnos megérdemelten felejtődött el, még akkor is, ha meccseit változatos minijátékok szakítják meg. Óriási öröm volt viszont újra találkozni a Project Justice-szal, egy anime-ihletésű, középiskolai környezetben játszódó bunyós játékkal. Itt az eltérő iskolák különféle hobbikkal rendelkező karaktereit irányíthatjuk: a komolyzenei klub sztárja hegedűjével csapkod, a focibolond labdával lövi ellenfeleit, a papi iskola növendéke pedig keresztekkel támad. Totális őrület, a lehető legjobb értelemben.
Plasma Sword: Nightmare of Bilstein és Project Justice
A gyűjtemény továbbra is két negatívummal bír – de nem objektív hibák ezek, hanem hiányzások: egyrészt nincs benne crossplatform multiplayer, másrészt pedig minden játék esetében csak és kizárólag a játéktermi verzió tartalmát kapjuk, a mindenféle konzolos portok extra karakterei és játékmódjai nélkül. Mivel az árazás kedvező, és a nyolc játék mind az arcade- és sztorimódok szerelmeseinek, mind a versus-veteránoknak elegendő tartalmat biztosít, az utóbbi megbocsátható – az előbbit pedig a megfelelő platformválasztással lehet kivédeni. Ezen túl azonban csak dicsérni lehet az újabb Fighting Collectiont: benne van minden opció, amit csak elvárhatunk, nagy többségét ma is remekül működő játékok alkotják, és játszhatóság tekintetében is óriási előrelépéseket hozott. Most, amikor a Street Fighter 6 uralja a verekedős játékokat, remélhetőleg sokan próbálják ki ezeket a kicsit furcsább, és éppen ezért néha talán még érdekesebb játékokat is a Capcom múltjából.
A Capcom Fighting Collection 2 PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, Switch-re, valamint Xbox konzolokra jelent meg.
A tesztjátékot a magyar forgalmazó Cenega Hungary biztosította.
Bényi László
Összefoglalás
Amíg az első Capcom Fighting Collection a Darkstalkers-szériára épült, a második pedig a Marvel-játékokra, a harmadikban nincs ilyen összekötő erő – ez egy tiritarka, kiszámíthatatlan válogatás a cég kisebb sikerű verekedős játékaiból. Szerencsére a ma is jól játszható játékok abszolút többségben vannak, így aki ad egy esélyt a gyűjteménynek, az új kedvencekre lelhet, offline és online egyaránt.
A Capcom Fighting Collection 2 legfőbb pozitívumai:
- Változatos merítés a Capcom eltérő megközelítésű verekedős játékaiból;
- a CVS2, a Power Stone-ok és a Project Justice ma is nagyszerűek;
- igényes emuláció, megszámlálhatatlan opció mindenre;
- pazar gyakorló mód minden játékhoz;
- eredeti és remixelt zenék is választhatók.
A Capcom Fighting Collection 2 legnagyobb hiányosságai:
- Nincs benne crossplatform multiplayer;
- csak a játéktermi verziók tartalmát adja;
- a múzeumi anyagokhoz nincs angol kommentár.
