Az LCD monitorok korai problémái
Az LCD-éra beköszönte a számítástechnikában sok szempontból komoly előrelépés volt az otthoni és irodai felhasználók számára. Legfőképp az íróasztalokon szabadult fel nem kevés hely, csökkent az energiafelhasználás és (részben) megszabadulhattunk a katódsugárcsöves készülékek zavaró villódzásától is, amit naphosszat nézni igencsak fárasztó volt. Ezek és megannyi más pozitív változás – köztük nem elhanyagolandó a digitális jelátvitel – mellett a TFT technológiát alkalmazó LCD-re váltás több negatívummal is járt.
Néhány példát is említenénk. Az egyik legnagyobb hátrányként a szörnyű betekintési szögek említhetőek, ami miatt a kijelző szemből nézve sem adott homogén képet, oldalról pedig szinte teljesen használhatatlanok voltak a kifakult, eltorzult vagy inverz színek a kontrasztcsökkenés miatt. Emellett rettentő magas válaszidőt produkáltak, tönkretéve a játékélményt és sokszor a filmnézést is, hiszen a mozgókép emiatt erősen elmosódott, de megemlíthető az alacsony kontrasztarányból adódó gyenge fekete színvisszaadás is, ami miatt a fekete inkább tűnt szürkének.
Bár az első LCD-monitorok nem voltak ennyire vékonyak, de jól szemlélteti, hogy miért tettek szert hamar nagy népszerűségre a "lapos" monitorok (forrás: digitalversus.com)
Kezdetekben a pesszimista jóslatok azt mondták, hogy e problémák miatt a folyadékkristályos megoldások nagyjából soha nem fognak túllépni a jól megszokott katódsugárcsöves megjelenítőkön, de ez persze nem volt igaz. Mindenesetre tény, hogy az első TFT kijelzők egy igen régen kifejlesztett folyadékkristályos technológiai alapra építettek, amely az úgynevezett TN+film névre hallgat. A TN a "Twisted Nematic" tulajdonság rövidítése, ami főként a gyenge betekintési szögek és a pocsék fekete színvisszaadás okozója: a megoldás neve az egyes képpontokra eső fény áteresztését befolyásoló folyadékkristályok viselkedését írja le, amelyek feszültség hatására csavarodnak (twist), ez pedig szabálytalan kristályelrendezést ad, aminek eredménye a különféle szögekből eltérő látvány. Bár a gyártók gyakran elég szélesnek tűnő, 170/160 fokos szögeket adnak meg az adatlapon, a valóságban a használható szögtartomány ennél sokkal kisebb a színek torzulása miatt.
A TN+film panel legnagyobb hátránya a borzasztóan alacsony betekintési szögek: nem teljesen szemből nézve a színek torzulnak, fakulnak, vagy akár inverzbe is átmehetnek, ezzel teljesen tönkretéve a vizuális élményt [+]
A másik probléma a TN+film kapcsán az alacsony, 24 bites helyett 18 bites színmélység. Oka, hogy a képpontot alkotó három alképpont egyenként 256 helyett csupán 64 árnyalatot képes felvenni (azaz 8 bit helyett csak 6 bitesek), így 16,7 millió helyett csak 262 144 szín megjelenítését tudják megvalósítani. A fent felsorolt problémák nagy részére az idők folyamán különféle megoldások születtek, amelyeket sikeresen alkalmaztak, így a TN+film panel képes volt lépést tartani a korral: megoldották a fekete színvisszaadás és a kontrasztarány problémáját, illetve az alacsony színmélység ellensúlyozására is találtak kerülőutat, mely utóbbi csak emulálásnak fogható fel, nem valós megoldásnak, de elfogadható eredményt adott.
Emellett ennek a paneltípusnak sikerült az idők során a legalacsonyabb válaszidőt elérnie, igaz, ehhez agresszív gyorsítást alkalmaznak, ami képi anomáliákhoz, zajosodáshoz vezethet. További előny a TN+fim kezében, hogy a mai napig ez a legolcsóbban előállítható megoldás, így az olyan újdonságok, mint a 120 hertzes képfrissítés vagy a 3D is ennél a típusnál debütáltak, és számos olcsóbb, 4K felbontású modell is erre a technológiára alapoz. Amit viszont nem sikerült megoldani máig sem, az a betekintési szöggel és gyenge színvisszaadással kapcsolatos hátrány, ami miatt ma már jelentősen hátracsúszik a rangsorban, ha monitorvásárlása kerül a sor.
Megoldások a betekintési szögek és a színreprodukció problémájára
A TN+filmmel kapcsolatos negatívumok kapcsán több gyártó is kutatni kezdte a megoldást a fent említett problémákra, és ennek számos kézzel fogható eredménye lett. A Samsung a PVA panellel és később ennek tovább javított verzióival, a Fujitsu az MVA-val és más gyártók (Sharp, AUO, Chi-Mei) ezek alternatíváival álltak elő. Ezeken kívül versenyben volt még a Hitachi az 1996-ban kifejlesztett IPS (In Plane Switching) technológiával, amit később az NEC is fejlesztett SA-TFT néven, illetve a HP, ACE, Chi-Mei és az IBM is dolgozott IPS technológiás panelen.
Kezdetben azonban ez a paneltípus sem volt univerzális megoldás a TN+filmnél felmerülő gondokra. Ugyan a betekintési szöggel kapcsolatos gondokat már az első generáció megoldotta, de még nem volt annyira tökéletes ezen a téren, mint a mai típusok; a kontrasztarány alacsony, a válaszidő és az előállítási ár pedig jócskán a TN-panel felett volt, miközben a fogyasztás is magasabb volt, mert a paneltípus gyengébb fényáteresztését erősebb, nagyobb fogyasztású háttérvilágítással ellensúlyozták. Ezek ellenére a jobb színreprodukció és a széles betekintési szög hamar kedveltté tette a típust, főleg a színhelyességet igénylő professzionális felhasználók körében.
Egy modern IPS paneles monitor képe különböző szögekből nézve sem változik jelentősen [+]
Mindez annak tudható be, hogy a fejlesztések rendkívül gyors ütemben folytak, megoldották a kontraszttal és a fényerősséggel (és ezzel együtt a fogyasztással) kapcsolatos problémákat, tehát egyértelműen látszódott a potenciál ebben a paneltípusban, amely sikerének egyik nagy kovácsa az LG mind a napig.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
