Értékelés, végszó
Összességében a DirectX 12 egyelőre egy alternatíva, amely választható. Grafika tekintetében a képminőség a korábbi technológiákhoz hasonlatos: nem szebb, de nem is rosszabb a renderelt végeredmény a DirectX 11-hez képest – jelenleg. A fény-árnyék hatások, tükröződések azonban már nem az API, hanem a grafikus motor korlátozásai miatt állnak fenn, ezek a jövőben valószínűleg komoly fejlődésen mennek majd keresztül. Üdvözlendő, hogy azonos hardverből pusztán programozástechnológiai váltással milyen mértékű szunnyadó tartalékot sikerült előcsalogatni, illetve az eddig kihasználatlan részegységeket végre megdolgoztatni. Jó, hogy alkalmazásával lejjebb tolhatjuk a játszhatóság alsó határát.
Tesztünkből is látszik, hogy a technológiában számos további, még kiaknázatlan lehetőség rejlik. Noha ez még csak az első szárnypróbálgatások időszaka, egy-egy momentum bizony szájtátósra sikerült. Nagyon érdekes a multiadapter funkció, hiszen GeForce és Radeon dolgozhat így együtt, hivatalosan. Erre még sosem volt korábban példa, sőt eddig jellemzően inkább lépéseket tettek ellene.
A játékból kiragadott képkocka megállapítása, tehát hogy anomáliák adódhatnak sajnos még egy-egy esetben (pl. multiadapter az alsó szegmensben) megállja a helyét. Jó hír, hogy ez már nem az átlagfelhasználás berkein belül van. Így a DirectX 12 nekünk hihetetlenül tetszett újításai és az általa elérhető teljesítménynövekedés miatt; érdemes haladni a korral, és lehetőség szerint kihasználni a benne rejlő adottságokat.
DirectX 12 grafikus API
Abu85 és 04ahgy
Az ASUS Radeon R9 Fury Strix videokártyát a Ramiris Europe Kft. biztosította.