Hirdetés
Leadtek GeForce3
Lesz nagy csudálkozás.. (Leadtek GeForce3)
Legutóbb a múlt hónapban volt terítéken videókártya, akkor egy VisionTek Ultrát faggattunk. Akinek rémlik az akkori attitűd, bizonyára emlékszik, hogy a review hemzsegett az előretekintgetésektől, lépten és nyomon szóba került a GeForce3, azonban egy-egy villanás után el is tűnt, ami persze részben a konzisztens revi szerkesztésből adódott. Mindenesetre van mit bepótolnunk. A RiO vakuja ezúttal egy Leadtek kártya fölött akadt ki, és a grandiózus villanás utózmányaképp még mindig kicsit kótyagos a stáb. Ja, természetesen egy GeForce3-ról van szó.
Az idei CeBIT környékén be nem állt a szánk, pörgettük a Ge3-ról szerzett híreket, meg persze volt kútfőből latolgatás is, ahogyan ez már ilyenkor lenni szokott. Kusza szilícium revíziók, szivatóval induló gyártás (a TSMC-nél), tenyerüket dörzsölő ellendrukkerek, mind-mind terítéken volt márciusban, miként az árak is, amelyek kezdetben úgy 1300 márka köré voltak belőve. Ezt elsőként az Elsa revideálta, és ezután már csak három számjegyű összegről beszélt mindenki, de még mindig a lehető legmagasabbról. Azóta ugyan nem sok víz folyt le az aktuális folyón, de az NVIDIA legújabb kártyája egy leheletnyit még tovább olcsósodott, magával rántva a piac egyéb szereplőit, hiszen Ultrát is kapni már 80e alatt..
Színesen látnak..
És mindeközben, bár csak néhány nap erejéig, tiszteletét tette nálunk. Diszkréten érkezett, semmi felhajtás, de mindenki tudta a helyét. Tehát következzék a high-tech nagykövete, csak önöknek, csak önökért! A biztonsági öveket tessetek a helyükre pattintani, gyűrű-lánc-miegyéb a farzsebbe, kezeket a paplan fölé, vagy inkább a magasba, felszállunk!
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!