A múltban ragadva

Egy klasszikus Tomb Raider játék a rejtélyek megoldásáról, a mitológiában való elmerülésről, érdekes fejtörőkről és finom misztikumról kellene hogy szóljon. A Temple of Osiris ezzel szemben arra ösztönöz, hogy minél gyorsabban szaladjunk végig a rövidke pályákon minél több pontot elérve, minél többször, miközben istenségek nyögnek be néhány mondatot cselekmény címén. Átvezetőből vagy magyarázatból sincs sok, a szereplők néha rácsodálkoznak egy ókori festményre és ennyi. Nincs rendesen kidolgozva az egész, és ez sajnálatos, mert ennyi év kihagyás után jóval többet vártunk volna.

Hirdetés

A játék egyik fő vonzereje persze nem is az epikus tálalás, hanem a gyors, immár négy főt is támogató helyi és online kooperatív mód. Ezt annak idején sokan hiányolták, így nyilvánvaló, hogy a fejlesztők ellenőrzőlistáján az első helyek között szerepelt. A dolog működik is annak rendje és módja szerint, a karakterek különböző képességekkel rendelkeznek, így szoros együttműködésre van szükségük. A játék többi eleme már sokkal inkább kompetitív: a játékosok egymás elől szedik fel a gyémántokat, és a legmagasabb pontszámért is versenyfutás megy. Érdekes játékmód, de mivel kevés a jó pálya, valószínűleg senkit nem szegez majd képernyő elé hosszabb távon.

Az audiovizuális körítésre nyugodtan kijelenthetjük hogy csalódás. Nem azért, mert a Temple of Osiris csúnya lenne, hanem mert szinte pixelre ugyanúgy néz ki, ahogy a Guardian of Light. Itt-ott nagyobbak a helyszínek, élesebbek a textúrák, és van néhány szép időjárási és fényhatás, de ezen kívül semmilyen előrelépés nem történt. Közben viszont eltelt négy esztendő és lezajlott egy generáció váltás, a készítőknek, úgy látszik, elfelejtettek szólni. 60 fps-ről ne is álmodjunk, pedig a képek alapján alighanem senki nem gondolná, hogy az Xbox One / PS4 generáció ne bírná ezt el könnyedén. Érthetetlen, miért nem volt a fejlesztőkben több ambíció. Akkor, amikor a mai konzolokon néhány játék már igazi csodát művel, a Temple of Osiris megelégszik azzal, hogy egy előző generációs középkategóriát hoz. Ami nem rossz, csak messze elmarad az elvárásoktól.

Senkit nem fognak földbe döngölni a hangok sem. Lara szinkronjaként visszatér a kifejezetten szexi hangú Keeley Hawes, bár szerepe csak a legszükségesebb mondatokra korlátozódik. A többiek még ennyit sem beszélnek. A zenék jók, kellemesen hozzák az egyiptomi hangulatot, a hanghatásokat viszont mintha egy az egyben a korábbi részből emelték volna át. Technikai értelemben tehát a játék a múltban maradt.

Nagyon egyszerű, a vártnál kisebb szabású, rövidebb és csak minimális fejlődést felmutató játék lett a Lara Croft and the Temple of Osiris. Az új gépeken ennél meggyőzőbb belépőt vártunk volna, de leginkább az látszik rajta, hogy ez csak egy ujjgyakorlat volt a fejlesztők részéről. A szétdarabolt, sokszor indokolatlanul nagy tempójú, mégis súlytalan történet érdektelen és felejthető, a biztos játékmeneti alapok pedig négy évvel ezelőttről származnak. Az új Lara játék tehát szó szerint semmi újat nem mutat sem élményben, sem technikai kivitelezésben. Ezen pedig a suta loot rendszer és a négyfős koop mód sem segít. Egyszeri végigjátszásra, néhány sötét téli délutánra megfelelő játék, ennél többet azonban ne várjunk tőle.

Pro:

• Érdekes helyszínek
• Változó időjárás és napszakok
• Lara Croft szinkronhangja

Kontra:

• Rövid, abszolút érdektelen történet
• Szétdarabolt, túlságosan árkádos felépítés
• A játékmenet és a prezentáció semmit nem fejlődött

60