Intel Z97-es alaplapok a felsőházból

ASUS Z97-DELUXE

Az ASUS Z97-es alaplapjairól már írtunk egy beharangozót, melyek közül most a Z97 DELUXE modellt vesszük jobban szemügyre. A szóban forgó lap különösebb csicsáktól mentes, és elsősorban gazdag felszereltségével próbál hódítani.


[+]

Az alaplap egy igen méretes dobozban érkezett hozzánk, ami azt sejtette, hogy a gyártó jócskán több kiegészítőt mellékelt hozzá, mint például grafikus kártyáihoz szokott.


[+]

Egy egész bekezdés is kevés lenne a tartozékok felsorolásához, így helyettünk inkább beszéljen a fenti kép, amin gyakorlatilag a doboz teljes tartalma látható magyarázatokkal.


[+]

A nálunk járt "NFC & WLC" modell a Thunderbolt 2 kiegészítő mellett egy külső NFC Express 2 egységet és egy Qi-kompatibilis vezeték nélküli töltőt is tartalmazott.


[+]

A Z97 DELUXE színvilágában a fekete dominál, amit szinte csak a bordákon látható pezsgőszín tör meg. A Z97-es PCH-n trónoló borda kör alakú kialakítást kapott.


[+]

A 16 fázist felvonultató tápellátás most is a DIGI+ koncepció jegyében épült fel, melyhez egy 8 tűs csatlakozón keresztül kell biztosítanunk a 12 voltos feszültséget. Az egyes részegységek hűtéséért felelős bordázat három részből áll, melyből kettőt hőcső köt össze egymással. Ez a szekció gondoskodik a CPU-magok ellátásáról.


[+]

A Z97 DELUXE összesen hét darab PCIe slotot vonultat fel. A két felső x16-os slot a 3.0-s szabványnak megfelelő, ergo a központi egységben található vezérlő felől kapja a sávokat, így x8-x8 kiosztásban akár kétkártyás CrossFire vagy SLI kiépítést is összeállíthatunk. A legalsó slot a PCH felől összesen négy sávot (x4) kap, melyek osztoznak az egyik ASMedia chip által vezérelt két USB 3.0 porttal, illetve az egyik SATA Express csatlakozóval. Ezeken felül még helyet kapott négy darab x1-es slot is.

Az aljzatok alatt néhány gomb húzódik, melyek közül az első a BIOS Flashback funkciót indítja el. Ez a funkció lehetővé teszi, hogy a gép kikapcsolt állapotában vagy inkompatibilis hardver (CPU, RAM) miatt nem induló alaplapnál is frissíthető legyen az UEFI, melyhez csupán egy pendrive szükséges. A CMOS clear funkciója evidens, amit egy POST CODE kijelző, valamint a POWER és RESET gomb követ. A NYÁK bal szélén a Crystal Sound 2 fantázianevű hangkeltő található, mely magasabb szintű zajvédelemmel, a csatornák alaposabb elszeparálásával, illetve prémium kategóriás japán kondenzátorokkal törekszik a jobb analóg hangminőségre.


[+]

A PCH környékén még izgalmasabb a helyzet. Itt található az M.2 aljzat, mely két PCIe 2.0-s sávot kapott a Z97-es chiptől. Ebbe 60 vagy 80 milliméter hosszú kártyák rögzíthetőek. Az szélen összesen tíz SATA 6 Gbps kompatibilis port található, melyekből kettő-kettő osztozik egy-egy SATA Express porttal, ergo ha mindkét SATAe portot kihasználjuk, akkor "csak" 6 darab sima SATA portunk marad. Egyetlen SATA Express csatlakozó két egyszerű SATA portból és egy kis kiegészítő csatlakozóból áll a kompatibilitás megőrzésének érdekében, így meglehetősen széles egy teljes konnektor.


[+]

Utóbbiak alatt USB 2.0-s tűsor, egy PWM-es ventilátorcsatlakozó, illetve egy külső hőszenzor csatlakoztatására lehetőséget kínáló tűpár is helyet kapott.


[+]

A négy darab DDR3-as slotban tuninggal akár 3300 MHz-en is üzemelhetnek az azokba pattintott modulok, de persze ehhez megfelelő memória, illetve egy adag hozzáértés is szükséges. Szerencsére a sarokban található MemOK! gomb félrekonfigurált memóriabeállítások esetén gyors segítséget nyújthat számunkra. Ezen a területen összesen három PWM-es ventilátorcsatlakozó kapott helyet, illetve alul két USB 3.0-s tűsor húzódik. Az ezekre aggatott légkavarók a Fan Xpert 3 rendszer segítéségével könnyedén bekalibrálhatóak.

A hátlap egy optikai hangkimenettel, egy HDMI-vel, illetve egy DisplayPort aljzattal nyit. Utóbbit azonnal követi egy mini DisplayPort, mely után az IEEE802.11a/b/g/n/ac és Bluetooth v4.0 vezeték nélküli kapcsolatok kiépítésére szolgáló Wi-Fi GO! modul kapott helyet. Ezt négy darab USB 2.0 és két USB 3.0 követi. Ezután két megegyező felépítményben található a két Gigabit Ethernet port, melyeket az Intel I218V és I211-AT vezérlői hajtanak meg. Alattuk 2-2 USB 3.0 csatlakozó húzódik. A sort megszokott módon a hang (analóg) kivezetései zárják, melyek a Realtek ALC1150 chipje által vezérelt, nyolccsatornás integrált hangkeltő részét képzik.


ASUS Z97 DELUXE UEFI

Az ASUS a Z97 tiszteletére némileg átdolgozta az UEFI felületét. A GUI egy fokkal animáltabb lett, de ezt igény szerint akár ki is kapcsolhatjuk. A beállítási lehetőségek tárháza szinte végtelen. Egy komolyabb áttanulmányozás órákat vagy akár napokat is igénybe vehetne.

Egy gyors tuningkísérlet keretein belül természetesen most is vetettünk egy pillantást az alaplap túlhatjási képességére, amihez a korábbi tesztjeinkben már bevetett Intel Core i7-4770K processzort használtuk. A CPU feszültségének és szorzójának emelésével 4700 MHz-ig jutottunk. A stabil működéshez itt 1,25 voltos CPU magfeszültséget kellett beállítanunk, a rendszer magasabb órajelen és/vagy feszültség mellett már instabillá vált.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés