Hirdetés
ASUS Z97 újdonságok
A korábbi ASUS Z87 sorozat folytatásának tekinthető az új Z97-es széria, ami most is több tagot, ezzel együtt több kisebb-nagyobb fejlesztést hozott. A tavaly debütált Z87-es modellekkel mutatkozott be a rendszer számára négyutas optimalizációt biztosító Dual Intelligent Processors 4, így ezen a területen most eggyel tovább léptek a tervezők, így az új modellek már ötutas optimalizációt vonultatnak fel.
Az egyik pillér továbbra is a digitális tápellátás (DIGI+), amely széles keretek között szabályozható és stabil feszültséget biztosít a központi egység számára. A TPU (TurboV Processing Unit) gyakorlatilag az automatikus tuningért felelős, míg az EPU most is a hatékonyabb energiagazdálkodásért van jelen.
A légkavarók szabályzásáért felelős Fan Xpert megoldás immáron harmadik verziójával találhatjuk szemben magunkat. Az új rendszer több hőmérsékleti értéket képes figyelembe venni, illetve szükség esetén alacsonyabb fordulatszámon tudja járatni a légkavarókat.
Egy új, ötödik pillérként lép be a Turbo App nevű szoftver. Ezzel testreszabhatjuk a rendszer teljesítményét, illetve annak bizonyos képességeit az egyes alkalmazások szükségleteinek megfelelően.
A mérnökök tovább finomították az UEFI menürendszerét és annak képességeit, így például a Fan Xpert 3-hoz kapcsolódóan könnyebb és alaposabb ventilátorszabályozást alakíthatunk ki.
Kétségkívül a Z97-es PCH legnagyobb fejlesztése a PCI Express-alapú SATA, azaz a SATA Express támogatása, melyet természetesen az ASUS ki is használ. A képességet bizonyos modelleken alaplapra integrált M.2 slot, illetve SATA Express csatlakozó formájában is igénybe lehet venni. (A SATA Express képességeiről később egy külön cikkben részletesen beszámolunk.)
A hangzáson is csiszoltak a szakemberek, ennek köszönhetően megjelent a Crystal Sound 2. A mérnökök igyekeztek még jobban elszeparálni a hangzásért felelős szekciót a többi komponenstől, illetve a csatornákat egymástól, ami többek között a zajszintre is kedvezően hatott. A kondenzátorok szerepét ezúttal prémium kategóriás japán egységek töltik be.
A sorozat szokás szerint meglehetősen sok taggal érkezik, ezek között egyaránt lesznek ATX, microATX és Mini-ITX formátumú megoldások is.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!