Huawei Matebook D 14: a kisebb testvér

A pár hónapja tesztelt D 15 kisebb verziója egy ígéretes gépnek tűnik, de még mindig a Picassóra épít.

Bevezető, dizájn

Amikor júniusban teszteltük a Matebook D széria nagyobb méretű tagját, már említettük, hogy a család ígéretes ár-érték aránnyal rendelkezik – annak ellenére is, hogy az újabb Renoir helyett még az AMD 2019-es Picasso platformja dolgozik a tetszetős burkolat mögött. Ez a most bemutatásra kerülő, 14”-es változatnál is így van (bár azóta már piacra kerültek a renoiros változatok, ezek hazánkban még nem elérhetőek), ami ugyan némileg csökkenti a notebook vonzerejét, de az összképen igazából nem tud rontani.

Hirdetés

Külső

Ahogy bővül a paletta, úgy lehet egyre jobban látni a Huawei által preferált dizájnt, mely – valljuk be – nem különösebben izgalmas, és az alsóbb kategóriát célzó MateBookok a márkajelzés nélkül tökéletesen belesimulnak az alumíniumszínű noteszgépek özönébe. Ami viszont pozitívum, és ezt már előző tesztünkben is kiemeltük, hogy az unibody konstrukció és az általános kivitel miatt a notebook abszolút prémiumhatást kelt, stabil, jól összerakott példány, ráadásul kompaktabb mérete (322 x 215 x 16 mm) miatt szerintünk jobban néz ki a D 15-nél. Tömege, bár nem extrém alacsony, árához képest tökéletesen elfogadható, az 1,4 kg a gyengébb vállakat sem terheli túlzottan.


[+]

A notebookot egy központi, 180 fokig nyitható, széles zsanér tartja zárva, mely elég szoros, az egykezes felnyitásról ne is álmodjunk, de kinyitott állapotban is két kéz kell a mozgatásához. A burkolat alapvetően dísztelen és sima matt bevonattal rendelkezik, az elegánsabb szálcsiszolásnak nyoma sincs. A kijelző vékony keretét optikailag még jobban eltünteti a fekete műanyagbevonat, mely alul szélesebb csak. Sajnos a webkamera nem a megszokott helyre, de még csak nem is a káva alsó részére került, hanem a márkától megszokott módon itt is a billentyűzet legfelső sorába – mint már többször volt róla szó, ez biztonsági szempontból előnyös ugyan, mert elrejthető, de minden más téren hátrány.

[+]

Gépünket hátra fordítva továbbra is alumíniummal találkozunk, az alsó fedelet tíz csavar kioldása után tudjuk eltávolítani. Bővítésre nem sok lehetőségünk lesz, az SSD-n és a WLAN adapteren kívül nem férünk hozzá semmihez – persze a hűtőrendszer tisztítása és az akkumulátor cseréje szükség esetén megoldható.


[+]

A burkolat oldalára került csatlakozók listája kicsit szegényes: összesen három USB port áll rendelkezésre, melyek közül egy Type-C, kettő pedig Type-A konnektort kapott. Mivel töltésre az előbbi használható, ezt asztalon (dokkoló hiányában) rögtön elveszítjük, a maradék két Type-A port közül pedig csak az egyik ad 3.1 Gen1 sebességet, a másiknál be kell érnünk az USB 2.0-val. Az utóbbi azért bosszantó kicsit, mert maga a konnektor fizikailag USB 3.0-s, tehát megvannak a plusz kontaktok – csak nincsenek bekötve. Az USB portokon kívül egy HDMI kivezetés és egy kombinált hangcsatlakozó áll még rendelkezésre, kártyaolvasó vagy egyéb extra nem.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés