Friss hardvert tessék!

Adattárolás

Az év elején a CES-en találkoztunk először a HyperX SSD-sorozatának új, 2,5 hüvelykes csúcsmodelljével, ami a Savage nevet kapta. A HyperX 3K utódja kék helyett látványos, vörös burkolatot kapott. Alatta a Phison új, S10-es vezérlője dolgozik, ami megfelelő csatoló esetében akár 500 MB/s fölötti írási és olvasási csúcstempóra is képes.

Hirdetés

Az alapmodell 120 GB-os tárkapacitással picivel 26 000 forint alatt kapható, a 240 GB-os verzióért 47 000 forintot kérnek, a nemsokára érkező 480, illetve 960 GB-os változat ára 82 000, illetve 200 000 forint körül alakul majd. Minden tárkapacitásnál elérhető a Kingstonnál lassan hagyományos, asztali gépes szerelőkészlet is 3,5 hüvelykes kerettel, valamint külső, USB 3.0 dobozzal, aminek felára jellemzően hatezer forint.

Érdekes, új prendrive-ot is kínál a HyperX márka tulajdonosa, a Kingston. A DataTraveler Locker+ G3-nak két különleges képessége is van. Az első, hogy jelszóval védi magát, amit ha tízszer egymás után helytelenül próbálunk megadni, akkor törli a pendrive teljes tartalmát, így gátolva meg, hogy a rajta tárolt adatok illetéktelen kezekbe kerüljenek.

Másik extrája, hogy a ClevX USBtoCloud technológia révén a rá elmentett adatokat automatikusan szinkronizálni tudja Google Drive, OneDrive, Dropbox, AmazonS3 vagy Box felhős tárhelyre. Helyi sebessége sem éppen gyenge USB 3.0 csatlakozójának köszönhetően, a nagyobb kapacitású modellek olvasási sebessége eléri a 135 MB/s-ot, és írásban is 20, illetve 40 MB/s-ot tudnak. A Kingston DataTraveler Locker+ G3 8, 16, 32 és 64 GB-os tárkapacitással vásárolható meg 4500, 6400, 12 300, illetve 21 800 forintos áron.

Nyilván senki sem lepődik meg azon, hogy a merevlemezek gyártására specializálódott Seagate belépett a hálózati adattárak, vagyis a NAS-ok piacára. Jelenlegi kínálata pofonegyszerű: a NAS termékcsalád az otthoni, a NAS Pro a vállalati felhasználóknak készül. Mindkettőn ugyanaz a Linux-alapú NAS OS 4 operációs rendszer fut, ami egészen fejlett, a konkurencia megoldásaihoz hasonlóan appokkal bővíthető.

Az alap Seagate NAS a klasszikus, belépőszintű Marvell Armada 370-es alapra épít, ami mellé 512 MB RAM került. Érdekessége, hogy a két USB 3.0 csatlakozó mellett két Gigabit Ethernet vezérlő került a dobozkákra. A kisebb, kétfiókos Seagate NAS merevlemezek nélkül nagyjából 51 000 forintba kerül, négyfiókos társáért 83 000 forintot kérnek.

A Seagate NAS Pro termékcsaládja az Intel NAS-okba szánt, Bay Trail architektúrás Atom C2338 processzorára épül, melynek két processzormagja 1,7 GHz-es órajelen fut, ami 2 GHz-ig felemelkedhet. Külső megjelenésben ezek a komolyabb tudású modellek alig különböznek az egyszerűbbektől, csatlakozóban csak egy USB 2.0 porttal kaptak többet. A Seagate NAS Pro családban viszont a két- és négyfiókos mellett hatfiókos modell is kapható, vételáruk merevlemezek nélkül 106 500, 153 000, illetve 183 000 forint.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Új hardverek májusra

    Hűtőket, házat, e-könyv olvasókat, okosórákat, hordozható eszközöket és sok mást kínálunk a hazai boltok választékáből.

  • Aktuális hardverújdonságok

    Szokatlan monitor PC-ket, játékos apróságokat, mobil eszközöket és más érdekességeket mutatunk be.

  • Májusi hardverdömping

    Alaplapok, gamer kiegészítők, akciókamerák, notebookok és más érdekességek kerültek aktuális piaci válogatásunkba.

  • Új hardver minden mennyiségben

    Új tápcsalád, érdekes billentyűzet, egér és sok egyéb mellett játékosoknak szánt számítógépeket mutatunk.

Előzmények