iriver Cover Story - megjelenés
Tavaly a karácsonyi vásárlási szezon egyik nagy sztárja az elektronikus könyvolvasó volt. Nem telt el úgy nap, hogy ne hallottunk volna valamit egy-egy új modellről vagy a digitális olvasás térnyeréséről. Rengeteg fogyott az e-könyv-olvasókból világszerte, jellemzően a gazdag országokban. Tavasszal mi is kipróbáltuk a Koobe és iriver könyvolvasóit. Bár nagyon tetszettek, 60-80 000 forintos áruk nem igazán illett a magyar valóságba.
Hirdetés
Hova fejlődtek az e-könyv-olvasók az elmúlt hónapokban, és miért nem hallani róluk annyit, mint egy éve? A kérdés második részére könnyű válaszolni: most éppen az internettábla-láz dühöng, azokat emlegetik. Első felére pedig mai bemutatónk adja meg a választ: ugyanis itt fekszik előttünk az iriver második, Cover Story e-book-olvasója. Biztosan emlékeznek még a kedves olvasók a külön kis billentyűzetes sima Storyra. No, az utód már kisebb, nincs billentyűzete. Dobozában magán az olvasón kívül csak egy USB kábelt és papíranyagot találtunk, de más nem is kell a boldoguláshoz.
Legfeljebb egy tok, de azt kaptunk. Két részből áll, és elsőre nem tudtunk rájönni, mi tartja össze. Végül egy radiátor segítségével csak sikerült megállapítani, hogy mágnes! A könyv elejére és hátuljára felfogatva éppen elég erősen tart ahhoz, hogy ne essen le, de könnyű legyen eltávolítani. Többféle színben is kapható, tesztpéldányunk vörös-fehér színösszeálllítása elnyerte tetszésünket.
Azért tűnt el a billentyűzet, mert a Cover Story-nak érintőképernyője van. Külsőre persze ez nem látszik – teljesen szokványos e-könyv-olvasónak néz ki hat hüvelyk átmérőjű kijelzővel. Mellette, a széles keretbe egy hosszú gombot tettek, ami jobbra-balra billentve lapozóként, alját vagy tetejét nyomva menüt előhívó, illetve visszalépő gombként funkcionál.
Van még néhány valódi gombja a Cover Storynak. A felső élén lévő egyszerű menüt hív elő. Vele egy sarokra került a hangerőszabályzó, aminek a két végét lehet nyomni hangosításhoz és halkításhoz. Mint látszik, az olvasó elég vékony, csupán kilenc milliméteres. Vastag kijelző körüli keretének és korrekt anyaghasználatának köszönhetően elég masszívnak tűnt ahhoz, hogy bírja a napi gyűrődést.
Kártyaolvasóját (SD formátumot kezel) és USB csatlakozóját alsó élén egy kis fedél alá rejtették. Mellettük pici mikrofon és reset sorakozik, azokat pedig egy szabványos 3,5 mm-es fülhallgató-kimenet követi. Itt található a készülék ki-/bekapcsolója is, ami röviden megnyomva a készenléti állapotot aktiválja.
Mivel érintőképernyős, jár a Cover Storyhoz érintőceruza (stylus) is. Közepes méretű, filigrán darab, amit a felső perem közelében rejtettek a burkolat alá. Elég stabilan a helyén marad, valószínűleg nem fogjuk kiejteni, elveszíteni.
iriver Cover Story - működés
Korábbi e-könyv-olvasós tesztünkben állandóan a kijelzőt próbáluk böködni. Valahogy a mai okostelefonos világban az vált értelemszerűvé a felhasználók számára, hogy a kijelzőn megjelenő tartalmat megfogják. Úgy érezzük, az ilyesfajta kezelés jót tett a Cover Story-nak és társainak. Sokkal barátságosabb volt a megjelenő könyvespolcon rábökni az egyes kötetekre, mint alattuk számokat nyomogatni vagy nyilakkal ügyetlenkedni, még annak ellenére is, hogy az e-tintás technológiájú kijelzők képváltása kissé lassú.
Főmenüből kétfélét kaptunk. Mindkettőn elérhető az olvasó összes fő funkciója, csak másképp rendezték el őket. Ízlés kérdése, kinek melyik jön be jobban. Váltani köztük a beállításos részen lehet; itt személyes adatainkat is beleírhatjuk, akár egy hagyományos könyvbe.
Beljebb, a könyves részen is kétféle, listás vagy előnézetes megjelenítés közül választhattunk. Nekünk valahogy egyik sem jött be, ugyanis csak nyolc, illetve kilenc tételt listázhatunk egy oldalra, amivel elég bajos volt átnyálazni a kétszáz kötetes előtelepített könyvtárat. Van erre a célra kereső, de ha nincs konkrét ötletünk, hogy mit is szeretnénk, akkor hosszas nyomogatásban lesz részünk, mire a kívánt könyvet megtaláljuk. Egy tömörebb, szerző, cím vagy állománynév szerinti összefoglalónak örültünk volna.
Olvasás közben két fő tulajdonságot állíthatunk. Az egyik a betű mérete, ami csak megfelelő formátumoknál (jellemzően EPUB) működött tökéletesen, négy lépésben. A másik a könyv forgatása, hogy milyen irányban jelenjen meg a szöveg. Kilencven fokonként forgathatunk, és ebben egy kis ábra is segít. Itt vettük észre, hogy a nyomogatós kezelőfelület kissé nehézkes. A kívánt irány – vagy bármilyen opció – kiválasztása után még egy OK-t kell nyomni.
Elsősorban szakkönyvek olvasása közben lehet hasznos a jegyzetelő funkció, amit a szövegünk alsó peremét megérintve előugró menüből aktiválhatjuk. Segítségével feljegyzéseket írhatunk (kézzel), de arra is van lehetőség, hogy beleírjunk, rajzoljunk a könyvekbe. Ezek az ábrák a gép kikapcsolása után is megmaradnak. Angol könyveknél az értelmező szótár lehet hasznunkra.
Akár képnézegető módnak is hívhatnánk a Cover Story képregényes részét. Itt nem csak különálló, hanem tömörített (ZIP) állományok tartalmát is nézegethetjük. Megadható a lapozási irány és akár ki is vághatunk egy képrészt.
Tovább, még a főmenüből elérhető az olvasó teljes háttértára mappa szinten. Nem csak a belső 2 GB (ebből kb. 500 MB-ot emészt fel a kezelőfelület és az operációs rendszer), hanem a kártyaolvasó tartalma is listázható, az eszközzel kompatibilis fájlok innen is megnyithatóak. Emellett innen is elindítható a kézírásos jegyzetelő, illetve kapunk billentyűzetes verziót. Végül pedig van zenelejátszó felvételi lehetőséggel, de rádió nélkül. Létezik a Cover Story-nak Wi-Fi adapteres változata, de a miénknek ilyen modulja nem volt.
Próba, értékelés
Elsőre az tűnt fel az iriver Cover Story bekapcsolásakor, hogy kijelzője kevésbé kontrasztos, mint a korábbi modellé volt. Ez azért van, mert az e-tintás kijelző elé helyezett érintésérzékelő fólia enyhén tükrös. Ez a korábbi fotóinkon is látszott, ahol fényképezőgépünk „sötét foltot hagyott” a kijelző közepén. Sajnos az őszi szürkületben csak lámpafény mellett tudtuk rendesen olvasni a Cover Story-t. Ráadásul ott is úgy kellett tartani, hogy ne csillanjon be.
Meg voltunk elégedve a „böködős” irányítási rendszerrel. A szépen megkomponált főmenüvel együtt minden esetben kényelmesen és jól tudtuk használni. Egyetlen kerékkötője volt a kezelésnek: az e-tintás kijelző és a gépecskét hajtó hardver sem valami fürge, így egy menü felugrása vagy a lapok közötti váltás nem olyan hirtelen jelenség, mint egy okostelefonnál vagy egy netbooknál, és az animáció is elmarad. Most, amikor az internettáblák nagy lendülettel törnek előre, és minden második embernek érintős telefonja van, nem biztos, hogy a potenciális felhasználók elfogadják ezt a lassúságot, azonban az e-könyv-olvasóknál el kell fogadni ezt a hiányosságot, amely jelenleg még az e-tintás technológia sajátossága. Cserébe nagyon hosszú üzemidőt kapunk, mivel a kijelzőnek nincs háttérvilágítása.
Könyv- és képregényolvasónak az iriver Cover Story egészen jól bevált. Már amikor a neki kedvező formátumokat nyitotuk meg vele, például EPUB-ot. A pár megabájtos PDF-ek beolvasása hosszú másodperceket igényelt, ráadásul nem tudta felbontani a formázásukat, így kényelmetlenül, részenként kellett nagyítani. Szintén gond volt a HTML kezelésével. Szerencsére ezekből a formátumokból egészen jól lehet EPUB-ba konvertálni. Ott pedig semmi gond nincs, ahogy DOC és TXT állományok esetében sem. A nagyítás révén közel centiméteresre is állíthattuk a betűméretet. A képek kezelése nagyjából 3 megapixelig működött minden lényeges formátumban (BMP, GIF, JPG, PNG), ami képregényeknél elég lesz. Szépen kivette a képsorozatokat ZIP állományokból is.
Nagy tapasztalattal bír az iriver zenelejátszás terén, ezért nem lepődtünk meg, hogy a Cover Story nagyon jól szólt saját kis hangszóróján keresztül. Hát még ha igényesebb fülhallgatót kötöttünk rá! Kiegészítve a jegyzetelővel és szótárral, úgy gondoljuk, hogy ezek a funkciók is szépen emelik a Cover Story értékét.
Értékelés
A kis készülék fejlettebb lett elődjénél, lényegesen olcsóbb is, mint a sima Story volt tavasszal, azonban még így is 69 900 forintba kerül. Sajnos az e-book-olvasóknak általánosan ilyen magas az árfekvése, a Cover Story nem is számít köztük különösebben drágának.
Összesítve kicsit bajban vagyunk úgy általában az e-book-olvasókkal. Azt suttogják, hogy karácsonyra ennyi pénzért már kaphatóak lesznek alap internettáblák is HD videók lejátszására képes hardverrel és miegymással, a másik oldalról pedig az alap e-könyv-olvasók szorongatják ezt a kategóriát. Igaz, hogy utóbbiak nem érintősek, de éppen emiatt jobb a kontrasztjuk, és van olyan modell is, amely TFT kijelzős rövid üzemidővel, de már 30 000 forint környékén megvásárolható. Úgy gondoljuk, a Cover Story és a hasonló, fejlett, de drága e-könyv-olvasók hosszú távon gondban lesznek a magyar piacon.
rudi
Az iriver Cover Story-t az Infopatika Kft. bocsátotta rendelkezésünkre.