Hétköznapi használat
A mindennapok során javarészt pozitív benyomásaink voltak a liliputi K70-essel kapcsolatban, és ez az összeszerelési minőséggel kezdődött. Visszafogott mérete ellenére van anyag benne, csak minimális flexet sikerült belőle kicsikarnunk épeszű nyüstölés közben, miközben a Cherry switch-eken ücsörgő PBT kupakok vaskosak és kellemes tapintásúak, de van egy kis (nem zavaró mértékű) holtjátékuk.
[+]
A klasszikus Doommal és Call of Duty: World at War zombi kooperatív LAN-nal múlatott idő mondhatni felhőtlen volt, az elemében lévő apparátus 2,4 GHz-es kapcsolata kellőképp reszponzív, ugyanakkor Bluetooth-szal érezhető a késés, igaz, ezt inkább a kényelmesebb munkavégzés, a telepek kímélése és a sokoldalúság végett implementálták a tervezők.
Hirdetés
Ha már a munkáról esett szó, ezen a téren nem voltunk annyira elragadtatva az apróságtól, viszont ez magának a 60 százalékos megvalósításnak köszönhető. Legjobban a különálló kurzorpozicionáló gombokat hiányoltuk (különösképp a nyilakat), a rétegek elkerülhetetlen igénybevétele sem gyorsította a tempónkat, de ez persze megszokás kérdése (csak például cikkíráshoz nem akarnánk megszokni). Melléütésből nem igazán volt több a szokásosnál, a gépelési élmény egészen kósernek bizonyult, de úgy gondoljuk, hogy az MX Silent Red vagy mondjuk az MX Blue kapcsolókkal szerelt Ducky x Varmilo Miya Pro Sakura és Ducky One 2 Horizon klaviatúráink érzékelhetően stabilabb (és prémiumabb) érzetet nyújtottak.
[+]
A Cherry MX switch-eknek elkélne egy kis kenés (nem vészes a történet, és várható volt), mindazonáltal a stabilizátoros gombok nincsenek híján a fémes csörgésnek, főleg, mikor a teljes billentyűutat megteszik (bottom out). A legnotóriusabb e tekintetben kétségtelenül a szóköz, ami kategóriákkal olcsóbb eszközöknél hallottakra hajaz, de a Shiftek, a Backspace vagy az Enter sem marad le sokkal tőle. Sajnos a struktúrából eredően a többi gomb által gerjesztett ingerek sem érnek fel a 80 000 forintos régiókba, de közelről sem maradnak le annyira, mint szélesebb testvéreik.
A csúszásgátló gumitalpak remekül ellátják feladatukat, de a dőlésszöget szabályozó lábakra nem jutott belőlük, habár a kis árkaikat körbeölelő, gumiból készült négyszögeknek hála ez nem ront túlságosan sokat a "lebetonozottságon", mert az alulsó oldaluk továbbra is érintkezik az asztallappal.
[+]
A bekapcsolásért felelős, kétállású reteszkapcsoló pozíciója jól eltalált, ösztönösen nyúlunk felé, de akkor is On állásba kell pöccinteni, ha vezetékes üzemmódot használunk. Az akku egész jól bírta szuflával, ugyanis egyhetes, napi néhány órás használat után még félig volt, igaz, túlnyomórészt 20 százalékos fényerővel mentek a LED-ek, és 1000 Hz-nél sem mentünk feljebb. A töltöttségi szintet az iCUE nem közli százalékosan, csupán Low/Medium/High/Full jelzőket használ, de az Fn + Enter kombóval az utóbbi gomb színes villogással tájékoztat minket erről. Apróság, de említést érdemel, hogy az alvó módból való ébresztés hozzávetőleg egy másodpercig tart, ami alatt a csöppség nem regisztrál leütést.
A billentyűzet a moddolhatóság jegyében született (hot swap, sztenderd alsó gombsor, eltávolítható Accent Bar), de csöppet vegyesek az érzéseink ezt illetően. Mivel "északi irányban" pislákolnak a LED-ek, a végletekig testreszabható RGB világítás ízléses és homogén, de pont emiatt az egyes long pole kapcsolók mellé használt, Cherry profilú billentyűsapkákkal gondok lehetnek majd, arról nem beszélve, hogy alternatív kupakkészlet vásárlásakor nem lesznek a rétegelt funkciók nevei/ábrácskái az oldalfalakra felszitázva, tehát az emlékezetünkre kell hagyatkoznunk ez ügyben – és itt lesz mire emlékezni.
[+]
A hátul megtelepedett cserélhető elemet (Accent Bar) kis műanyagpöckök tartják a helyén, ezért nem árt vele óvatosan bánni. Mi végül inkább nem is szedtük le, mert félúton már úgy hajlott a műanyag, hogy attól tartottunk, esetleg elpattan, de ettől még a variálhatóság megléte mindenképp pozitívum – mindenesetre fényévekkel jobbnak tartanánk például a mágneses rögzítést.
[+]
A szoftver roppant túlspecifikált még általános meghajtóprogramhoz mérten is, sem a tárhelyünkkel, sem a rendszermemóriánkkal nem bánik takarékosan, és szokás szerint akadt vele problémánk; az installációt követően egy idő után valamiért a Fn billentyű nem volt hajlandó egyes gombokkal együttműködni. Példának okáért az egérkurzor mozgatása vagy az alapvető RGB-vezérlés hibátlan volt, de nem tudtuk elérni a Delete-et (Fn + Backspace) vagy 0-t írni (Fn + Esc), és ezt csak az applikáció törlése vagy a vezetékes üzemre váltás oldotta meg.
Kábellel működött a 8000 Hz, és ezúttal nem tapasztaltunk olyan anomáliákat, amelyek játszhatatlanná tennék játékainkat, viszont miután vissza akartuk állítani az 1000 Hz-et, az összes gomb megszűnt reagálni, csak a fényáradat pulzált tovább – az újraindítás lett a gyógyír e bajra. Egyébként ha minden áron 1000 Hz fölé szeretnénk menni, akkor inkább a 4000 Hz-et javasoljuk, mivel az kevésbé terheli a rendszert, és mindössze 0,125 ezredmásodperccel lassabb, mint a 8000.
[+]
A másik gikszer, hogy a vevőegység almenüjében nem leltük meg a 2,4 GHz-es rádió 2000 Hz-es polling rate-jét, 1000 Hz volt a plafon, de ezt nem hisszük óriási malőrnek. Egy szónak is száz a vége, (eddigi tapasztalatainkkal egybevágóan) túl körülményes az iCUE, ám szerencsére nem kényszerítenek minket a felrakására, hiszen a valóban fontos dolgokhoz hozzáférünk nélküle is, és az 1000 Hz-es alapbeállítás tökéletes lesz a felhasználók 99 százalékának.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
