Hirdetés

Core i7-980X teszt: frissítve!

Hirdetés

Fogyasztás

Megpróbáltuk a Core i7-980X Extreme Editiont legjobb tudásunk szerint letesztelni, ennek ellenére maradt néhány kérdéses pont, melyeknek mindenképpen szerettünk volna utánajárni. Az első ilyen kérdőjel a fogyasztás kapcsán fogalmazódott meg: az i7-870 egy quad-core processzor, de 45 nm-es csíkszélességen készül, ezért arra gondoltunk, hogy a 32 nm-en gyártott, hatmagos 980X EE-nek, illetve a köré épülő konfigurációnak nem „illene" olyan sokat fogyasztania, mint amennyit mi mértünk. Szerencsétlen próbálkozás volt az LGA1366-os platformot az LGA1156-oshoz hasonlítani. Bár a processzorok nem különböznek egymástól túlságosan (eltekintve a magok számától és a gyorsítótár méretétől), a két rendszer között már annál több az eltérés. Az LGA1366-os konfigurációban több a fogyasztó alkatrész, hiszen kettő helyett három memóriamodult illesztünk az alaplapba, és maga a chipset is egy helyett két egységből tevődik össze, a P55-ös PCH önmagában áll, viszont az X58-as alaplapokon az X58 látja el az északi híd szerepét, miközben ott találjuk mellette még az ICH10-es déli hidat is, és ez utóbbi lényegében azonos a P55-tel. Az X58-as chip TDP-je 24,1 watt, miközben az ICH10-es déli hídé (vagy akár mondhatnánk azt is, hogy P55-é) 4,5 Watt...

A teljes konfiguráció fogyasztása
Processzor
Alaplap
Core i7-980X EE
Asus P6T Deluxe
Core i7-980X EE
MSI X58 PRO-E
Core i7-920
MSI X58 PRO-E
Core i7-870
MSI P55-GD80
Energiagazdálkodás 101 W 103 W 105 W 67 W
Üresjárat 122 W 127 W 133 W 92 W
HD-film (DXVA) 126 W 126 W 127 W 98 W
HD-film (nincs DXVA) 124 W 126 W 145 W 102 W
Terhelés (7-Zip) 210 W 202 W 190 W 144 W
Terhelés (Far Cry 2) 205 W 200 W 245 W 164 W

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az LGA1366-os platform alapjául szolgáló Asus P6T Deluxe-szal szemben is kicsit bizalmatlanok voltunk, miután korában AM3-as platformon az Asus alaplapokkal fogyasztási eltérések adódtak más lapokhoz képest. Mint kiderült, ezen a téren ezúttal nincs semmi probléma, az MSI X58 PRO-E-vel mért fogyasztási értékek hasonlóak a korábbi számokhoz. A tisztánlátás végett így utólag lemértük egy Bloomfield-alapú Core i7-920-as (2,66 GHz) fogyasztását is, és mondhatni megvilágosodtunk. Az Intelnek 32 nm-en sikerült elérnie, hogy a 980X EE 50%-kal több részegységgel, illetve magasabb órajelen annyit fogyasszon, mint a leglassabb 45 nm-en készülő LGA1366-os Core i7.

Bónuszként készítettünk egy grafikont a processzor hőmérsékletének és a gyári processzorhűtő fordulatszámának viszonyáról. Ezúttal az MSI X58-as alaplapját használtuk; ebben a hűtőventilátor 1000 helyett 1500 rpm-ig gyorsult teljes terhelés mellett, mindeközben a processzor nem melegedett 60 fok fölé. Üresjáratban 800 rpm körül forog, ami szerintünk teljesen hangtalan.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés