Hirdetés

Core i7-980X teszt: frissítve!

Tesztünkben maradt néhány kérdőjel a fogyasztással és a tuninggal kapcsolatban, ezeket most megválaszoljuk.

Fogyasztás

Megpróbáltuk a Core i7-980X Extreme Editiont legjobb tudásunk szerint letesztelni, ennek ellenére maradt néhány kérdéses pont, melyeknek mindenképpen szerettünk volna utánajárni. Az első ilyen kérdőjel a fogyasztás kapcsán fogalmazódott meg: az i7-870 egy quad-core processzor, de 45 nm-es csíkszélességen készül, ezért arra gondoltunk, hogy a 32 nm-en gyártott, hatmagos 980X EE-nek, illetve a köré épülő konfigurációnak nem „illene" olyan sokat fogyasztania, mint amennyit mi mértünk. Szerencsétlen próbálkozás volt az LGA1366-os platformot az LGA1156-oshoz hasonlítani. Bár a processzorok nem különböznek egymástól túlságosan (eltekintve a magok számától és a gyorsítótár méretétől), a két rendszer között már annál több az eltérés. Az LGA1366-os konfigurációban több a fogyasztó alkatrész, hiszen kettő helyett három memóriamodult illesztünk az alaplapba, és maga a chipset is egy helyett két egységből tevődik össze, a P55-ös PCH önmagában áll, viszont az X58-as alaplapokon az X58 látja el az északi híd szerepét, miközben ott találjuk mellette még az ICH10-es déli hidat is, és ez utóbbi lényegében azonos a P55-tel. Az X58-as chip TDP-je 24,1 watt, miközben az ICH10-es déli hídé (vagy akár mondhatnánk azt is, hogy P55-é) 4,5 Watt...

A teljes konfiguráció fogyasztása
Processzor
Alaplap
Core i7-980X EE
Asus P6T Deluxe
Core i7-980X EE
MSI X58 PRO-E
Core i7-920
MSI X58 PRO-E
Core i7-870
MSI P55-GD80
Energiagazdálkodás 101 W 103 W 105 W 67 W
Üresjárat 122 W 127 W 133 W 92 W
HD-film (DXVA) 126 W 126 W 127 W 98 W
HD-film (nincs DXVA) 124 W 126 W 145 W 102 W
Terhelés (7-Zip) 210 W 202 W 190 W 144 W
Terhelés (Far Cry 2) 205 W 200 W 245 W 164 W

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az LGA1366-os platform alapjául szolgáló Asus P6T Deluxe-szal szemben is kicsit bizalmatlanok voltunk, miután korában AM3-as platformon az Asus alaplapokkal fogyasztási eltérések adódtak más lapokhoz képest. Mint kiderült, ezen a téren ezúttal nincs semmi probléma, az MSI X58 PRO-E-vel mért fogyasztási értékek hasonlóak a korábbi számokhoz. A tisztánlátás végett így utólag lemértük egy Bloomfield-alapú Core i7-920-as (2,66 GHz) fogyasztását is, és mondhatni megvilágosodtunk. Az Intelnek 32 nm-en sikerült elérnie, hogy a 980X EE 50%-kal több részegységgel, illetve magasabb órajelen annyit fogyasszon, mint a leglassabb 45 nm-en készülő LGA1366-os Core i7.

Bónuszként készítettünk egy grafikont a processzor hőmérsékletének és a gyári processzorhűtő fordulatszámának viszonyáról. Ezúttal az MSI X58-as alaplapját használtuk; ebben a hűtőventilátor 1000 helyett 1500 rpm-ig gyorsult teljes terhelés mellett, mindeközben a processzor nem melegedett 60 fok fölé. Üresjáratban 800 rpm körül forog, ami szerintünk teljesen hangtalan.

Hirdetés

Tuning

A második kérdéses téma a túlhajtás volt. A 980X-et sikerült 4266 MHz-ig tuningolnunk, de az alkalmazásokban mért gyorsulás elmaradt a várakozásoktól. A Turbo Boosttal mért órajeleket is figyelembe véve 18-23%-os volt a túlhajtás mértéke, mindeközben az alkalmazások átlagosan 13%-kal gyorsultak. Többségében azért inkább 10% körüli eltéréseket mértünk, csak a WinRAR-ban tapasztalt szembetűnően jó eredmény sokat javított az átlagon. Az utólagos tesztelgetés rávilágított a miértre, ugyanis mint kiderült, a 980X a thermal throttling funkciót alkalmazza túlmelegedés ellen. Ez annyit jelent, hogy ha a processzor elér egy bizonyos hőfokot (a 980X esetében ez 80 fok) akkor a stabilitás megőrzése érdekében üres órajelciklusok beiktatásával szakaszosan lecsökkenti az órajelét. Megfigyeltük a 980X viselkedését, és a processzor órajele terhelés közben 3,3, illetve 4,26 GHz között ugrált. Ez csak azért fura, mert thermal throttlinggal utoljára már igen régen találkoztunk, talán a Pentium D-s időkben.


Core i7-980X 4,26 GHz-en [+]

Core i7-980X EE tuning
Processzor órajele 3,33 GHz + Turbo Boost
(max. 3,6 GHz)
@ 4,26 GHz különbség
(18-23%)
WinRAR tömörítés (mp) 64 43 -32% (időben)
Cinebench 11.5 pontszám 8,93 10,09 +13%
Sony Vegas konvertálás (mp) 45 37 -18% (időben)
x264-es konvertálás (fps) 72,76 85,67 +18%
Apache webszerver benchmark (KB/s) 5042,96 6211,08 +23%
Far Cry 2 - 800x600 DX9 medium (fps)
1280x1024 DX10 high (fps)
1600x1200 DX10 very high / 4xAA (fps)
173
110
70
198
112
71
+14%
+2%
+1%

Miután ez kiderült, már egyértelmű volt, hogy tovább kell kísérleteznünk az órajelekkel és a feszültségekkel. A 4,26 GHz-es órajelet nem akartunk feladni, ezért a feszültséget csökkentettük lejjebb: a korábban használt 1,4 V helyett 1,33 V-ot alkalmaztunk. A processzor így is stabilnak bizonyult 4,26 GHz-en (4,4 GHz-en újraindult terhelés közben), de sokkal kevesebbet „throttlingolt", csak néha-néha nyúlt hozzá az általunk beállított órajelhez, ami az új mérési eredményeken is jól látszik: 18-23%-os órajelemelés hatására 13-32%-os gyorsulásokat sikerült kimérnünk (átlagosan 20,8%). A WinRAR valószínűleg azért reagált ilyen jól, mert ezúttal „uncore" órajelét is megemeltük.

A teljes konfiguráció fogyasztása
Processzor órajele Core i7-980X EE
(3,33 - 3,6 GHz)
1,176 V
Core i7-980X EE
@ 4,26 GHz
1,33 V (+13%)
különbség (%)
Energiagazdálkodás 101 W - -
Üresjárat 127 W 147 W +16%
HD-film (DXVA) 126 W 171 W +36%
HD-film (nincs DXVA) 124 W 165 W +33%
Terhelés (7-Zip) 210 W 280 W +33%
Terhelés (Far Cry 2) 205 W 250 W +22%

A 4,26 GHz-es órajel még egy kétmagos processzornak is a becsületére válik, nemhogy egy hatmagosnak. Viszont a teljesítmény növekedése mellett sajnos a fogyasztással is számolnunk kell. Teljes terhelésen 33%-kal növekszik a konfiguráció éhsége, tehát a feszültség emelésére igencsak oda kell figyelnünk. Mi az alapfeszültséges tuning hívei vagyunk, pláne ha egy 980X-ről van szó, ami már alapórajelen is brutálisan gyors. Ez a processzor a gyári alapértékek mellett 4 GHz-et képes elviselni.


Az „uncore" órajele 3,2 GHz [+]

Érdemes beszélnünk még két dologról, ami újdonságként hatott. Először is, mint kiderült, a 980X uncore órajele az Asus P6T Deluxe-ban ki tudja miért, de 2,66 GHz-re állt be Auto módban, pedig valójában 3,2 GHz. Az MSI X58 Pro-E-nek sikerült jól detektálnia ezt az értéket...


Turbo Boost testreszabható [+]

A második érdekesség a Turbo Boost kapcsán jött elő. Mint azt előző tesztünkben említettük, a Turbo Boost egy rendkívül hasznos funkció, de a 980X EE-n nem segít túl sokat, mert a Turbo Boost által elérhető (3,6 GHz) és az alapjárati órajelek (3,33 GHz) között nincs túl nagy különbség. Pont kapóra jön az MSI X58 PRO-E BIOS-ában található Turbo Boost Tech Config almenü, ahol beállíthatjuk a Turbo Boost által használt szorzókat, sőt megemelhetjük a fogyasztási keretet is. Ennek segítségével bekonfigurálhatjuk úgy is a 980X köré épülő gépet, hogy az az 1 vagy 2 processzormagot terhelő alkalmazásokban 4 GHz-en járjon, amit a 980X könnyedén elvisel.

fLeSs

Hirdetés

Új korszak a hálózati adattárolásban – Bemutatkozik a Synology DS925+

PR Ez a sorozat új mércét állít fel a hálózati adattárolásban: nagyobb teljesítmény, szorosabb ökoszisztéma-integráció és vállalati szintű megbízhatóság – mindezt kompakt méretben.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények