Sok lúd Intelt győz?
Évek óta hallhatjuk már, hogy a számítógépes hardverek eladása nem fejlődik olyan ütemben, mint korábban. A hannoveri CeBIT is több éven át zsugorodott, idén viszont minden résztvevő, akivel beszéltünk, növekedést tapasztalt, mi is többet rohangáltunk a pavilonok között, több műkedvelővel kellett megküzdeni egy-egy jobb fotóért, mint tavaly. A számok is azt mutatják, hogy a 2008-as akció valamivel nagyobbra sikeredett, mint a 2007-es. Persze a rutinos látogatóknak, újságírónak feltűnt, hogy többen csak a tavalyi pavilont rendezték át, fejelték meg pár újdonsággal. A PC-s világ már sokkal komolyabb annál, mint hogy heti, havi vagy éves rendszerességgel az egész ágazatot megrengető újdonságok kerüljenek elő a varázskalapokból. Fejlődés viszont van bőven.
Hirdetés
Az NVIDIA és az ATI-val megerősített AMD lényegében ugyanazt akarja: megszorongatni az Intelt. A kaliforniai zöldeknél azt hallottuk, hogy ma már nem a CPU, hanem a GPU az igazán meghatározó a számítógépben, mert minden 3D-s, sok CPU-magra meg nehéz fejleszteni, ráadásul semmi haszna kettő helyett a négynek. Hogy kinek van igaza, az majd a következő években derül ki. Bizonyos területeken – például játékokban – tényleg érdemesebb erős GPU-ra költeni a processzor helyett, de a játékosok csak egy szűk – bár meglehetősen költekezős – rétegét képviselik a potenciális vásárlóknak.
Természetesen leginkább azt a pillanatot vártuk a „Black Hell”-ben ücsörögve (a sok bezsúfolt vastól borzasztóan melegedett az NV feketére festett kis tárgyalója), amikor előkerül a két GPU-s szörnyeteg, a GeForce 9800 GX2. Korábban az MSI és az Inno3D standján már lefotóztuk a fenevadat, de kézbe fogni sem volt egy utolsó érzés. Nem aprózták el – szó szerint! Nem elég, hogy a kártya hatalmas, még fémburkolatú hűtőt is tettek rá, amitől súlyban közelíti a féltéglát. Állítólag rettenet gyors lesz, meg réges-régen készen van már, csak a teljesen korrekt Quad SLI meghajtóra vártak. Később a Zotac pavilonjában – szigorú titoktartás terhe mellett – szintén a kezünkbe nyomtak egy példányt, de sajnos ők sem engedték, hogy azzal együtt távozzunk...
Megnézhettük akció közben a VGA-lekapcsolós, GeForce 8200 chipkészletes alaplapot is. Érdekes, hogy az NVIDIA szintén becsempészné a grafikus kártyát az alaplapba, csak ők nem a processzorba, hanem a chipkészletbe. Ha nem kell nagy 3D-s teljesítmény, akkor a 9000-es diszkrét GeForce grafikus kártyát lazán lekapcsolja az alaplap – ezzel jelentős energiát (akár 60–80 wattot) spórol meg, és nem is fűti a rendszert. Egyedül arról kell majd meggyőzni a felhasználókat, hogy az alaplapra, és ne a VGA-ra kössék a monitort.
ASRock K10N78FullHD-hSLI / K10N78-hSLI-WiFi
Feltűnt néhány, AMD processzorok alá való nForce 700-as deszka és egy-két telivér, inteles nForce 790i-s is, mely 350 dollár körül tervezett árával és tízrétegű nyomtatott áramkörével az eddig készült legdurvább alaplap lesz. Bízunk benne, hogy tuningpotenciálja is ehhez mérten alakul majd.
MSI K9N2 SLI Platinum és ASRock K10N750SLI-110dB – nForce 750a
Foxconn Destroyer és Gigabyte GA-M780SLI-DS5 – nForce 780a
Gigabyte GA-790SLI-DQ6 és Foxconn Dreadnought – nForce 790i
Láttuk még az APX2500 mobilos csodaprocesszort, amely rezzenésmentesen játssza le a HD videókat, és átlagos akkuval száz óráig tud zenélni. Fura volt a demó kézikészüléken HDMI-t és DisplayPortot látni. Állítólag óriási az érdeklődés iránta, az Apple és a nagyobb mobilos vállalatok egymást tapossák az NVIDIA küszöbén. Meglátjuk!
Még több lúd Intelt győz?
Meglátjuk! – mondták az AMD-nél is, amikor az NVIDIA erős, de egyelőre még nem nagyon beváltott ígéreteiről beszéltünk. Most éppen a kaliforniai VGA-sok játsszák azt, amit az ATI korábban évekig: ígérnek valamit, ami végül csak akkor jelenik meg, amikor talán már késő. Az AMD 780G, integrált GPU-s chipkészletét röviddel a CeBIT előtt teszteltük, szóval nem voltunk meglepődve, amikor az elvileg gyengébb Phenom processzorral ronggyá verte az Intel G35-öt Unreal Tournament 3-ban. Arra is rámutattak, hogy amint a processzorra valami feladatot osztanak a háttérben, az Intel megoldása nem boldogul a HD videókkal, míg a 780G-nek ez meg sem kottyan. Az NVIDIA is rúgott egyet a G sorozatos Intelekbe: szerintük – és állítólag a Microsoft szerint is – több Vista rendszerhibáért ez a chipkészlet, és nem a Microsoft fejlesztői okolhatóak.
A legnagyobb AMD-s esemény egyértelműen a működőképes, 45 nm-en gyártott processzor bemutatása volt, amelyet minden bizonnyal nyáron már ki is próbálhatunk. Pár pillanat, majd némi feledékenység miatt elszalasztottuk a Pumát. Pedig az MSI már be is fogta notebookjába az AMD új platformját, és minden nagyobb laptopgyártó benne van a vadászatban, aminek az év második felében lesz meg a gyümölcse. Állítólag zamatosabb, mint az Intelé, bár kezdetben 65 nm-en indul majd. Nekünk azért a 45 nm-es Intel SFF processzorral megfűszerezett Lenovo X300 is ízlik nagyon.
Akár Puma is rejtőzhet az új szénszálas MSI notebookban
Nemcsak az Intellel, hanem egymással is csatázik az AMD és az NVIDIA. Több standon is hatalmas, spideres emblémákat láttunk, amire rövidesen kaliforniai, Intel processzoros válasz is érkezik majd. Nagyon kíváncsiak vagyunk rá, hogy négy Phenom mag és négy RV670-es GPU, vagy négy Core 2 és négy G92 kerül-e a játékos trónra. Pillanatnyilag egyik félre sem mernénk nagy összegben fogadni.
Az AMD a Fujitsu Siemensszel karöltve egy quados akadálypályát is összehozott a látogatóknak, és aktívan részt vett a hagyományosan megrendezett WCG Cybersport Európa-bajnokság megrendezésében.
Vagy mégsem?
Mit csinál erre az Intel, berezel? Nem! Atomot küld az ellenfeleire. Nem nukleáris bombáról, hanem kis fogyasztású processzorról van szó, amely mobil internetező kütyükben, olcsó notebookokban és asztali számítógépekben vagy akár navigációs eszközökben is feltűnhet, tehát bárhol, ahol nem kell eget rengető számítási teljesítmény. Hivatalosan is odakerült a kettes szám az ötéves múltra visszatekintő Centrino platform emblémájára. Ezen a vonalon az Intel messze a konkurens AMD előtt halad, hiszen már most kaphatóak 45 nm-es CPU-t használó notebookos megoldásai, melyek közül egy-kettő tesztlaborunkban is megfordult.
Szokásos területén, az asztali processzoroknál továbbra sem kell senkitől sem tartania az Intelnek, ezért csak a régi jó 3,2 GHz-es Core 2 Extreme QX9770-et és az X48-as chipkészletet mutogatták, amit már mi magunk is kipróbáltunk korábban. Volt viszont temérdek P45 északi és ICH10 déli hidas alaplap a gyártók standjain. A sikeres P35-öt váltó újdonság hivatalosan csak júniusban, a Computexen mutatkozik majd be. Az X48-hoz hasonlóan támogatja majd az 1600 MHz-es FSB-t és a CrossFire-t két PCI Express 2.0 aljzattal. Memóriából DDR2, DDR3 és hibrid megoldásokat is láttunk. Kapunk új, ICH10(R) déli hidat is, amelyben valószínűleg 10 gigabites Ethernet vezérlő és Wi-Fi modul is lesz, de megszűnik a PS/2 és LPT portok támogatása.
Gigabyte GA-P45-DS3R / MSI P45 Platinum
Jelentősen – az Intel szerint az előd háromszorosára – gyorsul az új X4500 GPU, melyet a G45-ös chipkészletbe integrálnak majd. Így már fel tudja venni a versenyt az AMD és NVIDIA konkurensekkel. Hozzájuk hasonlóan komoly HD videolejátszó támogatást építettek bele, segíti a processzort MPEG-2, H.264 és VC-1 kódolásnál is, ráadásul HDCP kulcsot is kapott. A DVI és HDMI mellett kezeli majd a DisplayPortot is.
Asus P5Q-EM HDMI / Gigabyte GA-G45M-DS2H
Láttunk néhány bemutatódarabot az alsókategóriás P43-ból és G43-ból is.
Folyt. köv.
rudi