Bár évekig arról volt szó, hogy a Final Fantasy VII túl nagy játék ahhoz hogy egy rendes felújítás készüljön belőle, 2020-ban végül mégis megjelent a Final Fantasy VII Remake, amely elsőként PlayStation 4-en, majd később PS5-ön és PC-n lett elérhető. A Rebirth névre keresztelt folytatás tavaly év elején jelent meg PlayStation 5-ön, idén pedig PC-n, a harmadik etapról egyelőre nem tudunk részleteket. Cserébe hamar kiderült hogy a trilógiának szánt projekt első felvonása újabb platformokra is ellátogat, a minap pedig végre azt is megtudtuk hogy a Nintendo Switch 2 és Xbox Series verziók pontosan mikor debütálnak. Aki a Nintendo konzolján vagy a Microsoft gépein szeretne játszani a Final Fantasy VII Remake Intergrade-del, annak 2026. január 22-ig kell erre várnia. Ezzel együtt kiderült az is hogy a trilógia maradék két epizódja is játszható lesz újabb platformokon majd, de erről részleteket csak később kapunk.
Final Fantasy VII Remake Intergrade arrives on Nintendo Switch 2, Xbox Series X|S and Xbox on PC on January 22, 2026.
— FINAL FANTASY VII (@finalfantasyvii) September 12, 2025
That’s not all, the remake trilogy will also be making its way to Switch 2, Xbox Series X|S and Xbox on PC as well as PlayStation 5, Steam and Epic Games Store! pic.twitter.com/enXiLOIstV