Újraélezve
A párizsi közvécé kulcsát belenyomom a szappanba, a nyomát az Írországban szerzett gipsszel töltöm ki, és miután bevizeztem-megszárítottam, végre hozzájutottam egy törékeny, szürke másolathoz. Első gondolatom az volt, hogy simán felcserélem az eredeti kulccsal, de az őr nyilván észrevenné az átverési kísérletet. Egy lépcsősorral feljebb, az utcaszinten a munka helyett elégedetten cigiző szaki ingerülten elhajt, amikor belemártanám a „kulcsot” a festékesbödönjébe – a megoldás helyes, éppcsak valahogy el kellene tüntetni a munkásembert a környékről. Megpróbálom megmutatni neki minden tárgyamat, de semmi nem hat rá – egyéb ötlet híján felhívom Nicót, hátha neki lesz ötlete. Mint kiderült, maga a telefonhívás az ötlet: szexi hangon búgó nőismerősünk képes a telefon mellett tartani a festőt, így én végre fémesen feketére pingálhatom a gipszdarabot. Mint kiderül, ez még mindig nem elég: az őr az első tapintásra felismeri a titkosszolgálati módszerekkel hamisított kulcsot. Korábbi végigjátszásaimból felrémlik valami – valahogy kesztyűt kellene varázsolni az őr kezére, hogy végre végrehajthassam a kulcscserét… Jöhet tehát az első, talán nem túlzás, műfaji körökben legendássá nemesedett Broken Sword következő fejtörője.
Aki kedveli a klasszikus point ’n’ click kalandjátékokat, az feltehetően ismeri a Broken Sword-sorozatot is – már csak azért is, mert a brit Revolution stúdió az ebből kinőtt széria sikerének köszönhetően vészelte át azt az időszakot, amibe (legalábbis kalandjátékos vonatkozásban) a LucasArts és a Sierra is beledöglött. Az 1996-ban megjelent első rész egy potenciálisan komoly témát igen vidám stílusban feldolgozó játék volt, rengeteg utazással, változó komplexitású fejtörőkkel és egy morcos kecskével, aki azóta szinte mitikus szintű entitássá vált, sokkal komolyabb ellenállást kifejtve a játékos tervei ellen, mint akármilyen neo-templomos szekták, vagy azok sztereotipikusan olasz sameszai. A játék 2009-ben aztán kibővítve és átalakítva, Director’s Cut alcímmel megjelent Wii és DS platformokra is, most pedig egy sikeres Kickstartert követően megkaptuk a harmadik verziót is a Shadow of the Templarsból.
A Reforged kiadás minden tekintetben az eredetire épül, és lényegében annak 4K-ra átrajzolt új kiadásaként fogható fel. Ez azt jelenti, hogy nincsenek itt Nico extra fejezetei a Director’s Cut-verzióból, visszatért viszont a karakterhalál lehetősége, és így a George hullájától változatos módokon megszabaduló gonosztevőket ábrázoló videók is. Ezen felül az animált jelenetekben a karakterek arca is az eredetire hasonlít, és nem a Dave Gibbons által átrajzolt, szerintem sokkal stílusosabb portrékra (így George néha vagy 30 évvel vénebbnek tűnik valós koránál, máskor meg mintha fogak nélkül nyammogna). Az újdonságok tekintetében az első végigjátszás után elérhetővé váló fejezetválasztás említhető, ami hasznos lehet például az új achievementek-trófeák azon részéhez, amelyek valami extra cselekedetet kívánnak meg a szimpla végigjátszáson túl. Kapunk egy jól kitalált „sztori” nehézséget is, ami azoknak készült, akik nem szeretik, ha egy logikusnak nem feltétlenül nevezhető puzzle megoldása napokra megállítja az előrehaladást. Ez kiszürkíti a már kipróbált párbeszéd-opciókat és hotspotokat, és megfelelő idő eltelte után kis csillogással, majd kék ikonnal és végül méretes nyíllal jelzi, hogy hová is kellene mennünk, vagy mit kellene megpróbálnunk. Ezen felül a Director’s Cut verzió szöveges segítségei is elérhetők, akár automatikus, akár manuális rendszerben. És ami a legjobb: ezeket az opciókat tetszőlegesen keverhetjük is, én például a kiszürkítő opciót bekapcsolva játszottam végig a Reforgedot.
Hirdetés
A legnagyobb extra azonban nyilvánvalóan a 2024-hez igazított prezentáció. A legkevesebb változást talán a zenékben hallani, de például a szinkronhangok érezhetően jobbá váltak. Igaz, ehhez egyetlen új sort sem rögzítettek, de az eredeti 11 KHz-es felvételeket mindenféle keverési mágia és algoritmus segítségével 44 KHz-es minőségre javították fel. Rengeteg munka ment ebbe, és bár végeredmény közel sem olyan, mint egy ultramodern, 5.1-es stúdiószinkron, de aki ismeri az itt-ott zúgó vagy visszhangzó eredetit, annak így is óriási lesz az előrelépés. És persze ott van a grafika – az eredeti 256-színű SVGA, illetve a vadonatúj 4K-s látvány között óriási a különbség. Ez azonnal látható is, hiszen az R3 lenyomásával bármikor válthatunk az eredeti és az új grafika között; ez egyébként azt is megmutatja, hogy már az 1996-os kiadás is mennyi rajzfilmes igényességgel animált karaktert tartalmazott. A fejlesztők előre jelezték, hogy a háttérképek felskálázásához AI-t fognak használni, de ezt szerencsére két igen fontos kiegészítéssel tették meg: az algoritmust kizárólag saját grafikusaik munkáján trenírozták, illetve minden háttérképet és sprite-ot átnézett és szerkesztett emberi felügyelő is.
A végeredmény egy viszonylag gyorsan elkészült, gyönyörű kalandjáték lett, ami pont olyan, mint ahogy réges-régi emlékeinkben talán élt az eredeti. Az ide-oda váltogatás persze hamar megmutatja, hogy az emlékek a hibásak: a legtöbb új képernyőn sokkal több a részlet és néhol át is rajzolták a háttereket. A spanyol kert egykor csupasz kőfalát most burjánzó növények hada borítja, Nico lakása új díszpárnákat kapott, és persze a zsúfolt múzeum is sokkal jobban néz ki úgy, hogy végre látni minden kiállított tárgyat. Az, hogy már nem csak 256 színt használhat egy jelenet, fantasztikus hatással volt a bevilágításra, és így a hangulatra is – nagy általánosságban sokkal több lett az élénkzöld és a sárga szín, így megszűnt a vörös és a barna uralma, ami szerintem igen jó hatással volt még azokra a képernyőkre is, ahol a felbontáson és a színeken túl amúgy semmi más nem változott meg.
A fenti információk persze azoknak szóltak, akik legalább valamennyire ismerik a korábbi verziók valamelyikét – aki teljesen új a Broken Sword-világban, azt vélhetően mindez kevésbé izgatja. Ő örülhet annak, hogy a játék nagyszerűen néz ki, és bár akadnak benne már a ’90-s években hírhedtté vált puzzle-ök is, azokat az új segítségekkel könnyebb lesz megoldani is. George öt országon keresztülívelő kalandja továbbra is egy érdekes történet a templomosok hatalmára ácsingózó alakokról, illetve egy, az ő elképzeléseiket lelkesen megakadályozni próbáló turistáról. Igaz, a romantikus szál továbbra is teljesen kiérdemeletlen, és a végső események is közelebb vannak egy deus ex machinához, mint a játékos furfangosságára építő megoldáshoz, a Broken Sword így is méltán vált a műfaj egyik klasszikusává. Mi mást is lehetne mondani: szeretettel várjuk a második rész hasonló felújítását is.
A Broken Sword – Shadow of the Templars: Reforged PC-re, PlayStation 5-re, Switch-re, valamint Xbox konzolokra jelent meg.
A tesztjátékot a kiadó-fejlesztő Revolution Software biztosította.
Összefoglalás
A kilencvenes évek egyik legszórakoztatóbb kalandjátéka még ma, közel 30 évvel később is tökéletesen működik. Néhány otromba nehézségű fejtörőt persze inkább átalakítani kellett volna, mintsem csak újrarajzolni, de legalább az új segítő opciók megkönnyíthetik a továbbjutást. Nem egy teljeskörű remake, hanem egy grafikai remaster, de annak remek – száznyi elfeledett játék csak reménykedhet egy hasonló visszatérésben.
A Broken Sword – Shadow of the Templars: Reforged legfőbb pozitívumai:
- A grafikai felújítás egészen pazar lett;
- opcionális segítségek egész hada várja az újoncokat;
- bohókás karakterek várnak ránk mindenhol.
A Broken Sword – Shadow of the Templars: Reforged legnagyobb hiányosságai:
- A romantikus szál és a befejezés messze nem tökéletes;
- hiányoznak Dave Gibbons stílusos portréi.
Bényi László