Hirdetés
Asus DRW-1814BL
Korábban nyílt titok volt, hogy az optikai meghajtók terén az Asus a Pioneer sikeres termékeit öltözteti saját ruhájába. A legutóbbi DRW-1612BL esetében megdőlni látszott a gyakorlat, most pedig itt van egy olyan író, a DRW-1814BL, amihez hasonlót nem is kínál a Pioneer. A modellszám a nagy írási tempóra utal, ami egyrétegű DVD-k esetében akár 18-szoros, DVD-RAM-nál 14-szeres lehet – feltéve, hogy nagyon szeretnek minket az égiek, és dobnak nekünk ehhez a sebességhez való RAM korongot. Az író emellett a LightScribe feliratozási technikát is ismeri.
Külsőre a DRW-1814BL ugyanúgy néz ki, mint az eddigi Asus írók. Mélysége az aktuális trendnek megfelelően alig több mint 170 mm, tálcája pedig fekete. Az optikai meghajtó mellett egy Nero 7 Essentials CD-t, rövidke használati útmutatót és pár csavart találtunk.
Szokásos formáját hozta az Asus előlap is a nagy QuieTrack felirattal. A hazai forgalomban egyelőre a fekete és világos előlapos verzióval találkoztunk, de van belőle ezüst is.
A nálunk járt IDE csatolófelületű modell mellett SATA-s is létezik, melynek típusjeléhez egy T betűt illesztettek, ára pedig pár száz forinttal magasabb. Ebből a változatból már az ezüst is kapható idehaza.
Címkéjén a szokásos adatokat találtuk. Áramfelvétele 5 volton 1,2 amper, 12 volton pedig 1,5 amper, ami elvileg 24 wattos maximális fogyasztást jelent. Talán 18-szoros írási tempónál néha el is éri ezt az értéket.
Kicsit meglepődtünk, amikor az adatlapon nem találtunk pipát a LightScribe képesség előtt, de kiderült, hogy ez az információ csak az éppen a meghajtóban lévő lemezre vonatkozott. Az aktuális 1.10-es firmware volt tesztünk idején a legfrissebb, amelyben az eredetihez képest javítottak az írási minőségen és néhány egyéb tulajdonságot is módosítottak, mint például a mínuszos DVD-k iTunes-kompatibilitása.
Gyári firmware-től szokatlan, hogy az összes pluszos szabványnál működik a bitsetting.
Az adatlapra pillantva a nagy írási tempók mellett bizony alacsonyabb olvasásiakat láthatunk. Ez a felhasznált MediaTek chip sajátossága, amely a Pioneer-korszak NEC lapkáit váltja. Hasonló volt a Samsung SH-S182D modelljében is, amivel nagyon jó tapasztalataink voltak.
Főbb paraméterek:
Termék megnevezése | Asus DRW-1814BL |
DVD+R írás/olvasás | 18x / 12x |
DVD+RW írás/olvasás | 8x / 8x |
DVD+R DL írás/olvasás | 8x / 8x |
DVD-R írás/olvasás | 18x / 12x |
DVD-RW írás/olvasás | 6x / 8x |
DVD-R DL írás/olvasás | 8x / 8x |
CD-R írás/olvasás | 48x / 48x |
CD-RW írás/olvasás | 32x / 40x |
DVD-RAM írás/olvasás | 14x / 12 |
CD-ROM olvasás | 48x |
DVD-ROM olvasás | 16x (8x kétrétegűnél) |
Csatolófelület | IDE |
Méret | 173 x 146 x 42 mm |
Tömeg | 0,8 kg |
Puffer mérete | 2 MB |
Bitsetting | van |
Gyártó weboldala Termék weboldala |
www.asus.com.tw DRW-1814BL |
Bruttó fogyasztói ár | 7 500 Ft |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!