Atom a pendrive-ban, avagy Intel Compute Stick

Intel Compute Stick

Még tavaly év végén döntött úgy az Intel, hogy megnyitja az Atom-alapú tabletek világát a kínai OEM gyártóknak, akik az ARM-alapú megoldásokon nevelkedve igazán meredek árversenybe kezdtek, csökkentésre kényszerítve a nagy, A kategóriás márkákat is – amiből mi, vásárlók, csak profitáltunk. Idén tavasszal pedig megjelent a „pendrive-ba zárt Atom”, amit a hasonló formátumú, ARM hardveren Androidot futtató eszközök ellen szántak, amiket mi csak „tévéfelokosítónak” hívunk. Ezek az eszközök HDMI csatlakozóik révén leginkább tévébe dugva – persze monitorral is mennek –, vezeték nélküli billentyűzet és egér vagy távirányító segítségével a legegyszerűbb tévéket is olyan plusz, "okos" képességekkel ruházzák fel, amit gyakran a drága csúcsmodellek is megirigyelhetnek.

Intel Compute Stick Box
A doboz

Mindez a jól megszokott Windowszal még érdekesebb lehet, így hát nagy kíváncsisággal vettük kézbe az Intel Compute Stick nevezetű termékét. A név kicsit csalóka, vagyis félrevezető, mert a Compute szót inkább a GPU-s számoló szörnyetegek kapcsán szoktuk elővenni, ide a PC Stick jobban illene, de annyi baj legyen. A nagyobb pendrive méretű, 103 x 38 x 13 milliméteres gépház egyik végén az USB csatlakozó helyett HDMI kimenet van, ezen küldi ki a képet és hangot.

Tápellátásra az egyik hosszú oldalon lévő micro USB aljzat szolgál, amihez 2 amperes töltőfejet is kapunk. A másik, adatos USB nagy örömünkre normál méretű, tehát egy pendrive akár közvetlenül is beledugható, de adatot a másik oldalon lévő microSD foglalat révén is a gépre juttathatunk. Kommunikációra a beépített, egy n-es adatfolyamú Realtek Wi-Fi adapter, illetve a Bluetooth 4.0 modul szolgál.

Jó erősen tart, ezért nem feszegettük szét a burkolatot, de így is tudjuk, hogy alatta a kisebb, alap tabletekben kedvelt, négymagos Atom Z3735F SoC van, a 32 bites Windows 8.1 Bing operációs rendszerrel előtelepített verziónkban 2 GB DDR3L RAM és 32 GB-os eMMC háttértár szomszédságában. Van 64 bites Ubuntu 14.04 LTS Linux disztribúcióval szállított verzió is, annak viszont csak 1 GB RAM és mindössze 8 GB-os háttértár jutott.

Hirdetés

Próba, értékelés

Tévére és tápra dugva elég fura látvány volt, hogy az Android helyett egy teljes Windows 8.1 indul el a stickről. Még a Windows 10 érkezése előtt járt nálunk, ezért csak gyanítjuk, hogy minden gond nélkül frissül tízesre is, akárcsak a hasonló hardverű tabletek. Ami a teljesítményt illeti, abban is tabletszintűt kapunk. Bluetooth billentyűzet és egér segítségével lazán tudtuk böngészni a weboldalakat, Full HD-s felbontásig és emberi kódolással a videókkal sem volt probléma, mindent megevett az apróság, amit támogatott az éppen rátelepített szoftver.

Termék megnevezése Intel Compute Stick
Operációs rendszer Windows 8.1 with Bing 32 bit
Ubuntu Linux 14.04 LTS 64 bit
SoC Intel Atom Z3735F
CPU 4 darab Intel Bay Trail mag – 1,33-1,83 GHz
GPU Intel HD Graphics 311/646 MHz
RAM 1 vagy 2 GB DDR3L egy 64 bites csatornán
Háttértár 8 vagy 32 GB eMMC
Kommunikáció Realtek IEEE 802.11n Wi-Fi, Bluetooth 4.0
Interfész - USB 2.0
- HDMI
- microSD kártyaolvasó
Méret 103,4 x 37,6 x 12,5 mm
Áramellátás 5 V, 2 A töltőfej
Gyártó honlapja www.intel.com
Termék honlapja Compute Stick
Fogyasztói ár 41 000 Ft – 1 GB RAM, 8 GB eMMC, Ubuntu 14.04
52 000 Ft – 2 GB RAM, 32 GB eMMC, Windows 8.1 Bing
Garancia 2 év

A próba során mentek az irodai alkalmazások, lehetett szöveget és táblázatot szerkeszteni, persze a házi felhasználásban nem jellemző, jól teleformázott kétszáz oldalas absztrakt algebra jegyzet megnyitásakor vagy öt megabájtos, telemakrós Excel fájl emésztésekor hosszú másodpercekig gondolkodott, de ennek ellentéte lett volna inkább meglepő. Lazán mentek az Asphalt 8 kaliberű játékok is, bár egy-egy akciódús jelenetnél azért feltűnt, hogy az Atom itt egy kicsit talán vissza van fogva.

És így is van, az AIDA64 terhelésteszt megmutatta, hogy az elvileg 1,83 GHz-ig felpörgő Atom Z3735F maximuma 1,58 GHz, a grafikus magnak pedig biztosan jót tenne, ha nem egy, hanem két memóriacsatornával dolgozhatna. Cserébe viszont az eszköz alig melegszik. Nyugalomban 53 °C-os maghőmérséklete félórányi hajtás után sem emelkedett 62 °C fölé, a burkolat pedig nagyjából olyan meleg volt, mint egy tévé elektronikát rejtő része, tehát nagyjából 45-50 °C-os, ami még teljesen rendben lévő tartomány.

Értékelés

Bár az Intel egyfajta hordozható, szuper mini PC-ként promótálja termékét, úgy gondoljuk, ez a felhasználási mód majd akkor lesz életképes, ha nem kell mellé magunkkal vinnünk a tápegységét és egy vezeték nélküli billentyűzet-egér párost is. Így szerintünk viszont sokkal inkább egy remek kis atomos tévéfelokosító. Hozza azt az alap, tartalomfogyasztásra elegendő teljesítményt, amit a hasonló hardverrel ellátott tabletek, ez egy tévé vagy monitor nagy képernyőjével kiegészítve egészen kellemes multimédiás élményt biztosít, és az alapvető irodai feladatok, illetve némi játék is belefér. Számunkra a Windows sokkal otthonosabb, bejáratottabb rendszer ilyen feladatra, mint az Android, de ez egyéni szokás kérdése.

Az ár kérdése viszont konkrét. A Windows 8.1 Binggel szerelt Intel Compute Stick bizony valamivel több mint ötvenezer forintba kerül. Sajnos a Lenovo, Modecom és egyéb gyártók verziói is csak néhány ezressel olcsóbak, a felezett memóriájú, negyedelt háttértárú, linuxos verzió pedig tízezer forinttal kerül kevesebbe. Bizony, ennyi pénzért két hasonló tudású, androidos alternatívát is meg lehet venni, így az Atommal ellátott sticket – bár nekünk határozottan tetszett – csak azoknak ajánljuk, akik mindenképp Windowst szeretnének.


Intel Compute Stick mini PC

rudi

Az Intel Compute Sticket az Intel hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények