Fogyasztás
Úgy döntöttünk, most a szokottnál egy fokkal részletesebben nézzük meg a fogyasztást. Ennek mérését most is a konnektorba dugható, digitális VOLTCRAFT Energy Check 3000 készülékkel végeztük, és minden esetben a teljes konfiguráció értékeit vizsgáltuk. Az üresjárati méréséknél az összes platformnál be volt kapcsolva minden lehetséges energiagazdálkodási funkció (EIST, C'n'Q, C1E, C6 stb.).
Üresjáratban, valamint filmnézés – azaz alacsony terhelés – mellett az FX-8150 valahol a Phenom II X4 980 szintjén mozgott. A klasszikus, külön északi és déli híddal felszerelt infrastruktúrára épülő platformok hendikeppel indulnak. A Lynnfield, Sandy Bridge, és Llano alapú rendszerekben már a CPU-ban található az északi híd, amivel ezek a rendszerek már alapból néhány wattal kevesebbet fogyasztanak. Egy villám próbálkozás erejéig lehetőségünk nyílt Windows 8 alatt is megnézni ezt. A Microsoft jövőre érkező új operációs rendszere ugyanis már képes automatikusan parkolóállásba helyezni a magokat/szálakat.
Ez azt jelenti, hogy az ütemező nem váltogatja folyamatosan a feladatok alatt a magokat, így azokat nyugodtan le lehet kapcsolni. A Windows 7 esetében ez alapvetően úgy működik, hogy az ütemező folyamatosan áthelyezgeti a terhelést, aminek következtében a magok képtelenek huzamosabb ideig nyugton maradni. Mindennek hatására az üresjárati fogyasztás 4 wattot csökkent, hála a Windows 8 beta verziójának.
Terhelés mellett romlott a helyzet. Cinebench esetében az FX-8150, ha csak egyetlen wattal is, de megelőzte az alapvetően éhes természetű i7-980X-et. A Prime95 SmallFFTs tesztje az egyik olyan teszt, mellyel a maximum fogyasztás közelébe lehet hozni a CPU-kat. Ebben az 1100T és a 980X közé ékelődött be az FX. Végül jött a DiRT 3, melyben a legmagasabb fogyasztást mutatta az FX-8150. A terheléses értékeket látva azt már elmondhatjuk, hogy a B2 steppinges lapka fogyasztás szempontjából kétségkívül hasonlít egy buldózerhez.
Hirdetés
Ráadás gyanánt a Cinebench segítségével megnéztük, hogy egyes processzorok esetében hogyan változik a fogyasztás a rendelkezésre álló magokat/szálakat egyre tovább terhelve. Ezt szerintünk azért érdekes, mert a mindennapos használat során jó néhány esetben nincs 100%-osan terhelve a processzorunk, azaz Cinebench vagy a Prime95 segítésével mért fenti értékek sokszor nem teljesen relevánsak.
A főszereplő fogyasztása az 5. magig elég nagy léptékben kúszik felfele. A 3,6 GHz-es alapórajelhez 1,2875 voltos feszültség társul, de ahogy belép a Turbo Core, a feszültség 1,4125 voltra emelkedik fel, ami elég nagy ugrás, és ez a wattokban is azonnal visszaüt. A processzor így többszálas terhelésnél már sokszor a 125 wattos keret végén táncol, és ez a grafikonról jól kivehető.
Az X6 1100T furcsa képet fest. Itt is nagy tempóval haladnak feljebb a wattok, mely tendencia 4 terhelt mag esetében visszaesik. Ez annak köszönhető, hogy itt a Turbo Core a 3,7 GHz-hez 1,475 voltra emeli meg az üzemi feszültséget, ami 4 mag felett az órajellel egyetemben visszaáll 1,325 voltra.
Az X4 980 esetében nagyjából egyenletes a növekedés. A 4. magnál mutatkozik már csak egy kisebb ugrás az azt megelőzőekhez viszonyítva.
Az A8-3850 itt az elődjéhez hasonló képet rajzolt ki.
Az 2600K a harmadik szálig mutatott nagyobb ugrásokat, ami a negyedik után szépen belassul.
A Hyper-Threading nevű SMT technológiától megfosztott 2500K fogyasztási szintje minden lépcsőben pontosan 10 wattot emelkedett.
Az i7-870 hol nagyobb, hol pedig kisebb léptékkel haladt előre a 178 wattos csúcsig.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!