Hirdetés

AGP-s videokártyák 2007 tavaszán

Hirdetés

Tesztek – I.

Első körben az FPS-játékokat vettük elő.

A Prey a maga idősödőnek számító Doom 3 motorjával elég szépen megdolgoztatta a videokártyákat. Csak az X1950 Pro volt képes 1024x768-ban 4x-es élsimítással játszható értéket produkálni, ebben a játékban illik 40–50 fps körül lenni. A gyengébb videokártyákkal élsimítás nélkül meg is van erre minden esélyünk.

Az Obliviont az erdőben teszteltük „High Quality” beállítások mellett, ami felfogható egyfajta legrosszabb esetként is (ezekkel a kártyákkal). Az X1950 Pro itt is fölényesen győzött, és kisebb meglepetésre az X1650 Pro picit gyorsabb volt a 7600 GT-nél. A többi kártyával 19–20 fps környékén még játszható a játék, bár egy kis swappeléssel megtámogatva azonnal meghalunk csata közben (az akadozó játékmenet miatt). Erdőben sajnos lejjebb kell adni az igényekből, medium grafikával már jobb eredményeket kapunk.

A S.T.A.L.K.E.R. most jelent meg, és az előzetes beharangozókkal ellentétben nem annyira gépigényes, mint azt sejteni lehetett. A játékot maximális részletesség mellett, full dynamic lightinggal teszteltük, de csak 1024x768-as felbontásban. Az X1950 Próval növelhetnénk még a felbontást, viszont a többi kártyával már nem ilyen rózsás a helyzet. A 7600 GT és a 7800 GS 35 fps-sel még elmegy, de a részletességet kicsit visszavéve már sokkal jobb a helyzet. A 7600 GS és az X1650 Pro már nem tudott megbirkózni a helyzettel, nagyon le kell butítani a játékot, hogy normális képkocka/másodperc sebességet kapjunk.

A Rainbow Six Vegas eleve nem támogatja az élsimítást, ezért természetesen be sem kapcsoltuk. Az RSV-t HDR-rel medium árnyék és kikapcsolt motion blur mellett teszteltük, ráadásul 800x600-ban, tehát nem éppen a manapság elterjedt monitorok natív felbontásában. A HDR véletlenül maradt bekapcsolva... Az X1950 Pro megbirkózott a feladattal, akár 1024x768-as felbontásban is játszhatunk vele, ellenben a többi kártya 20–30 fps-t teljesített. A 7600 GS és a 7800 GS még játszható volt, de azért nem árt kikapcsolni a HDR-t, úgy biztosan jól fog menni a játék. Az X1650 Próval és a 7600 GS-sel úgy vettük észre, hogy akkor lassul be jelentősen a játék, amikor sok árnyékot kell kirajzolni. A HDR kikapcsolása és az árnyék minőségének további csökkentése talán játszhatóvá teszi a játékot a leggyengébb kártyákon is.

A Splinter Cell Double Agentet kikapcsolt HDR, 16x-os AF, medium árnyék, kitűnő minőségű környezet (environment detail) és bekapcsolt high detail shader mellett teszteltük, szintén 800x600-ban. Az X1950 Pro vette az akadályt, vele 1024x768-ban is 35 fps-t értünk el. A többi kártya nem volt képes áttörni a misztikus 30 fps-es határt, ami szerencsére ebben a játékban még nem a játszhatóság legalja, de azért a biztonság kedvéért érdemes tovább butítani a grafikát...

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Google Pixel 9a - A Google AI-ban rejlő erő

PR Most ajándék Pixel Buds A fülhallgatóval

Advertisement

Előzmények