Bevezető, külső
Sok évvel ezelőtt három ultrabookkal indult útjára az Acer Swift sorozata, mely mára a tajvani gyártó felsőbb kategóriás hordozható számítógépeit tömöríti, és olyan, meglehetősen különböző célokra szánt gépeket tartalmaz, mint a munkára optimalizált Swift Edge 16 vagy a prémiumkategóriás Swift X. A családban egyaránt találhjatunk 14 és 16 hüvelykes gépeket, Intel és AMD alapúakat, integrált és dedikált grafikával szerelteket.
Tesztünkben két Swift modellt hasonlítottunk össze, melyek bizonyos szempontból közel állnak egymáshoz: mindkettő 14 hüvelykes OLED kijelzővel rendelkezik, tehát inkább a hordozhatóságot előtérbe helyező vásárlóknak lehetnek érdekesek. Mindkét Swift Intel alapú, azon belül is a Core i7-13700H-t használják. Fontos különbség azonban, hogy a Go modell egy középkategóriás változat, melyet általánosabb célokra szántak azon vásárlók számára, akik egy vékony, könnyű, jól hordozható notebookot keresnek, ennek megfelelően integrált grafikával szerelték, míg az NVIDIA Studio platformra építő X változattal GeForce RTX 4050 GPU-t kap a felhasználó, a megfelelő illesztőprogramokkal együtt.
Dizájn
Bár közeli rokonokról van szó, a Swift Go és a Swift X nem ikertestvérek, az utóbbi határozottan szögletesebb, iparibb formát kapott, ránézésre is vaskosabb, masszívabb hatást kelt, mint a kicsit filigránabb Go. Ez persze részben betudható a színeknek is (a komorabb, sötétszürke X profibb hatást kelt a Go vidámabb, pezsgő-bronz színű kombinációjával szemben már akkor is, ha csak az asztalon hevernek összecsukva), de a formának is bőven jut szerep benne. Méretük némileg eltérő: a Swift X tesztelt változata 323 x 229 x 18 mm és 1,49 kg, míg a Swift Góból kipróbált példány 312 x 218 x 15 mm és 1,24 kg. Már ebből is látszik, hogy ha a hordozhatóság az elsődleges szempont, melyikkel járunk majd jobban.
Balra Swift X, jobbra Swift Go [+]
A kivitel mindkét esetben teljesen elfogadható, ezen a téren nehéz lenne rangsort felállítani, mindkét notebook jól összerakott, a gépház merev, a billentyűzet közepénél vagy a kijelzőnél nem tapasztaltunk túlzott hajlékonyságot. A zsanérok az X modellen masszívabbnak tűnnek, de a nagyobb tömeg miatt ez az a gép, ahol egy kézzel is tudjuk mozgatni a kijelzőt, a Swift Go esetében tartanunk kell az alsó részt is a felnyitásnál. A képernyőket viszonylag keskeny, de mai szemmel már nem extrém vékony keret veszi körül, melyen maradt elég hely a webkamerának is felül. A Gónál alul egy apró Acer logót is elhelyeztek.
A Swift X (jobbra) masszívabb zsanért kapott, és szellőzőnyílása sem a monitort "fűti" [+]
A csuklótámasz, billentyűzet kivitele nagyon hasonló mindkét notebooknál, az itt látható különbség elsősorban az eltérő méretű tapipadban jelentkezik, de természetesen a csuklónknak is több hely jut a Swift X-nél.
Felül Swift Go, alul Swift X [+]
Ami a csatlakozókat illeti, 14 hüvelykes, alapvetően mobilitásra tervezett gépekről van szó, tehát igazán nagy választékra nem számíthatunk. Mindkét gépen egy HDMI 2.1, két Type-C és két Type-A konnektor állnak rendelkezésre, azzal az eltéréssel, hogy utóbbiak közül a Swift X egy USB 3.2 Gen2-es és egy Gen1-es portot kínál fel, míg a Gónál két Gen1 sebességű interfészt kapunk. Az extrák közül megemlítenénk a microSD kártyaolvasót is, mely mindkét notebookban rendelkezésre áll, és ide sorolnánk az átlagnál komolyabb, Wi-Fi 6E kompatibilis Killer vezeték nélküli hálózati adaptert is.
Felül Swift X, alul Swift Go [+]
A notebookok alsó burkolata mindkét modellnél könnyen leszerelhető, de bővíthetőségük viszonylag korlátozott, gyakorlatilag csak a háttértárra terjed ki. A Go és az X hűtőrendszere meglehetősen különbözik: az előbbi két kisméretű ventilátorral dolgozik, az utóbbi egy darab, jóval komolyabb légkavarót kapott.
Belső, teljesítmény
Mindkét notebookban 1 TB-os SSD dolgozik, de csak a Swift X-be szerelt Samsung változat az, ami képes a PCIe 4.0 x4 interfész képességeit kihasználni:
Balra Swift Go, jobbra Swift X eredménye [+]
Az előző oldalon már említettük, hogy a fő komponensek tekintetében nagyon hasonló a két tesztalany felépítése: Core i7-13700H processzor, 16 GB RAM, 1 TB-os háttértár található bennük. A fő különbség a grafikus részlegen jelentkezik, a Swift X ugyanis egy GeForce RTX 4050-et kapott, míg a Swift Go be kell érje az integrált Intel Iris Xe Graphicsszal. A panelben is van némi különbség, mert ugyan mindkettő 16:10 képarányú, Samsung gyártmányú OLED, 2880x1800 képpont felbontással, az X egy 14,5”-es, 120 Hz-es frissítésre képes SDC418C panelt használ, a Go pedig egy 14”-es, 90 Hz-es SDC4181-et.
Termék | Acer Swift Go 14 | Acer Swift X 14 |
---|---|---|
Processzor | Intel Core i7-13700H – 6P+8E mag, 2,4-5,0/1,8-3,7 GHz, 45-115 W TDP | |
Memória | 16 GB (Micron) LPDDR5-4800 | |
Kijelző | 14"-es, 2880x1800 pixeles Samsung SDC4181 OLED panel, 90 Hz-es frissítéssel | 14,5"-es, 2880x1800 pixeles Samsung SDC418C OLED panel, 120 Hz-es frissítéssel |
Grafika | Intel Iris Xe Graphics | - Intel Iris Xe Graphics - NVIDIA GeForce RTX 4050 (40 watt TGP) |
Adattároló | 1 TB-os Micron 2450, PCIe 4.0 x4 | 1 TB-os Samsung PM9A1, PCIe 4.0 x4 |
Optikai meghajtó | nincs | |
Kommunikáció | - Killer AX1675i Wi-Fi 6E - Bluetooth 5.3 |
|
Interfészek | - 2 db TB4 (töltésre is) - 1 db USB 3.2 Gen2 Type-A - 1 db USB 3.2 Gen1 Type-A - 1 db HDMI 2.1 - 1 db kombinált 3,5 mm-es hangcsatlakozó |
- 2 db TB4 (töltésre is, 100 wattig) - 2 db USB 3.2 Gen2 Type-A - 1 db HDMI 2.1 - 1 db kombinált 3,5 mm-es hangcsatlakozó |
Extrák | billentyűzetvilágítás (egy zóna, fehér szín), ujjlenyomat-olvasó, microSD kártyaolvasó | |
Akkumulátor | 65 Wh | 76 Wh |
Méret | 312 x 218 x 15 mm | 323 x 229 x 18 mm |
Tömeg | 1,24 kg | 1,49 kg |
Operációs rendszer | Windows 11 Pro | |
Gyártó honlapja | www.acer.hu | |
Termék honlapja | Acer Swift Go 14 | Acer Swift X 14 |
Fogyasztói ár | 1300 euró (kb. 500 000 forint) | 1700 euró (kb. 650 000 forint) |
Garancia | 3 év |
Teljesítmény
Hiába a nagyon hasonló hardver, a két gép „hangolása” meglehetősen eltérő, és ez nemcsak ott mutatkozik meg, ahol a grafikus adapter is szerepet kap, hanem a csupán CPU-t igénylő feladatoknál is látható a Swift X sebességbeli előnye. Ez az előző oldalon írtak alapján persze nem meglepő, ebben a notebookban ugyanis jóval komolyabb a hűtés, így a processzor is nagyobb hőteljesítményt adhat le, és ezt az Acer az UEFI beállításainál figyelembe is vette.
Acer Swift Go 14 | Acer Swift X 14 | |
7-Zip beépített benchmark (nT) | 69 841 MIPS | 71 302 MIPS |
SpecWPC 7-Zip Compress* | 117,30 s | 94,19s |
SpecWPC Blender BMW 1M* | 117,91 s | 75,08 s |
SpecWPC Handbrake Normal / HQ | 64,65 / 24,59 fps | 89,44 / 35,45 fps |
SpecWPC Maya Shaded Wire | 50,35 fps | 155,53 fps fps |
SpecWPC Python SciPy* | 79,48 s | 77,86 s |
*A kisebb érték a jobb |
Mint látható, a Swift X erősebb hűtésének és magasabb TDP-beállításainak kézzelfogható az eredménye a legtöbb mérésnél, különösen ott, ahol a teszt futása sokáig tart.
A PCMark és Procyon tesztekben még feltűnőbb a Swift X kínálta sebességtöbblet – mivel ezek a mérések már a teljes rendszert vizsgálják, itt természetesen a GPU és a gyorsabb SSD hatása is ott van a számokban.
Ami a 3D-s képességeket illeti, ezen a téren nincsenek meglepetések, a Swift X a GeForce RTX 4050-nek köszönhetően utcahosszal előzi az Iris Xe-re támaszkodó Swift Gót. Persze ha játékra keresünk notebookot, akkor nem ez a legjobb választás, de arra képes, hogy Full HD felbontás és közepes minőségi beállítások mellett kiélvezhessük a 120 Hz-es kijelző nyújtotta lehetőségeket (azt azért tegyük hozzá, hogy G-Sync nem áll rendelkezésre).
Tapasztalatok
Kijelző
Mindkét tesztelt gépben Samsung gyártmányú OLED panel dolgozik, de nem ugyanaz a típus: a Swift Go egy „hagyományosabb”, 14”-es egységet kapott, a Swift X pedig egy kicsivel nagyobb, 14,5”-es modellt. Ezt leszámítva egyébként az általuk kínált látvány nagyon hasonló, hiszen a technológiának köszönhetően nagy fényerőre, szinte végtelen kontrasztarányra és óriási színtérre számíthatunk. Az természetes, hogy az sRGB színtér 100%-át mindkét notebooknál megkapjuk, de a DCI-P3 esetében is 100%-osnak tekinthető a lefedettség, sőt az AdobeRGB-ből is körülbelül 95% áll rendelkezésre mindkét esetben.
Balra a Swift X, jobbra a Swift Go kijelzőjének képességei [+]
A fényerőben apróbb eltérések fedezhetők fel, de ne feledjük, hogy a panelek DisplayHDR 500 specifikációkkal rendelkezik, és a HDR funkciót bekapcsolva elérhető az 500 nites maximális fénysűrűség. A Swift Gónál alapból 400+ nit áll rendelkezésre. Ahogy az előző oldalon már említettük, a Go kijelzője „csak” 90 Hz-es, míg az X-nél 120 Hz-es frissítés áll rendelkezésre, de VRR-re egyik esetben sem hagyatkozhatunk. Viszont a színhűség nagyon jónak mondható, és ez a nagy felbontással együtt azt jelenti, hogy kép- és videószerkesztés során mindkét notebook jó partner tud lenni.
Balra a Swift X, jobbra a Swift Go színeinek pontossága [+]
Használat közben
Terhelés nélkül a notebookok alapvetően csendesnek mondhatók, hűtésük ugyan nem passzív, de a ventilátorok hangját csak nagyon alacsony környezeti zaj mellett fogjuk észlelni. Ez persze viszonylag magas CPU-alaphőmérsékletet és langyos gépházat eredményez, de egyik érték sem kirívó a mai vékony notebookok mezőnyében.
Ha terhelni kezdjük a rendszert, akkor gyorsan hangosabbá válnak a gépek, ezen a téren a Swift X valamivel „izgágább”, hamarabb kapcsolnak magasabb fordulatszámra légkavarói. Ezen persze nem kell csodálkozni, ennek is köszönhető, hogy – miként az az alábbi grafikonokon is látható – a processzor jóval nagyobb TDP-keretből gazdálkodhat. A Swift X esetében még megjegyeznénk, hogy a GPU 40 wattos TGP beállításokkal üzemel.
Balra a Swift X, jobbra a Go burkolatának hőmérséklete [+]
Bevitel, üzemidő és értékelés
Klaviatúrából ugyanazt a változatot találjuk mindkét noteszgépben – a tesztre kapott példányok nem a magyar piacra szánt kontigensből származnak, ezért látható a fotókon US kiosztású modell. Mindenesetre itt nem látunk sok érdekességet, nincsenek egyedi funkcióval ellátott speciális gombok, és – szerencsére – az Acer nem próbált meg numerikus részt sem bepréselni a rendelkezésre álló helyre. Amit kritizálhatunk, az a kurzormozgató gombok összepréselése, de ezt ebben a kategóriában elég sok gyártó csinálja, és mivel nem játékra szánt notebookokról van szó, igazából ezt elnézhetjük most.
Balra Swift X, jobbra Swift Go [+]
A gépelési élményt tekintve mindkét notebookkal elégedettek lehetünk, házuk merev, a gombok elfogadható úton, elfogadható ellenállással mozognak. Talán egy picit még kényelmesebb lenne az egész, ha ez az ellenállás valamivel kisebb lenne, de így sincs gond akár egész napos munka esetén sem, nem fognak ujjaink elfáradni.
Ellentétben a billentyűzettel, a tapipadnál már markáns eltérést tapasztaltunk a Swift X és a Swift Go között. Ez nemcsak a méretben jelentkezik (126 x 77 mm, illetve 105 x 65 mm): az előbbi precízebb, pontosabb és integrált gombjai is puhábban járnak, a Swift Góba épített érintőpárna fapadosabb, keményebb érzésű.
A hangminőségben is érezhető némi eltérés a Swift X javára, teltebb, erőteljesebb és levegősebb a hangja, ami zenehallgatás, filmnézés közben mindenképpen előnyére vágyik.
Üzemidő
A két tesztelt notebook közül a Swift Go az, amit hordozhatóságra optimalizáltak, és ez az üzemidőben látszik a legjobban, itt jelentős előnyhöz jut a Swift X-hez képest. Hiába, az utóbbi dedikált grafikával és 120 Hz-es frissítésre képes kijelzővel rendelkezik, processzora is magasabb teljesítményen pörög, így a nagyobb kapacitású akkumulátor dacára is a Swift Go lesz a kitartóbb.
Ahol viszont az X van előnyben, az a töltés: mindkét gép USB-PD-t támogató Type-C konnektoron át tölthető, de a Swift X esetében ez 100 wattal történhet, így hamarabb lesz újra 100%-os az akkumulátor.
Értékelés
Hasonló nevük dacára két meglehetősen különböző notebookot tett le az asztalra az Acer a Swift X és Go képében. Kettejük közül az utóbbi egy viszonylag átlagos ultrabook, mely ebben az iterációban erős hardverének és kiváló minőségű, nagy felbontású OLED paneljének hála komolyabb multimédiás feladatok során is megállja a helyét, de gyengébb hardverrel, sima LCD kijelzővel is jól használható társa lehet annak, aki nem elsősorban otthon használja noteszgépét, hanem rendszeresen magával viszi munkába, iskolába, utazáshoz.
A sötétszürke Swift X és a bronz fedlapos Swift Go [+]
A Swift X ezzel szemben inkább a teljesítményre koncentrál: bár hordozhatósága nem sokkal rosszabb, azért több kompromisszumot is kell kötnünk. Ilyen például a nagyobb tömeg, rövidebb üzemidő, ezért cserébe viszont a dedikált GPU alaposan felgyorsítja az ezt kihasználni képes programokat, de a GPU mellett a magasabb TDP-n üzemelő processzor is segít abban, hogy a két noteszgép sebessége között a nagyon hasonló hardver dacára érezhető eltérés legyen. Az OLED panel itt is kiváló minőségű, a 14 helyett 14,5”-es méret azonban nekünk nem hozott plusz felhasználói élményt. Sokkal jobban tetszett viszont a tapipad, mely a Swift Gónál csak egy átlagos darab, az X-nél viszont egy kifejezetten jól használható példány.
Amit mindkét notebooknál előnyként említhetünk, az az összerakási minőség: a gépház a Go és az X esetében is stabil, nem hajlik. A csatlakozókínálat is viszonylag bőséges, legfeljebb a vezetékes hálózati interfészt hiányolhatjuk, illetve az X esetében kényelmesebb lett volna a TB4-eket hátrébb elhelyezni. Ami az árakat illeti, ezek nem rosszak: ha ragaszkodunk a 13. generációs, H szériás processzorokhoz, akkor mindkét gép elfogadható ajánlatnak tűnik a piacon, feltéve, hogy nagyjából tudják tartani a külföldön meghatározott ajánlott áraikat a hazai piacon is. Aki viszont nem ragaszkodik a H családhoz, az például a Swift Gónál már 410 ezer forintért is találhat konfigurációt ugyanezzel a kijelzővel és Core i5-1335U-val.
![]() |
![]() |
Acer Swift Go 14 notebook | Acer Swift X 14 notebook |
Wombath
Az Acer Swift Go és X 14 notebookokat az Acer magyarországi képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.