Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • bLaCkDoGoNe

    veterán

    válasz janeszgol #111 üzenetére

    Az Apple-nél nem csak a 9, de a 8S is kimaradt a listából, viszont ők jóval okosabban csinálták az egészet: a 8 mellé jött még ugyanabban az évben az X, amit jól lehetett kommunikálni, mint a "10. évfordulós különleges iPhone"-t. Innen pedig könnyen vissza tudtak állni a korábban használt "egyik évben szám, másik évben szám+S" elnevezésre, ha nem számolgat utána az ember, most már fel sem tűnik.
    Nekik picit könnyebb dolguk van, összességében relatív konzisztens módon nevezgették el a telefonokat (az esetenkénti furcsaságokon [5C, XR, SE] most elegánsan lépjünk túl :), ha nagyon akarjuk, be tudjuk szuszakolni a meglevő keretek közé), ráadásul jóval ismertebbek is a cuccaik, szóval az emberek megszokták az idők folyamán. Az is könnyebbség nekik, hogy évente van modellváltás, fel lehet rá húzni egy logikus nevezéktant.

    A Microsoft-nál viszont a kezdeti kavarás után marha nehezen tudják már kibogozni a dolgot; én is úgy látom hogy a 360-nál rontották el az egésznek az alapját, akkor meg lehetett volna előzni ezt a tökölést, ha akkor az Xbox 3 nevet választják (vagy valami mást, adott esetben számozás nélkül, és utána következetesen tartják magukat a kitalált koncepcióhoz). Maga az X360 elnevezés ötlete egyébként szerintem nem volt rossz, de most már látszik, hogy nem volt mögötte hosszabb távú elképzelés, és ezért megy minden újabb modellnél az ötletelés. Ráadásul konzolok (egyelőre még) nem évente jelennek meg, ezért pl. egy olyan, amúgy kézenfekvő nevet nem lehetett adni az új modellnek, mint az Xbox 2020, hiszen az 2021-ben már "elavult" lesz.
    Nehéz kérdés, nem irigylem azt, akinek rendet kell(ene) vágni ebben a káoszban.

    [ Szerkesztve ]

    "«Fuck does Cuno care?» The boy turns to you. (He doesn't care.)" [+] "The parasite makes nothing for itself. Its only tools are taxes and tithes meant to trick you into offering what it has not earned. In Rapture we keep what is ours." [+] 

Új hozzászólás Aktív témák