Hamarosan Vulkan API-ra vált a Transport Fever 2

Az utolsó, OpenGL-t használó "mohikánok" egyike nyit a macOS felé.

A svájci Urban Games azon kevés fejlesztőstúdiók egyike, amely máig erőteljesen támogatta az OpenGL API-t, annak ellenére, hogy ehhez már jó ideje nem érkezett frissítés. Erre jó oka volt a cégnek, ugyanis mindig úgy fejlesztették a játékaikat, hogy a Windows mellett Mac OS X-en, illetve a Linux disztribúciókon is elinduljanak, erre pedig kétségtelen tény, hogy nagyon sokáig az OpenGL volt a legjobb alternatíva.

Mára ez jelentősen megváltozott, ugyanis a Khronos Group sem nagyon törődik a korábbi gyermekével, és a gyártói implementációk mögött is egyre csak fogy az erőforrás, hiszen a szakembereket az új generációs API-k felé kell vezényelni. Mindemellett az Apple nem javasolt opcióvá minősítette az OpenGL-t, ami miatt a legújabb játékuk nem is tudott megjelenni macOS-re.

A fentiek miatt az Urban Games úgy döntött, hogy a Transport Fever 2 című, 2019-es év végén megjelent alkotásukat átírják Vulkan API-ra. Ezzel nem csak modern környezetbe váltanak, hanem nyitnak a macOS felé, ugyanis a MoltenVK-n keresztül ez a platform is befoghatóvá vált, miközben a Windows és a Linux esetében is megmarad a támogatás.

A váltás február 23-án történik meg, ekkor érkezik a hivatalos frissítés a játékhoz, de béta formában a Vulkan API már PC-n elérhető, és a fejlesztők szerint a tesztidőszak alatt számos hibát javítottak. Úgy tudjuk, hogy a teljesítmény is javult, bár ehhez feltétlenül az újabb grafikus meghajtók egyikét kell használni.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés