Az USB 3.0 lenne a sikeres thunderboltos termék titka?

A minőségi kiegészítőiről ismert Buffalo pár hónapja már forgalmazza a MiniStation Thunderbolt nevű hordozható HDD-t, mely 500 GB-os (180 dollár) és 1 TB-os (230 dollár) kiépítésben érhető el az üzletekben. A termék nevéből már kitalálható, hogy Thunderbolt interfész is került rá, aminek jelenleg főleg az újabb Apple termékek esetében van értelme.

Az NPD Group a Thunderbolt terjedését számon tartva, minden hónapban készít kimutatást, hogy mely termékből mennyi fogyott, és a Buffalo fentebb említett eszköze eddig magasan a legjobban fogyó thunderboltos termék, amire a gyártó természetesen nagyon büszke. Van azonban egy nem is apró csavar a történetben. A MiniStation Thunderbolt az említett interfész mellett rendelkezik egy USB 3.0-s porttal is, ami választ ad arra, hogy miért képes ilyen könnyedén maga mögé utasítani minden thunderboltos megoldást.

Az eszközt tehát az is megveszi, aki elsősorban USB 3.0-s hordozható tárolóra vágyik, és így azért nem nehéz nyerni. A MiniStation Thunderbolt még érdekesebb tulajdonsága, hogy a belül elhelyezkedő merevlemez 3 Gbps-os SATA interfészre van kötve, vagyis teljesen mindegy, hogy a felhasználó USB 3.0 vagy Thunderbolt portra csatlakoztatja, az adatátvitel sebességében nem lesz különbség.

Felvetődik egyébként az a kérdés is, hogy van-e létjogosultsága ebben a kimutatásban egy olyan terméknek, amely USB 3.0-s összeköttetést is támogat. Nem nehéz észrevenni, hogy az USB elterjedtsége fényévekkel a Thunderbolt előtt jár, vagyis a MiniStation Thunderbolt potenciális vásárlóbázisa eleve sokkal nagyobb, mint a többi thunderboltos terméké. Az NPD Group kutatása tehát eléggé torzít, hiszen azt nem lehet kideríteni, hogy az eladott MiniStation Thunderbolt eszközök hány százaléka kerül valóban Thunderbolt portra.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés