Hirdetés

Virtuális expón mutatta be idei újdonságait a Thermaltake

A tajvani vállalat a Computexre időzített bemutatóját az online térben tartotta meg.

Hirdetés

Egy koronavírus nélküli világban már Tajvanban krúzolgatnánk a Computex kiállítóinak standjai között, de a járvány miatt erre legkorábban csak szeptemberben (vagy rosszabb esetben csak jövőre) lesz lehetőségünk. Az ázsiai kirándulás helyett szemezgethetünk a különböző gyártók online eseményeiből, amilyet tartott (és tart még mindig) a Thermaltake is, és bár az újdonságokról hivatalos termékoldal hiányában nem sokat tudunk, a KitGuru összefoglalója alapján azért lehet némi elképzelésünk arról, hogy mivel készül a vállalat az idei évre.

Core P8
Core P8 [+]

Számítógépházból egy kisebb hadsereget mutattak, kezdve az E-ATX méretű lapokat is fogadó Core P8, melynek üveg mögé rejtett belterébe összesen akár 18 ventilátort is beszerelhetünk, ha pedig még jobb szellőzésre (vagy még látványosabb megjelenésre) vágyunk, az oldalsó és felső üveglapokat el is távolíthatjuk, ezzel teljesen nyitottá téve a 199 dolláros, július végén debütáló házat.

AH-T200
AH-T200 [+]

A szintén most először prezentált, szeptemberben érkező Divider 300 TG ARGB legnagyobb érdekessége, hogy a belső komponenseket takaró oldallap nem egyszerűen üvegből vagy acélból készült, hanem mindkét anyagot egyszerre láthatjuk, az oldallap ugyanis két háromszög alakú elemből áll. Úgyszintén szeptemberben kerül piacra az AH-T600 kisebb testvérének tekinthető AH-T200, amely a nagyobb modell – a vállalat szerint – helikopterre hasonlító dizájnját örökölte, microATX formátumra átültetve.

Tower 100
Tower 100 [+]

A következő szeptemberi újdonságról, a 79 dollárt kóstáló Tower 100-ról sok infót nem tudhattunk meg, a közvetítést ugyanis nagy kiabálások közepette egy „vészhelyzetre” hivatkozva megszakították, annyi azonban biztos, hogy az új modell a 2016-ban bemutatott Tower 900 kisebb, Mini-ITX-es kiadása.


[+]

Tápegységek közül a Toughpower széria kapott egy frissítést, ráadásul rögtön mindhárom teljesítményszintre hoztak egy új modellt. A Toughpower SFX és GF2 ARGB modellek 80 Plus Gold minősítést kaptak, míg a PF1-nek kijárt a 80 Plus Platinum plecsni, és míg a kisebb verzió csak 650, addig a két ATX sorozat 750 és 850 wattos teljesítménnyel is elérhető lesz. A csúcsot a Toughpower TF1 jelenti, amely nem csak 80 Plus Titanium minősítésével, de 1550 wattos kapacitásával is kitűnik az újdonságok tömegéből. Szerencsére azért a gyártó gondolt a szerényebb összegből gazdálkodó vásárlókra is, nekik a 80 Plus Bronze hatékonyságú, 450, 550, 650 és 750 wattos kivitelben elérhető Smart BM2 szériával készülnek.

Pure Duo
Pure Duo [+]

Cikkünk utolsó komponensei már a hűtés kategóriájába tartoznak, kezdésként kaptunk például két új ventilátort, a Pure Duo és a Toughfan modelleket. A legnagyobb különbséget az előbbi ARGB világítása jelenti, de szerencsére ezért nem kell felárat fizetnünk, ugyanis míg a 120 milliméteres Toughfan 20 dollárba kerül, addig a 120 és 140 milliméteres méretben is elérhető Pure Duo dupla pakkja 39, illetve 49 dollárt kóstál attól függően, hogy fekete, vagy fehér színű házzal rendeljük.

Floe RC240
Floe RC240 [+]

A gyártó palettája új AIO hűtőket is felvonultat, ide tartozik a 120, 240 és 360 milliméteres radiátorokkal elérhető ARGB TH széria, illetve a Floe RC240 és RC360 modellek. A mai trendeknek megfelelően mindkét verziót gazdagon megszórták színes fényekkel, utóbbi ráadásul nem csak a processzor, de a RAM hűtéséért is felel, a vállalat állítása szerint használatával akár 10°C-ot is csökkenhet a memória hőmérséklete. Ha valaki inkább magának építene vízhűtéses rendszert, akkor a harmadik negyedévben megvásárolhatja a Pacific D5 Plus névre keresztelt, tartályt és pumpát is magába foglaló egységet, illetve a Pacific W7 és MX1 CPU blokkot.

Argent K5 RGB
Argent K5 RGB [+]

Végezetül bejelentettek néhány perifériát is, amelyek többsége „Argent” előtaggal kerül piacra. Az Argent K5 egy numerikus paddal és levehető csuklótámasszal ellátott mechanikus billentyűzet, aminél vásárláskor választhatunk, hogy Cherry MX Blue vagy MX Speed Silver kapcsolókkal kérjük. Szintén az Argent szériát erősíti az M5 RGB egér, amely egy PixArt PMW-3389-es szenzort és Omron gyártmányú mikrokapcsolókat használ, kapcsolat szempontjából pedig a lecsatlakoztatható vezeték mellett a Bluetooth és a 2,4 GHz-es kapcsolat is rendelkezésünkre áll.

 

Argent M5 RGB
Argent M5 RGB [+]

Az egeres repertoárt megdobták még egy Argent MP1 RGB egérpaddal és egy MB1 RGB bungee-val, amelyek – nevükből már sejthető módon – a világ összes színében képesek világítani, de ha valami igazán menő motyót akarunk az egér alá pakolni, akkor érdemes egy pillantást vetnünk a ToughDesk 500L RGB Battlestation nevű gamer asztalra. Hasonló nevű bútort egyébként láttunk már Thermaltake márkanév alatt, de az újdonság már nem téglalap, hanem „L” alakkal rendelkezik, így egy sarokba álmodott játékos setup tökéletes alapja lehet.

 

Argent H5 Wireless
Argent H5 Wireless [+]

Az újdonságok listájának utolsó tagjai az Argent HS1 RGB fejhallgatóállvány és USB hub, illetve az Argent H5 Stereo, a H5 RGB Surround és a H5 RGB Wireless fejhallgatók. A headsetek közül az első kettő 50 milliméteres driverekre épül (utóbbi virtuális térhangzással megtámogatva), míg a trió harmadik tagja inkább a szabadabb mozgás eszméi alapján lett tervezve, ami a kisebb, 40 mm átmérőjű hangszórópár mellett a 2,4 GHz-es kapcsolaton is tetten érhető.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés