A Thermaltake természetesen nem csak beviteli eszközökkel készült, hanem házakat és hűtési megoldásokat is vittek a Computexre. Előbbiek tekintetében az edzett üveg volt a fókusz, amiből kapott az A700 Aluminum és az S500, illetve S300 Steel is. A három ház dizájnja eléggé hasonló, és ahogy a nevükben is benne van az első alumíniumból, míg az utóbbi kettő acélból készül.
Thermaltake A700 Aluminium [+]
Az A700 és S500 lehetővé teszi a VGA-k vertikális elhelyezését, amellett a csomag része két előre beszerelt ventilátor is, ezekről az S300 esetében le kell mondanunk. Az A700 amolyan különlegessége még, hogy mindkét oldalán edzett üveg található.
Thermaltake Core P5 TG V2 Black Edition [+]
Újdonság még a Core P5 TG V2 Black Edition, amely a nyitott házak sorát gyarapítja, és akár a falra is rögzíthető. Kialakítása révén többféleképpen lehet benne elhelyezni az alaplapot, a tápegységet, illetve a grafikus kártyát, emellett a 480 mm-es radiátorokat is támogatja.
Hirdetés
A Thermaltake a prémium vízhűtőkre is gondol, így érkezik a Floe DX RGB TT Premium Edition 240, 280 és 360 mm-es verziója, amelyből a standon a legnagyobbat élesítették. Az RGB LED-eket már messziről ki lehet szúrni, ezek vezérlésére is van lehetőség az RGB PLUS Software vagy az RGB PLUS App programokon keresztül. Itt viszont még nincs vége a kényelmi szolgáltatásoknak, ugyanis beszélni is lehet a szerkezethez, konkrétan az AI Voice Control vagy az Amazon Alexa várja a parancsokat.
Thermaltake Floe DX RGB TT Premium Edition [+]
Az AIO vízhűtők piacára jön még a Water 3.0 ARGB Sync Edition 120, 240 és 360 mm-es verziója is. Ezek közül a vállalat standján a 240 mm-es modell volt bevetve, de alapvetően mindegyik ugyanúgy néz ki a dizájn tekintetében csak ugye a radiátor métere változik, amelyet rendre egy, kettő és három ventilátor hűt le.
Thermaltake Water 3.0 ARGB Sync Edition [+]
A légkavarók a blokkhoz hasonlóan RGB LED-esek, és szinkronizálhatók a megfelelő ASUS, MSI, Gigabyte és ASRock alaplapokkal. Maga a blokk a cég szerint univerzális, vagyis gyakorlatilag minden manapság elterjedt foglalatra rászerelhető.
Thermaltake WaterRam RGB Liquid Cooling memóriacsomag [+]
Ha már a fenti két képen látszik, akkor szót ejtenénk a WaterRam RGB Liquid Cooling memóriacsomagról, amely eddig is elérhető volt 3200 MHz-es effektív órajelig, de a cég most elkészítette a 3600 MHz-es változatot is.
Thermaltake Riing Trio 20 RGB Case Fan TT Premium Edition [+]
Persze levegővel is lehet hűteni, és ezt tudja jól a Thermaltake, így érkezik pár új ventilátor is. A Riing Trio 20 RGB Case Fan TT Premium Edition is, méghozzá 120, 140 és 200 mm-es méretekben. A folyadékcsapágyas megoldások mindegyike antivibrációs rögzítést kínál, három darab, független csoportba szervezett RGB LED-ekkel, amelyeket szoftverből, vagy akár hozzájuk beszélve is lehet vezérelni.
Thermaltake UX 100 és 200 ARGB Lighting [+]
Végül két új processzorhűtőnek tekinthető az UX 100 és 200 ARGB Lighting, amelyek eltérő kivitelezéssel próbálják lehűteni a modernebb Intel és AMD processzorokat. Az RGB LED itt is kihagyhatatlan, ráadásul szinkronizálhatók a megfelelő ASUS, MSI, Gigabyte és ASRock alaplapokkal.
Sajnos arról nincs pontos adat, hogy az újdonságok mikor érkeznek és mennyi lesz az áruk. Ezzel kapcsolatban a vállalat később él majd bejelentésekkel.