Hirdetés

Rekordidő alatt húzott elő egy rókabőrt a Thermaltake

Pár napja mutatkozott be a Versa T25 TG, de máris itt a szebb és drágább verzió.

A múlt hét végén adtunk hírt a Thermaltake új ATX-es toronyházáról, a Versa T25 TG-ről, ami után még ki sem hűltek billentyűzetünk kupakjai, de máris írhatunk a T35 TG névre keresztelt testvérmodellről.


[+]

Nem tudjuk, hogy utódnak, vagy csak egyszerűen egy második opciónak hívjuk az újdonságot, mi inkább utóbbinál maradnánk, hiszen a külső méret és a belső specifikációk pontról pontra megegyezőek, így aki ezekre kíváncsi, bátran vethet egy pillantást a korábbi cikkünkben lévő táblázatra. Az egyetlen érdemi változtatás az előlapot érinti, ugyanis míg a T25 esetében egy egybefüggő üveglapot találunk a ház elején, addig a T35-nél már egy középen kettéosztott verziót láthatunk. A középső, átlós műanyag elem két darab ARGB sávot is magáénak tudhat, amelyet az I/O panelen elhelyezett gombbal kapcsolgathatunk. A fényorgiát tovább fokozhatjuk, ha az előlap mögé két LED-es ventilátort szerelünk (ezek akár 200 mm átmérőjűek is lehetnek), így a látvánnyal biztosan elégedettek leszünk majd, ha már a ház szellőzés nem lesz az igazi, köszönhetően a két oldalsó szellőzőrács visszafogott méretének.

[+]

A Thermaltake Versa T35 TG 60 dollárért lesz majd megvásárolható egyelőre ismeretlen időpontban, vagyis a két ARGB sávért plusz 10 dollárt kell fizetnünk a Versa T25 TG vételárához képest.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés