A szoftverre helyezi a hangsúlyt az AMD

Az AMD az év elején mutatta be az első heterogén módon programozható PC-s lapkát, mely a Fusion projekt részeként született meg. A vállalat a hardvert már szállítja a partnereknek, és a hónap végén a Brazos platformra épülő termékek első hulláma el is éri a boltok polcait. A hardver tehát megvan, így a cég dolgozhat a szoftveres támogatáson. A PC-s játékok esetében már elterjedt a Gaming Evolved program, melynek keretében 11 darab DirectX 11-es játék jelent meg, az API debütálása óta. A kezdeményezés tehát nagyon sikeres, így hasonló elvekre alapozva az elmúlt évben elindult a Fusion Fund partnerprogram is, melynek célja a GPU-k és az APU-k erejét hasznosító, általános célú szoftverek terjesztése.

BattleField: Bad Company 2 - Vietnam
BattleField: Bad Company 2 - Vietnam

John Taylor, a vállalat szóvivője elmondta, hogy az AMD egy külön weboldalt is szentel majd a célnak, melyen belül naprakész információk lesznek az elérhető programokról. Itt nem kell feltétlen alkalmazásboltra gondolni, mivel a cél elsősorban a felhasználók informálása a szoftverek képességeiről, ám kétségtelen, hogy innen már tényleg csak a partnerekkel való egyezmény hiányzik egy valós alkalmazásbolt beindításához. A Brazos platformhoz már most is elérhető pár alkalmazás, ami hasznosítja a rendszer képességeit. Az Arcsoft nemrég bemutatta az Advanced SimHD névre keresztelt beépülő modult, mely lehetővé teszi a videók – OpenCL-en keresztül történő – felskálázását a TotalMedia Theatre 5, ShowBiz, Studio és MediaConverter 7 programokhoz. Az OpenCL a videokonvertálásnál is hasznosítva lesz, ugyanis az AMD közösen dolgozik az Arcsoft és a Cyberlink programozóival, egy új fejlesztésű transzkódoló algoritmuson, amely a Stream SDK aktuális verzióján keresztül valósul meg. Erről egyelőre keveset lehet tudni, de a Cyberlink szóvivője szerint jobb eredményeket lehet majd elérni a PowerDirector 9-ben használt DirectCompute 5.0-ra épülő megvalósításhoz képest, továbbá a rendszer külön optimalizációt tartalmaz majd a Fusion APU-khoz, a gyors feldolgozás érdekében.

Az internetes tartalmak esetében az Adobe is dolgozik a Flash Player 10.2-es verzióján, mely az AMD elmondása szerint tökéletesen támogatja majd az Eyefinity konfigurációkat, lehetővé téve a flashanimációk teljes képernyőn való lejátszását, miközben a többi kijelzőn bármit lehet csinálni. Ezenkívül az Adobe 35%-kal hatékonyabb GPU-s gyorsítást ígér, egy belső mérésre alapozva. Ez az érték az Internet Explorer 9-re vonatkozik, és más böngésző esetében változhat. Az AMD a WebGL mellett is elkötelezte magát, mely elsősorban az okostelefonok drámaian növekvő piaca miatt terjedhet, de a PC-k esetében is lehívhatók ugyanazok a weboldalak. A platform legnagyobb támogatója a Mozilla és a Google, de az Opera is tervezi az implementálást. A szoftveres oldalról a GPU-val történő natív gyorsításhoz egy OpenGL ES 2.0 driver szükséges, mely hónapok óta elérhető a Catalyst meghajtókban, továbbá szinte az összes okostelefon és tablet támogatja a rendszert. Nem kérdéses, hogy a fejlesztők egy átfogó platformot kaptak, mellyel az interneten keresztül támogatható az összes piacon lévő gépezet, vagyis teljesen univerzális megoldásról van szó.


AMD Fusion Media Explorer

Az AMD a saját programjait is a Fusion processzorokhoz optimalizálja, így a Fusion Media Explorer legújabb verziója már letölthető a Brazos platformhoz, továbbá érkezik az AMD System Monitor is, ami egy valós idejű alkalmazás a rendszer működésének monitorozására. A program képes a mért adatok rögzítésére is, így később ki lehet elemezni azokat. A System Monitor a Fusion Media Explorerer ellentétben működik Intel processzorokon is, de az AMD nem teszteli a működést a konkurens cégek hardvereire. Szintén elérhető az AMD Fusion Utility for Mobility névre keresztelt program Brazosra optimalizált változata, ami főleg a mobil termékek esetében lehet hasznos. A szoftver számos előre beállított profilt tartalmaz, melyeket aktiválva a felhasználó hosszabb üzemidőre tehet szert. Természetesen egyéni profilok is készíthetők.


AMD Fusion Utility for Mobility

Az AMD tehát áthelyezi a hangsúlyt a szoftveres támogatásra. John Taylor elmondása szerint jelenleg 15-20 szoftver fejlesztése zajlik, melyek a Fusion Fund partnerprogramon belül készülnek. Ez a szám a jövőben csak nőni fog, mivel a vállalat már szállítja a Llano lapkára épülő Fusion platform mintáit, vagyis egy megfelelően erős hardver is elérhető az érdeklődők számára. A Gaming Evolved partnerprogram sem áll le. Jelenleg is készülnek DirectX 11-es játékok, melyek közül az AMD különös figyelmet fordít a Deus Ex: Human Revolutionre. Az utóbbi játék tartalmazni fog tesszellációt, valamint pár fejlett post-process effektet, továbbá támogatja az Eyefinity és a HD3D technológiákat.

Deus Ex: Human Revolution
Deus Ex: Human Revolution

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés