A coloradói Pueblóban megszületett David Packard, a Hewlett-Packard társalapítója. A Stanfordon végzett, később Nixon elnök kormányában tisztséget vállaló mérnök az egyetemen ismerkedett össze William Reddington Hewlettel, akivel 1939-ben megalapították a 2002 óta már HP néven működő vállalatot.
1912. szeptember 7.
Előzmények
-
1947. augusztus 18.
Bejegyzik az 1938-ban egy Palo Altó-i garázsban létrehozott céget, mely két alapítója, William Hewlett és David Packard után a Hewlett-Packard nevet kapta. Az 538 dollárból elindított vállalkozás első terméke egy audiooszcillátor volt. A cég neve 2002 óta hivatalosan HP.
-
1993. június 1.
Egy amerikai bíróság az Apple által a Hewlett-Packard és a Microsoft ellen indított perben első fokon úgy döntött, hogy a Microsoft nem sértette meg az Apple szerzői jogait, mivel a Windows grafikus felhasználói felületének elemeiből 90 százalék abból a licencből származik, melyet a Microsoft 1985-ben megvásárolt az Apple-től.
-
2001. május 29.
Az Intel megkezdi a 64 bites Itanium processzor forgalmazását. A 733 és 800 MHz-es frekvencián bemutatkozó, Merced kódnevű chip VLIW-alapokra épülő, de teljesen egyedi, ún. expliciten párhuzamos architektúrájának kidolgozását a Hewlett-Packard kezdte meg 1989-ben. Az Intel csak 1994-ben kapcsolódott be a fejlesztésbe, melynek komplexitását a mérnökök messze alulbecsülték. A végül hároméves késéssel kiadott CPU nem váltotta be az ambiciózus reményeket: mindössze néhány ezer darab kelt el belőle.
-
1980. május 22.
A japán játékgyártó cég, a Namco üzembe helyezi egy tokiói moziban az első gépet, amelyen az Ivatani Toru által tervezett videojáték, a Pac-Man futott. A száj nyitását és csukását imitáló japán kifejezés után Pakku-man volt az eredeti elnevezése, majd a Puck Manként megjelent játék nevét az amerikai verzió megjelenésekor módosították Pac-Manre (hogy az elején lévő P-t ne cserélhessék F-re a szalonokban).
- GL.iNet OFF topik
- iRacing.com - a legélethűbb -online- autós szimulátor bajnokság
- NFL és amerikai futball topik - Spoiler veszély!
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- sziku69: Szólánc.
- Tippmix
- Kerékpárosok, bringások ide!
- PlayerUnknown’s Battlegrounds
- Magga: PLEX: multimédia az egész lakásban
- World of Tanks - MMO
- További aktív témák...