1993. június 1.

Egy amerikai bíróság az Apple által a Hewlett-Packard és a Microsoft ellen indított perben első fokon úgy döntött, hogy a Microsoft nem sértette meg az Apple szerzői jogait, mivel a Windows grafikus felhasználói felületének elemeiből 90 százalék abból a licencből származik, melyet a Microsoft 1985-ben megvásárolt az Apple-től.

Hirdetés

Windows
A Windows 1.0 felhasználói felülete

Azóta történt

  • 2000. június 15.

    A Microsoft megjelenteti a Windows CE 3.0 operációs rendszert, a beágyazott rendszerekhez készült program új verzióját.

  • 1995. június 21.

    Egy máig tisztázatlan tartalmú tárgyalás során a Microsoft vezetői felajánlják az akkor a csúcsidőszakát élő Netscape irányítóinak, hogy befektetőként beszállnának a cégbe, emellett egy igazgatótanácsi helyet is kínáltak nekik. Jim Clark, a Netscape ötletgazdája visszautasította az ajánlatot, s a versenykorlátozó törekvésekre hivatkozva jelentették a történteket az igazságügyi minisztérium trösztellenes osztályának.

  • 1981. június 25.

    A hat évvel korábban gründolt Microsoft átalakul magánkézben lévő vállalattá, amelynek elnöke Bill Gates, elnökhelyettese pedig Paul Allen. Az ezek után Microsoft Inc. néven működő céget Washington államban jegyzik be.

  • 2007. június 29.

    Elindult az Apple internetezési képességgel is rendelkező, multimédiás mobiltelefonjának, az iPhone-nak a terjesztése. Az iPodok sikerét követően az Apple 2007. január 9-én San Franciscóban jelentette be az iPhone-t, mely a júniusi amerikai debütálás után még abban az évben az európai piacon is megjelent.

Előzmények

  • 1990. május 22.

    Bill Gates New Yorkban ünnepélyes keretek között (a nyitónapra 3, a teljes reklámkampányra összesen 10 millió dollárt költött a cég) bemutatja a Microsoft új operációs rendszerét, a Windows 3.0-t. A program továbbfejlesztett 16 színű grafikát, jobb teljesítményt és az Intel 386 processzor teljes támogatását foglalta magában, helyet kapott benne a programkezelő, a fájlkezelő és a nyomtatásvezérlő; teljesen újraírták az alkalmazásfejlesztő-környezetet.

  • 1991. május 13.

    Megjelenik a Macintosh számítógépekre szánt új operációs rendszer, a System 7 (a kódneve Big Bang volt, de időnként emlegetik Mac OS 7 néven is). Ez a rendszer komoly újításokat is tartalmazott (virtuális memória, személyes fájlmegosztás, QuickTime, QuickDraw 3D), de a Mac-felhasználók számára a legnagyobb élményt az nyújthatta, hogy az átalakított felhasználói felület már színes volt.

  • 1995. március 31.

    A Microsoft kiadja a Windows 3.1x-hez, a Windows 95-höz és a Windows NT-hez kifejlesztett felhasználói felületet, a Bobot. A Microsoft Bob UI a vállalat történetének egyik legcsúfosabb bukása lett, többször beválogatták a valaha volt legrosszabb szoftverek közé.

  • 2001. március 24.

    Megjelenik az Apple Mac OS X operációs rendszerének első változata, a 10.0-s verzió, mely a Cheetah (gepárd) kódnevet kapta (a Mac OS X-eseket azóta is hagyományosan nagymacskákról nevezik el, a 10.02-es óta hivatalosan, kereskedelmileg is). Az ekkor induló széria legfontosabb újdonsága az volt, hogy a rendszert Unix-alapokra helyezték: a fejlesztést az OpenStep, a Mac OS 9 és a BSD alapjain kezdték el a Rhapsody projekt keretein belül.