Az elmúlt években a különféle IoT (Internet of Things), illetve ezen belül is az úgynevezett okos otthon megoldásokkal rengeteg cég kezdett foglalkozni. 2017-ben már több kiállításon külön szekciót kaptak az ilyen termékek, szolgáltatások, és az előzetes információk alapján az egyik legfontosabb technológiai eseményen, a CES-en is ez lesz az egyik slágertéma. Ezek olyan eszközök, technológiák, amelyek lehetővé teszik, hogy távolról egy szoftver segítségével figyelemmel tartsuk az otthonunkat, vagy vezéreljük az elektronikus eszközöket. Tehát ide tartoznak a netes kapcsolaton keresztül elérhető biztonsági kamerák, a hőmérséklet- vagy levegőminőség-mérők, okos konnektorok, okos mosógépek és hűtők, hogy csak néhány példát említsünk. A közelmúltban már mi is kipróbáltunk néhány ilyen eszközt, amelyek között akadtak egész jó, de kifejezetten gyatra masinák is.
Arra vagyunk most kíváncsiak, hogy a Prohardver közösség hogy viszonyul ehhez a kérdéshez. Vásárolnátok ilyen eszközt, és ha igen, mi lenne a fő kritérium? Természetesen várjuk a véleményeket, tapasztalatokat a fórumban, ezekből mindig nagyon sokat lehet tanulni. Köszi!