Hirdetés

A tervezettnél több PlayStation 5-öt gyárthat a Sony?

A Bloomberg szerint akár tízmillió gép is készülhet a következő esztendő első negyedévének végéig.

Érdekes riportot közölt a Bloomberg, ugyanis információik szerint a Sony a tervezettnél sokkal több konzollal készül a startra, illetve a következő esztendő első negyedévére. A vállalat az előbb meghatározott időtartamon belül eredetileg 5-6 millió gépet szállítottak volna le, ugyanakkor az új koronavírus-járvány a kedvezőtlen hatásai ellenére a játékpiacra kifejezetten pozitívan hatott, és számításba véve, hogy ennek még lehetnek fellángolásai, inkább 10 millió konzolt gyártanának.

A riport szerint a Sony azt tervezi, hogy szeptember végéig legyártanak ötmillió terméket, majd október és november között további ötmilliót, innentől kezdve pedig már logisztikai kérdés a szállítmányok célba juttatás, ami persze nem lesz egyszerű. Már csak azért sem, mert a Bloomberg úgy tudja, hogy a japán cég főleg óceáni útvonalakon szállítja le a megrendeléseket Kínából, de a folyamat felgyorsítható a légi szállítási módon igénybe vételével.

Végeredményben a Sony olyan nagyon nem kockáztat a gyártás megnövelésével. Ha tényleg lesz ekkora igény, akkor sokat nyerhetnek, míg ha annyira nem fogy majd a gép, akkor a következő negyedévekben valamennyire visszafogják a gyártást, és úgy optimalizálják a raktárarányt.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés