Hirdetés

Angry Birds a Samsung okostévéin

A vállalat a mozgásérzékelős kamerával felszerelt tévéket akarja népszerűsíteni a játékkal.

Hirdetés

Az nem lehet kérdés, hogy az egyébként korábban már bevált alapokra épülő Angry Birds végül örökre beírta magát a játéktörténelembe, hiszen több mint egymilliárd alkalommal töltötték le a programot. Az eredetileg ingyenes játékhoz számos, pénzért beszerezhető kiegészítő vásárolható, ami szépen hozza a pénzt a finn fejlesztőcsapat, azaz a Rovio számlájára.

Az alkalmazás már eddig is számos platformon volt elérhető, így játszattak vele a PSP, a Playstation és a Nintendo DS/3DS tulajok, illetve elindul az iOS, Maemo, Symbian, Windows, Mac OS X és Android operációs rendszert futtató eszközökön is. Most bekerült a Samsung Smart TV rendszerébe is, azaz egyszerűen és gyorsan letölthető és telepíthető az alkalmazásboltból. Mivel a hagyományos távirányítóval kilődözni a madarakat nem akkora élmény, ezért a cég minden bizonnyal az idén bevezetett, általunk is tesztelt, beépített kamerával bíró, mozgásérzékelős modellek kiegészítőjének szánja majd az Angry Birds című játékot.

Hirdetés

Új korszak a hálózati adattárolásban – Bemutatkozik a Synology DS925+

PR Ez a sorozat új mércét állít fel a hálózati adattárolásban: nagyobb teljesítmény, szorosabb ökoszisztéma-integráció és vállalati szintű megbízhatóság – mindezt kompakt méretben.

Előzmények