Megnéztük a Samsung MicroLED "tv" legújabb változatát

Ráadásul soha még ennyire közel nem engedtek a különleges kijelzőhöz, mint most.

A Samsung nagyon bízik a Micro LED képalkotási technológiában, amit alátámaszt, hogy folyamatosan fejlesztik, próbálják jobbá tenni. Idén a CES-en olyan új, The Wall fantázianevű modelleket mutattak be, amelyek erre eljárásra épülnek. A moduláris, tehát több kisebb darabból összeállítható terméket elhozták Magyarországra is annak apropóján, hogy idén felállt egy speciális, alapvetően üzleti felhasználóknak szánt megjelenítőkkel foglalkozó csapat a Samsung hazai kirendeltségénél.


[+]

A The Wall új generációja 75, 93, 99, 110 és 150 hüvelykes verzióban kerül forgalomba úgy, hogy ez utóbbi ráadásul már 8K felbontású. Hazánkba egy 110 hüvelykes darab látogatott el, mi pedig megnézhettük működés közben, ráadásul közelebbről, mint eddig bármikor. Korábban mindig egy kis kordon akadályozta meg, hogy egy méternél közelebbről szemügyre vegyük a különféle kiállításokon, de most már ez sem állta utunkat. A pixelek csak nagyjából 20 centiméteres távolságból vehetőek észre, és innen látszanak csak az egyes modulok közti illesztések, tehát átlagos-normális nézési távolságból ez nem tűnik fel, nem zavaró. A vállalat munkatársai elárulták, hogy nagy hangsúlyt fektettek a pontos színmegjelenítésre és a nagy színtérre, és a látott kép tényleg kifejezetten szépnek tűnt. A maximális fényerő 2000 cd/m2, amit értelemszerűen a HDR tartalmaknál lehet kihasználni. A képfrissítési frekvencia 120 hertz, és még a gyors mozgások, például a bemutatott játékdemók is kifejezetten jól néztek ki rajta. A betekintési szög hibátlannak tűnt, hiszen még kiszorított pozícióból bámulva a képet sem tapasztaltuk a tónusok fakulását, vagy invertálódást.


[+]

Marcin Gutkiewich, a cég üzletfejlesztési menedzsere elárulta, hogy otthoni és üzleti felhasználóknak egyaránt kínálják a The Wallt, és már vannak partnereik, akik luxushajókra, bemutatótermekbe vagy nagy lakásokba, házakba vásároltak ilyen modellt. Elmondta azt is, hogy folyamatosan dolgoznak a méretek további csökkentésén, és hogy a terv az, hogy egy évtizeden belül akár a jelenlegi tévék reális alternatívájaként is szóba jöhessen nagy tömegek számára a Micro LED televízió. Persze itt még nem tartunk, egyelőre csak viszonylag keveset tudnak belőle gyártani, és az ára is igen-igen magas. Minden egyes vevőnek egyedi konstrukciót állítanak össze, de a pletykák szerint egy 75 inches, 4K változat (ami ugye a legkisebb), 20 000 dollárba, azaz olyan hatmillió forintba kerül.

Előzmények

Hirdetés