Még májusban írtunk a Samsung impozáns terviről, amivel a bérgyártók trónjára törnek. Mára azonban kiderült, hogy a cég kiegészíti az érkező node-okat. A friss bejelentés értelmében készül egy 11 nm-es opció, illetve az eddigi 7 nm-es EUV litográfiát használó, LPE fejlesztés mellé érkezik az LPP verzió.
Hirdetés
A 7 nm-es node szempontjából a kiegészítés mondhatni papírformát követ, mivel a Samsung szokása, hogy előbb készül egy Low Power Early verzió a gyorsan váltó érintettek számára, míg a második generációs Low Power Plus lesz a kiforrott gyártástechnológia. Ezúttal sem lesz ez másképp, tehát ebből a szempontból túl sok meglepetés nincs, nem számolva persze az EUV litográfiával, ami 7 nm-en már alap lesz. A 7 nm-es LPP node-on a termelés a következő év második felében kezdődhet meg.
A 11 nm-es node sokkal érdekesebb, és ennek is van létjogosultsága, mivel a jelenleg elérhető 14 nm-es LPP node-ról 10 nm-re ugrani nem éppen könnyű, és semmiképpen sem költségkímélő. Sok partnernek ez annyira nem realitás, hogy nem is tervezik a váltást, de a Samsung úgy döntött, hogy tervez egy úgynevezett half node-ot, ami tulajdonképpen a nemrég bejelentett 11 nm-es fejlesztés. Itt hasonló koncepcióról van szó, mint amit a TSMC elgondolt, ugyanis a tajvani bérgyártó 16 nm-es eljárása is kap egy 12 nm-es opciót.
Ezeknek az úgynevezett half node-oknak elsődlegesen az a céljuk, hogy egyfajta köztes lépcsőt kínáljanak a partnerek számára, ha az érintettek nem tudnak egy teljes lépcsőt ugrani. Itt mindegy, hogy mitől nem kivitelezhető ez, akár gazdasági, akár technikai szempont is lehet a háttérben, a lényeg a fejlődési lehetőség felkínálása.
A Samsung a készülő 11 nm-es LPP node-dal 10%-kal kisebb és 15%-kal gyorsabb lapka gyártható az aktuális 14 nm-es LPP opcióhoz viszonyítva, miközben a fogyasztás nem változik. Ennél a 10 nm-es lépcső bizonyosan előnyösebb, ha a technikai képességeket vesszük figyelembe, viszont jelentősen drágább is, és utóbbi egyre fontosabb tényező. Leírható ez úgy is, hogy a 10 nm-re való ugrás többletköltsége nem mindenkinek éri meg.